Atlétika: Spiriev Attilát nem lepte meg a korosztályos csúcsözön

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 09:03
Címkék
Az atlétikai szövetség korábbi sportigazgatóját, a hét évvel ezelőtt emlékezetes utánpótlás-nevelő programot elindító szakembert, Spiriev Attilát nem érte váratlanul, hogy a korosztályos versenyzők őrült rekorddöntésbe kezdtek az idén.

A rúdugró Garamvölgyi Petra, a gerelyhajító Kövér Fanni, a gátfutó Tóth Anna, az akadályfutó Tóth Lili Anna és Varga Gréta, a sprinter Nadj Levente. Az a közös bennünk, hogy az idén mindannyian korosztályos országos csúcsot értek el. Többségük nem is egyet. Persze, a korábbi években is születtek rekordok, de ennyi, és ilyen ősrégi csúcs megjavítása mégiscsak szembeötlő. Ráadásul világverseny nincs, és még országos bajnokság sem volt. A jelek szerint a járvány okozta kényszerszünet semmit nem befolyásol, sőt. Varga Gréta például 2000 méteres akadályfutásban ifjúsági Európa-csúcsot javított…Garamvölgyi Petra, a gerelyhajító Kövér Fanni, a gátfutó Tóth Anna, az akadályfutó Tóth Lili Anna és Varga Gréta, a sprinter Nadj Levente. Az a közös bennünk, hogy az idén mindannyian korosztályos országos csúcsot értek el. Többségük nem is egyet. Persze, a korábbi években is születtek rekordok, de ennyi, és ilyen ősrégi csúcs megjavítása mégiscsak szembeötlő. Ráadásul világverseny nincs, és még országos bajnokság sem volt. A jelek szerint a járvány okozta kényszerszünet semmit nem befolyásol, sőt. Varga Gréta például 2000 méteres akadályfutásban ifjúsági Európa-csúcsot javított…

Spiriev Attila szerint semmi meglepő nincs a korosztályos csúcsözönben Forrás: atletika.hu
Spiriev Attila szerint semmi meglepő nincs a korosztályos csúcsözönben Forrás: atletika.hu

Spiriev Attila szerint semmi meglepő nincs a korosztályos csúcsözönben  •  Forrás: atletika.hu

És ezek csak a toperedmények, amelyek mellett olyan U23-as teljesítményeket is rögzíthettünk, mint a távolugró Farkas Petráé vagy Lesti Diánáé. Előbbi két 660, utóbbi két 650 centiméter feletti kísérlettel igazolta a szezonkezdetkor, hogy már a felnőttek között is kontinens élmezőnyébe tartozik.

Minden részsikert fontos megjegyezni, mert nem a rekordokon van hangsúly, hanem a szakági programokon – vallja az azokat hét évvel ezelőtt elindító Spiriev Attila. A 2012 és 2018 között a szövetség sportigazgatójaként tevékenykedő, az atlétika világában jól ismert, számos nagy nemzetközi versenyt szervező menedzser örömmel nyugtázza a történéseket.

„Ezek az eredmények nemcsak most örömteliek, hanem a jövőre nézve is igen biztatóak. Hét évvel ezelőtt az említett szakágak mindegyikében elindítottunk egy-egy programot, s azoktól sokat vártunk. A már felnőttnek számító fiatal élversenyzőinkről is érdemes megemlíteni, hogy amikor kezdtünk, ők még csak tizenöt-tizenhat évesek voltak. Például Kozák Luca, Szilágyi Réka, Gyurátz Réka, Rivasz-Tóth Norbert, Szűcs Valdó vagy Halász Bence. Most minden korosztályos csúcs a jól megtervezett szakági programoknak az eredménye, úgyhogy ilyen szempontból semmi meglepő nincs a sikersorozatban. Az lett volna a baj, ha nem szedegethetjük a gyümölcsöt.”

Varga Gréta és Tóth Lili Anna is korosztályos csúcstartó Forrás: honved.hu
Varga Gréta és Tóth Lili Anna is korosztályos csúcstartó Forrás: honved.hu

Varga Gréta és Tóth Lili Anna is korosztályos csúcstartó  •  Forrás: honved.hu

Az átfogó utánpótlás-nevelő program „Tehetségből felnőttet” néven indult. Dióhéjban a lényege: a korai eredménykényszer elhagyása, az ígéretek itthon tartása, az egyéni képzések fontossága.

„Találkoztunk korábban is tizennégy-tizenöt évesen nagyon komoly eredményeket előérő atlétákkal, de volt másfél-két évtized, amikor a döntő többségük elveszett. Ennek okait hosszan lehetne elemezni, de közülük az egyik biztosan a korai eredményességre törekvés volt. Ezek azok a bizonyos látszateredmények. Sokan azt gondolják a tizennégy évesről, hogy na, majd világklasszis lesz belőle, közben pedig kiégetik őket. Teljesen mindegy, hogy ki nyeri a serdülőbajnokságot, nem attól lesz az edző és a versenyző sikeres, hanem attól, hogy miképpen tud továbblépni. Jó érzéssel tölt el, hogy most is ezt az irányvonalat követik. Remélem, ez így is marad, és akkor mind több és jobb felnőtteredménynek is örülhetünk. A hét évvel ezelőtti nagyon precízen megtervezett koncepció volt, amelyhez a szövetség vezetősége megadta a kellő szabadkezet. Az eredmények eléréséhez türelem kell, bízom benne, hogy az a továbbiakban is meglesz. Nem szabad úgy érezni, hogy már minden tökéletes, és majd automatikusan kimagasló felnőttversenyzők válnak ezekből a fiatalokból. Továbbra is egyesével, aprólékos odafigyeléssel kell őket segíteni.”

A 2020-BAN ELÉRT KOROSZTÁLYOS ORSZÁGOS CSÚCSOK
Fedett pálya.U18. Rúdugrás: Garamvölgyi Petra 392, 396, 400 és 410 cm. 1500 m: Varga Gréta 4:24.00. 3000 m: Varga Gréta 9:28.40 és 9:24.99. U20. 3000 m: Varga Gréta 9:28.40 és 9:24.99
Szabadtér. U18. Gerelyhajítás (500 g): Kövér Fanni 55.36. Gerelyhajítás (600 g): Kövér Fanni 55.05. 300 m: Nadj Levente 33.82. 100 m gát: Tóth Anna 13.91 és 13.85. 1500 m: Varga Gréta 4:18.93. 5000 m: Varga Gréta 16:28.44. 2000 m akadály: Varga Gréta 6:19.23. U20. 300 m: Nadj Levente 33.82. 2000 m akadály: Varga Gréta: 6:19.23. U23. 2000 m akadály: Tóth Lili Anna 6:19.21

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik