Cselgáncs: Farkas Bence ifjúsági világbajnok lehet Almatiban

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
2019.08.11. 09:03
Címkék
A Rákosvidéke Hajtós DSE 16 esztendős dzsúdósa, Farkas Bence nem akármilyen szezont tudhat maga mögött: középső éves ifiként az Európa-kupa-sorozatban két arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett, a varsói ifjúsági Európa-bajnokságon második lett, míg az európai ifjúsági olimpiai fesztivált (EYOF) a harmadik helyen zárta.

„Hároméves voltam, amikor édesapám először elvitt cselgáncsedzésre. Evidens volt, hogy ezt a sportot választja nekem, hiszen ő is dzsúdózott. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy apukám nagyon beletalált, hiszen az első pillanattól kezdve beleszerettem ebbe a sportba, és el sem tudom képzelni, hogy mást csináljak” – meséli Farkas Bence.Evidens volt, hogy ezt a sportot választja nekem, hiszen ő is dzsúdózott. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy apukám nagyon beletalált, hiszen az első pillanattól kezdve beleszerettem ebbe a sportba, és el sem tudom képzelni, hogy mást csináljak” – meséli Farkas Bence.

Farkas Bence volt a zászlóvivője a magyar küldöttségnek a baki EYOF-on Forrás: MOB/Szalmás Péter
Farkas Bence volt a zászlóvivője a magyar küldöttségnek a baki EYOF-on Forrás: MOB/Szalmás Péter

Farkas Bence volt a zászlóvivője a magyar küldöttségnek a baki EYOF-on  •  Forrás: MOB/Szalmás Péter

Az RHDSE fiatalja már elsőéves ifjúságiként is remekelt az Európa-kupa-versenyeken, három ezüstéremmel zárt. Az idén aztán berobbant a kategóriájában, az 55 kg-ban: két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.

„Az idei eredményességét leginkább annak köszönheti, hogy nagyon keményen, lelkiismeretesen dolgozik. Ráadásul könnyű is a munka vele, hiszen tudja a dolgát, hihetetlenül gyorsan tanul, emiatt kiemelkedően technikás versenyzőnek számít. A cselgáncs alapja az, hogy ki hogyan tud dobni. Bence egyik legkiemelkedőbb kvalitása az, hogy bármikor oda tudja vágni riválisait a tatamira” – vélekedik edzője, az 1992-es barcelonai olimpián ezüstérmes Hajtós Bertalan.

A 16 éves dzsúdós június végén, a varsói ifjúsági Európa-bajnokságon is bizonyította a mester által említett képességét: a fináléig mind a három mérkőzését ipponnal nyerte meg, csupán az aranycsatában tudta megállítani az olasz Vincenzo Skenderi. Habár Bence két intéssel is vezetett (a harmadik sido után ő nyert volna), a párharc végül az aranypontig folyt, amelyet az olasz bírt jobban, és vazari értékű akcióval győzött.

Bence az újabb lépcsőfokot aztán az EYOF-on szerette volna meglépni, amelynek megnyitóünnepségén ő vihette a magyar küldöttség zászlaját. „Óriási élmény volt, elképesztően jólesett, különösen azért, mert az edzők és a szakvezetők szavazata alapján esett rám a választás. Azt hiszem, ez is plusz motiváció volt a versenyre.”

Azerbajdzsánban aztán meg sem állt a dobogó harmadik fokáig: egészen az elődöntőig menetelt, ahol a török Berat Bahadir jobbnak bizonyult nála. Egy feladata maradt: le kellett győznie a vigaszág bajnokát a harmadik helyért – és ismét Vincenzo Skenderi került az útjába. Az olasz ezúttal nem tört túl sok borsot Bence orra alá, aki 54 másodperc alatt, ipponnal győzött. A szezon ugyanakkor nem ért véget, mivel a legnagyobb versenyt, az ifjúsági világbajnokságot szeptember végén rendezik meg Kazahsztánban.

„A célom az, hogy ugyanúgy dolgozzak, mint az Eb-n és az EYOF-on – így Bence. – Ha a legtöbbet kihozom magamból, ám ez sem lesz elég az éremre, úgy is elégedetten térek haza.”

Edzője amondó, ha a 16 éves versenyző a legjobb tudása szerint küzd, akkor világbajnok lesz Almatiban:
„Csak a legfényesebb érem hiányzik az idei kollekciójából. Kétségtelenül képes rá, hogy világbajnok legyen, hiszen véleményem szerint a kategóriájában ő a legjobb dzsúdós jelenleg a világon. A névjegyét már letette, mindenki őt akarja legyőzni, a dolga az, hogy ezt ügyesen használja ki.”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
5 perce

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
44 perce

Két új légiós és két korosztályos bajnok a címvédő pécsi női kosárlabdacsapat keretében

Kosárlabda
49 perce

Emiliano Martínez fontolgatja, hogy visszavonul az argentin válogatottól

Foci vb 2026
51 perce

Gyirmótról igazolt középpályást a Vidi

Labdarúgó NB II
1 órája

A Honvédnál győzelmi sorozattal nyitott az új edző; csak magyarok a szintén visszatérő Vasasnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Kocsis Dominik: Lehet, hogy adok-kapok meccs lesz csütörtökön

Európa-konferencialiga
1 órája

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
1 órája