Krasznai Bence utanpotlassport.hu 2019.08.19 20:17 Frissítve: 2019.08.22 21:19

Birkózás: Takács István junior-vb-aranya a kulisszák mögül

Takács István vasárnap este junior-világbajnok lett kötöttfogásban, a tallinni Tondiraba jégcsarnokban. Az eredmény értékét jól mutatja, hogy az elmúlt 18 évben − ezzel a sikerrel együtt − csupán háromszor volt példa arra, hogy a magyar birkózósport világbajnokot ünnepeljen a juniormezőnyben (viszonyításképpen: a felnőttek között 2001 óta négy magyar nyakába összesen ötször akasztottak vb-aranyérmet). De hogy csináltad, István?

„Takács István (82 kg) az aranyért nem vacakolt: 1:52 perc alatt, zseniális dinamikával intézte el az ukrán Vitalij Andrijovicsot: technikai tussal (8−0) nyerte meg élete első kontinensbajnoki címét” írtuk még június elején, a pontevedrai junior Európa-bajnokság tudósításában.

Tudni lehetett tehát, hogy jó formában van. Bízni pedig kellett, hogy ezt az erőnlétet át tudja mentetni a tallinni junior-világbajnokságig, amely vasárnap ért véget. Mint kiderült, nem csupán átmentette: rátett egy lapáttal!

Így örült István az elődöntőnek Fotó: Martin Gábor

Így örült István az elődöntőnek  •  Fotó: Martin Gábor

A versenyt szaltódobással kezdte szombaton az idei junior Ázsia-bajnokságon kilencedik dél-koreai Szong Dzsi-hjeok ellen (4−0), és majdnem tusolta is a riválist, ám kifordult. A magyar azonban nem állt meg; egy-egy dobással és pörgetéssel kialakította a technikai tust (8−0), ezzel a tizenhat közé jutott. Takácsnak egy menet sem kellett ahhoz, hogy újabb győzelmet arasson technikai tussal (9−0); ezúttal a kadét-világbajnoki ötödik belorusz, Makszim Bondarenko nem talált rajta fogást: két kitolást, egy levitelt, valamint egy négypontos derékra támadást bemutatva nyert, és ment tovább a negyeddöntőbe, ahol megismétlődött a spanyolországi Eb-finálé közte és Andrijovics között. A BVSC-Zugló fiatalja ezúttal öt perc alatt alakította ki a technikai tust passzivitással, kitolással és három levitellel, így megküzdhetett az aranycsatáért az idei junior Ázsia-bajnokkal, az iráni Hoszein Foruzade Godzsebeigluval.

A mérkőzés után szaladtam a bemelegítőterembe, hogy elkapjam néhány szóra. Az öltöző mellett ült a széken. Meglepő módon a szorongás és a stressz látszódott rajta. Kezet fogtam vele, gratuláltam, és ennyit kérdeztem: ez elég sima volt, nemde?

„De, viszont ez még nem jelent semmit... Úgy érzem, jól megy ma a birkózás, ám az iráni nagyon kemény falat lesz” − felelte.

Amit aztán a döntőért művelt, arra még szavakat is nehéz találni.

Nem indult jól a párharc: a bírók Istvánt látták a passzívabbnak (0−1), és lentről kétszer is megpörgette őt az iráni (0−5). Takács felkelt, megrázta magát, és nekirontott riválisának; akkora derék-csípődobást ejtett négyért (4−5), hogy beleremegett a szőnyeg − alig tért magához Hoszein, ám a tusveszélyes helyzetből kifordult. Menekülni ugyanakkor nem tudott, a magyar kétszer megpörgette (8−5), majd kiemelte, és újra a földhöz vágta négyért (12−5). Godzsebeiglu azt sem tudta, hol van, szédülten vonult le a szünetre. A második felvonás iráni levitellel kezdődött, de István válasza ezúttal sem maradt el; négyért eldobta, ezzel véget vetett a párharcnak, bejutott a világbajnoki döntőbe, ahol az oroszok kadét Európa-bajnokával, Aujesz Gonibovval küzdhetett.

Így nyert Takács az iráni ellen. Ezt tényleg érdemes megnézni!

„Te jó isten, ilyen nincs” − kiabáltam, és rohantam egyből lefelé, hogy megkérdezzem, ezt mégis hogyan csinálta. A teremben aztán csak az édesapjával, a juniorválogatott edzőjével, 1988 junior Európa-bajnokával, Takács Ferenccel találkoztam, aki ennyit mondott mosolyogva: „Látod, tud ő ilyet is.”

Néhány perccel később megérkezett a fiú:
„Ötletem sincs, hogyan jött ez ki belőlem. Amikor megpörgetett, és összekapaszkodtunk, azt éreztem, elfáradt, ezért gondoltam, itt az ideje beindulni. Hihetetlenül boldog vagyok, remélem, ugyanezt a formát át tudom menteni vasárnapra.”

Takács István (kékben) esélyt sem adott az orosz Gonibovnak a fináléban Fotó: Martin Gábor

Takács István (kékben) esélyt sem adott az orosz Gonibovnak a fináléban  •  Fotó: Martin Gábor

A maroknyi magyar szurkolótábor ujjongva fogadta Takácsot a fináléban. Olyannyira, hogy hangjuk nem veszett el a legalább ötször nagyobb létszámú orosz seregé mellett sem. Az első menet arról szólt, hogy kiismerjék egymást a felek; a bírók a magyar fiút látták passzívabbnak (0−1), Gonibov azonban nem tudott akciót végrehajtani lentről.

A második három perc orosz passzivitást hozott (‘1−1), István lentről kiemelte ellenfelét, és két pontért eldobta (3−1). Még egyszer megemelte, ekkor Aujesz szabálytalanul védekezett (5−1), emiatt újra leküldték. A magyar ezúttal sem hazudtolta meg magát, hatalmasat dobott rajta, furcsamód azonban csupán két pontot ítéltek érte. Az utolsó egy percet stabilan blokkolta, ezzel megtartotta előnyét, és megszerezte élete első világbajnoki címét!

Édesapja és a vezetőedző, Struhács György az utolsó sípszóval párhuzamosan ugrott fel székéből, majd ugrott egymás nyakába. Ferenc futott fel a fiához, topogott előtte, akár egy kisgyermek, majd a magasba emelte, mondván, ezt megcsinálta!

„Tudtuk, hogy képes a csodákra. Nem egyszer csinál az edzéseken is elképesztő mozdulatokat. Ilyenkor általában összenézünk az apjával, megvonjuk a vállunkat, és mosolygunk. Versenyen először a pontevedrai döntőben jött ki belőle a bravúr − igaz, ott csak egy meccsre. Ehhez képest, most majdnem az összes párharcát technikai tussal nyerte. Rég láttam ilyet, elképesztő volt, amit művelt” − mondta a vezetőedző.

Az eredmény értékét jól mutatja, hogy az elmúlt 18 évben - ezzel a sikerrel együtt - csupán háromszor volt példa arra, hogy a magyar birkózósport világbajnokot ünnepeljen a juniormezőnyben (viszonyításképpen: a felnőttek között 2001 óta négy magyar nyakába összesen ötször akasztottak vb-aranyérmet).

JUNIOR-VILÁGBAJNOKOK 2001 ÓTA
Guatamalaváros, 2006: Németh Iván (97 kg)
Pattaja, 2012: Lám Bálint (120 kg)
Tallinn, 2019: Takács István (82 kg)
FELNŐTT-VILÁGBAJNOKOK 2001 ÓTA
Herning, 2009: Kiss Balázs (96 kg)
Budapest, 2013: Sastin Marianna (59 kg)
Taskent, 2014: Bácsi Péter (80 kg)
Budapest, 2016: Korpási Bálint (71 kg)
Budapest, 2018: Bácsi Péter (82 kg)

 Amit eddig a junior-világbajnokságról írtunk:
Tallinnban is történelmet írnak a birkózók?
Mester Milán (79 kg) egy passzivitásra volt az aranycsatától
Parázs csaták délelőtt, de magyar szabadfogású nem nyert meccset Tallinnban
Mester Milán (79 kg) bronzérmet szerzett Tallinnban
Négy magyar birkózólányból egy jutott elődöntőbe Tallinnban
Nagy Bernadett és Szél Anna is a bronzéremért küzdhet a tallinni junior-világbajnokságon
Az amerikai szabadfogásúak nem érték be az oroszokat, Szabados Noémi (65 kg) a vigaszágban bízhat
Nagy Bernadett (76 kg) bronzérmes Tallinnban
Drámasorozat a kötöttfogásúak nyitónapján Tallinnban
Vitek a vigaszágon, meghökkentő japán fölény a hölgyek között
Vitek bronzmeccses, Takács elődöntős
Vitek Dáriusz bronzérmes, Takács István döntős
Takács István junior-világbajnok!

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.09.15 11:21:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Ritkán látott teljesítménnyel rukkolt elő Donyell Malen a holland labdarúgó első osztály szombat esti bajnoki mérkőzésén. A PSV Eindhoven 20 éves támadója öt gólt szerzett a Vitesse ellen.

2019.09.15 09:51:17

Utánpótlássport Jancsó Kornél utanpotlassport.hu

A tiltás-tűrés-támogatás „szentháromságán” már rég túljutottak a keleti harcművészetek Magyarországon, ahol előbb megvetették lábukat, manapság pedig sosem volt népszerűségnek örvendenek szinte kivétel nélkül. Helyzetükről, az utánpótlásról, az „önképről” a három szövetség elnökét kérdeztük.

2019.09.14 14:11:16

Utánpótlássport K. B. utanpotlassport.hu

Jól kezdett, végül szerencsétlen vereségbe futott bele kétszeres U23-as Európa-bajnokunk, Lévai Zoltán (82 kg) a nur-szultani felnőtt-világbajnokság kötöttfogású nyitónapján. A Budapesti Honvéd SE kiválósága már a vigaszágban sem bízhat: legyőzője, a kategória idei Európa-bajnoka, a dán Bisultanov kikapott a következő körben.

2019.09.13 13:10:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Fűzy Ákos után a pécsi női kosárlabdázás újabb ikonikus alakjára emlékeznek a Nemzeti Kosárlabda Akadémián. A hétvégi 3. Horváth Judit Emléktornán a kadét lányok lépnek pályára.

2019.09.08 15:52:16

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Gáll András a budapesti laser run-világbajnokságon U17-ben egyéniben és vegyes váltóban is ezüstérmet szerzett. A Mol Alapítvány által támogatott 16 éves sportoló elégedett idei teljesítményével, pedig az év utolsó nagy eseménye előtt még úgy gondolta, sikerülhettek volna jobban is világversenyek.