Birkózás: több utánpótláskorú versenyző esélyes az Eb-szereplésre

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.19. 21:19
Címkék
Több utánpótláskorú is kiharcolta a februári felnőtt Európa-bajnokságra való indulási jogot a pécsi válogatóversenyen. A legizgalmasabb csata a még juniorkorú kadétvilágbajnok, Szőke Alex és az U23-as vb-aranyérmes Szilvássy Erik között alakult ki a kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában. A három szakág szövetségi kapitányával beszélgettünk a történtekről.

Szombaton ért véget az év első hazai felnőttversenye Pécsett, a válogató. Habár több klasszis helye is biztos a válogatottban, voltak olyan súlycsoportok, amelyekben megküzdhettek a római Európa-bajnokságon való indulás jogáért. A legizgalmasabb csata a kötöttfogású 97 kilósok között alakult ki, ahol a kadétvilágbajnok, még mindig juniorkorú Szőke Alex az U23-as világbajnok Szilvássy Erikkel találkozott− kétszer is.Szőke Alex az U23-as világbajnok Szilvássy Erikkel találkozott− kétszer is.

Szőke Alex több mint valószínű, hogy ott lesz a római felnőtt Európa-bajnoskágon Forrás: UWW
Szőke Alex több mint valószínű, hogy ott lesz a római felnőtt Európa-bajnoskágon Forrás: UWW

Szőke Alex több mint valószínű, hogyindulhat a római felnőtt Európa-bajnoskágon  •  Forrás: UWW

Az úgynevezett Nordic System (hat vagy hét induló esetén használják −A szerk.) rendszernek köszönhetően már a csoportban egymásnak feszültek, akkor Erik nyert 4−1-re. Csakhogy a keresztbe birkózás után ismét egymással kerültek szembe, és akkor már az ESMTK kiválósága bizonyult jobbnak: a 2−1-esgyőzelmével megnyerte a válogatót.

„Erik most lépett fel ebbe a kategóriába, Alex pedig már másfél éve erősödik bele. A tapasztalat Szilvássy felé billentette a mérleget, az erő pedig Szőke oldalára. Az arany a fiatalabb versenyzőhöz került ezúttal, így valószínűleg ő indulhat az Eb-n (a bizottság a szerdai ülésén hagyja jóvá a résztvevők névsorát −A szerk.). Tudni kell azt is, hogy a súlycsoport 2009-es világbajnoka, Kiss Balázs még mindig nem tud edzeni, hiszen novemberben műtötték a vállát. Mindazonáltal szeretne részt venni Budapesten, az európai olimpia kvalifikációs versenyen márciusban. Biztos, hogy meg kell még küzdeniük ezeknek fiúknak egymással, hiszen nekünk is érdekünk, hogy a legjobb képviselje Magyarországot”− mondja a kötöttfogású felnőttválogatott szövetségi kapitánya, Sike András.

Az U23-as budapesti világbajnokságon pozitív meglepetést okozott Kecskeméti Krisztián (60 kg); az ötödik helyen végzett. Úgy tűnik, a sikersorozat nem ért véget, diadalt aratott Pécsett. A junior Európa- és vb-bronzérmes Váncza István (67) visszavágott Balatoni Bencének az elveszített U23-as válogatóverseny miatt, és felállt a dobogó legfelső fokára, a tavalyi felnőtt-világbajnoki ezüstérmes Lőrincz Viktor súlyában pedig a junior Eb-második Losonczi Dávid győzött; Lőrincz eközben Rómában nyert nemzetközi rangsorversenyt.

„Krasznai Máté, a hatvanhét kiló első számú embere sérüléssel bajlódik, Váncza megérdemelten indulhat Olaszországban. A legutóbbi év nem úgy jött össze neki, ahogy tervezte, de szépen fejlődik, jó erőben van. Bízom benne. Ne feledjük, okozott már felnőtt-világbajnokságon bravúrt két évvel ezelőtt a fővárosban: az aktuális Eb-győztest maga mögé utasítva lett hetedik”− fejti ki Sike.

Farkas Rajmund (57), Halidov Gamzatgadzsi (61), Vilhelm Zoltán (65), Dobler Benjamin (74 kg), Lukács Botond (79) és Tóth Bendegúz (92) volt az az utánpótláskorú szabadfogású, akinek a nyakába aranyérem került szombaton. Közülük viszont csak maximum ketten mehetnek Rómába.

A szövetségi kapitány, Dvorák László meséli el, miért:

„Bendegúz biztosan ott lesz a kontinenstornán. Jól dolgozik, szorgalmas és aszemléleteis példaértékű. Jelenleg a nemzetközi középmezőny élvonalába tartozik, de ha ilyen ütemben halad a fejlődése, akkor hamar érmekkel örvendeztethet meg minket. Gyakorlatilag már csak fizikális lemaradása van, csak idő kérdése, mikor érik be teljesen. A tervem az, hogy Halidovot indítom az 57 kilósok között Rómában, ám ezt a bizottságnak még jóvá kell hagynia, hatvanegy kilóban nem indítunk senkit. Hatvanöt kilóban a felnőtt-vb-bronzérmes, már olimpiai kvótás Muszukajev Iszmail, hetvennégy kilóban pedig a kvalifikációra esélyes Kuramagomedov Murad a stabil válogatott.”

A nők szövetségi kapitánya, Ritter Árpád arról beszélt, nem döntött semmiről a pécsi viadal, hiszen a nemzeti együttes minden tagja nemzetközi rangsorversenyen vett részt. Ennek okán született minden súlycsoportban még utánpótláskorú bajnok a baranyai megyeszékhelyen:Kiss Krisztina (50), Vilhelm Viktória (53), Beregi Linda (55), Szél Anna (59), Fábián Anna (62), Németh Anna (65), Felhő Viktória (68), Virág Zsófia (72), Nagy Bernadett (76).

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik