Birkózás: négy súlycsoportban külön meccs dönt a kadétválogatottságról

2019.04.15. 14:39
Címkék
Nem hozott áttörő sikereket a 2018-as esztendő kadét kötöttfogású birkózóinknak. Igaz, a szkopjei korosztályos kontinensviadalon a 60 kilogrammos Tösmagi Attila révén szerzett egy bronzérmet a válogatott, az mégis elenyésző az egy évvel korábbi Eb-n elért eredményekhez képest, amelyen két arany-, egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert a Kliment László vezette csapat. A vezetőedző beszélt oldalunknak az idei várakozásokról, és arról, hogy négy súlycsoportban még mindig nem tudni, ki lesz az első számú kerettag.

Krasznai Bence − utanpotlassport.hu Habár lezajlott mind a két válogatóverseny a kadét kötöttfogású birkózók között, négy súlycsoportban újabb megméretést kellett kiírni a fiataloknak: szerda délután négy órától a budapesti Körcsarnokban néznek farkasszemet nyolcan, hogy a négy pár győztesei magukra ölthessék a címeres mezt a korosztályos világversenyeken.Krasznai Bence − utanpotlassport.hu Habár lezajlott mind a két válogatóverseny a kadét kötöttfogású birkózók között, négy súlycsoportban újabb megméretést kellett kiírni a fiataloknak: szerda délután négy órától a budapesti Körcsarnokban néznek farkasszemet nyolcan, hogy a négy pár győztesei magukra ölthessék a címeres mezt a korosztályos világversenyeken.

Kliment László, a fogásnem kadétjainak vezetőedzője beszélt arról, hogy az idén sokkal kiegyensúlyozottabb a hazai mezőny, mint 2018-ban.

Varsányi László 2018-ban a serdülő kötöttfogásúak között szerzett Európa-bajnoki aranyérmet a 85 kilogrammosok között Forrás:
Varsányi László 2018-ban a serdülő kötöttfogásúak között szerzett Európa-bajnoki aranyérmet a 85 kilogrammosok között Forrás:

Varsányi László 2018-ban a serdülő kötöttfogásúak között szerzett Európa-bajnoki aranyérmet a 85 kilósok között  •  Forrás: birkozoszov.hu

„Tavaly kevesebb fejtörést okozott, hogy két válogatón kell eldönteni, ki az első számú birkózó súlycsoportonként. Idén négy kategóriában van szükség arra, hogy újra megmérkőzzenek azok a fiatalok, akik nyertek egy-egy versenyt, így különösen érdekes a helyzet.”

2018-ban a szkopjei korosztályos kontinensviadalon a legnagyobb problémát a lenti helyzetből való védekezés és támadás okozta a magyaroknak. A mester ennek ellenére nem abban látja a legnagyobb hiányosságot:

„Az eddigi tapasztalatokra alapozva három dologban kell leginkább fejlődnünk az idén: akaratosabban kell küzdeni, több erősítésre van szükség, emellett sokkal nagyobb összpontosítást igényelnek a nemzetközi megméretések. A srácoknak meg kell tanulniuk dominálni a mérkőzéseiket, érvényesíteni az elképzeléseiket. Az, hogy ez nincs meg bennük alapból, annak tudható be, hogy kevés az igazán nagy rivalizálás a hazai porondon, hiányoznak a rendkívül kiélezett párharcok.”

Kliment szerint két olyan versenyző van, aki igazán ütőképes lehet az idei Európa-és a világbajnokságon: a 92 kilogrammos Varsányi László, aki 2018-ban a serdülők között állt fel a kontinensbajnoki dobogó legfelső fokára Győrött, valamint a 65 kilogrammos, 2018-ban kadét Eb-harmadik Tösmagi Attila.

„Lászlóban óriási a potenciál − így a vezetőedző.− Már most tudja, hogy a kadétmezőny sokkal nagyobb falat, mint a serdülő. Főleg, hogy súlycsoportváltás mellett döntött úgy, hogy nyolcvannyolc kilóval mérlegel a kilencvenkettesek között. Az a legfontosabb, hogy minél rövidebb idő alatt építse magára a lehető legnagyobb izommennyiséget. Amennyiben jó sorsolást kap, akár a dobogós helyek egyikéig is eljuthat. Attilával más a helyzet, hiszen már tavaly is helytállt ebben a korosztályban. Jó formában van, bízom benne, hogy megfelelő felkészüléssel az idén is érem kerül a nyakába.”

Szerdán tehát eldől, mely tíz versenyző képviselheti hazánkat világversenyeken a nyáron. A felkészülés már április 27-én megkezdődik Horvátországban, a Croatian Open nemzetközi kötöttfogású kadétversenyen, amelyen természetesen a válogatott is részt vesz. A korosztály Európa-bajnokságát június 17-23. között az olaszországi Faenzában rendezik meg, a világbajnokságnak július 29-től a bolgár főváros, Szófia ad otthont.

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: új öltöző épült a százéves helyén

Labdarúgó NB II
16 perce

Az FTC-nél már nagyon várják a Ludogorec elleni visszavágót

Labdarúgó NB I
38 perce

Autóbalesetben elhunyt a kétszeres WNBA-bajnok Kara Braxton

Amerikai sportok
48 perce

Adócsalási vádak miatt elhalasztják három napig a bajnokikat Argentínában

Minden más foci
54 perce

NBA: zsinórban kilenc Spurs-siker, a Kings megszakította 16 meccses vesszőfutását

Amerikai sportok
1 órája

Kosznovszky Márk: Minden szép és kerek lenne, ha nincs a sérülés...

Légiósok
1 órája

Rátalált a boldogság – 70 éves Kovács Attila, a Csepel korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
2 órája

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik