Édesanyja és édesapja is azt akarta, hogy Mester Milánból szabadfogású birkózó váljon, így amikor a kölyök betöltötte hatodik életévét, úgy döntöttek, elviszik a csepeli klubba. A kis Milán megszeppenve figyelte az eseményeket. Olyannyira, hogy pityeregni kezdett, és a lelátóra futott− mondván: ő bizony nem áll be a többiek közé, inkább megfigyelő üzemmódba kapcsol.Mester Milánból szabadfogású birkózó váljon, így amikor a kölyök betöltötte hatodik életévét, úgy döntöttek, elviszik a csepeli klubba. A kis Milán megszeppenve figyelte az eseményeket. Olyannyira, hogy pityeregni kezdett, és a lelátóra futott− mondván: ő bizony nem áll be a többiek közé, inkább megfigyelő üzemmódba kapcsol.
Mester Milán a tallinni junior-világbajnokságon • Fotó: Martin Gábor
„Akkoriban magányos farkas voltam. Mondhatni, magamnak való, emiatt gondolták azt apukámék, hogy egyéni sportot kell választani nekem. Nem sokkal később, pár hónap múlva, az egyik gyerekversenyen megszereztem az első érmet, bronzot. Emlékszem, hatalmas boldogsággal töltött el, nagy erőt adott a folytatáshoz, immár tizenöt éve dolgozom kő keményen, nap mint nap”− meséli a fiatal.
A koronavírus-járvány okozta helyzetben a legmagasabb szintre kellett emelnie az alkalmazkodóképességét, hiszen a testi kontaktus nem célszerű tevékenység napjainkban. Ehelyett rendszeresen fut, és otthon, a most különösen hasznos, mégis egyszerű konditermében próbál fejlődni, sokkal inkább formában maradni húzódzkodással, egykezes súlyzózással, valamint fekvőtámaszokkal. Nem állhat meg:
„A birkózás olyan sport, amelyben»mélyen le kell menni a bányába« ahhoz, hogy sikeres legyél, brutális mennyiségű munka szükséges. Nem teszek különbséget, minden élsportolót valamilyen szinten bolondnak tartok, épeszű ember ugyanis nem képes ilyen nagymértékű teherbírásra csupán egyetlen cél érdekében. Talán ez az egyik legfőbb problémám: nem vagyok elég csibész és − ahogyan az imént említettem − bolond.”
Folyamatosan Mester Milán (pirosban) támadt a grúz Bagrati Gagnidze ellen, mégis a magyart látták passzívnak a bírók • Fotó: Daniel Mitchell
Részlet a tavaly augusztusi, tallinni, junior-világbajnoki helyszíni tudósításunkból:
A négy között aztán jött a kadét Európa- és világbajnokBagrati Gagnidze.Milánellen − kicsit érthetetlen módon − kétszer is passzivitást ítéltek a bírók, és a magyar az egyik fél perc alatt sem tudott akciót végrehajtani, így 2−0-ás hátrányba került. Az sem volt elég, hogy egyszer kiléptette riválisát, 2−1-re kikapott, a grúz pedig gyakorlatilag úgy került az aranycsatába, hogy nem volt értékelhető megmozdulása.
„A legutóbbi mondatommal erre a helyzetre is gondoltam. Folyamatosan én támadtam, mégis engem láttak inaktívnak a mérkőzésvezetők. Ezekben a szituációkban csak a meccsre koncentrálok, nem gondolkozom azon, mit ítélnek a bírók, holott ebben az esetben ki kellett volna állnom magamért. Sokat fejlődtem, de még mindig nincs tökéletes rend a fejemben: gyakran nem bízom magamban, az erőnlétemben és a tudásomban. Számtalan olyan példát említhetnék, amelyben emiatt buktam el párharcot a nemzetközi porondon. A kenyérkereső fogásom egyébként az egy lábra támadás, de bővíteni szeretném a technikai repertoáromat; jóval színesebb, változatosabb stílust képzelek el magamnak.”
Az ESMTK versenyzője Észtországban végül bronzérmet nyert utolsó éves juniorként. Ahogyan akkor fogalmazott:„Ez azért már jobb minőségű benzin a folytatáshoz!”− így nagy elánnal vághatott neki a 2020-as esztendőnek, amelyben az U23-asok között kell helytállnia:
„Az elsődleges célom az, hogy megszerezzem a válogatottságot ebben a korosztályban. Ha ezt elérem, akkor kezdhetek el gondolkodni azon, hogyan álljak fel a dobogóra az Európa- vagy a világbajnokságon. Persze vannak távolabbi álmaim is. Mindegy, hogy Eb-n, vb-n, netán olimpián, de legalább egyszer körbe szeretnék futni a magyar zászlóval a szőnyegen− az aranyérmemet ünnepelve...”
Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.
