Atlétika: országos csúcsok az utánpótláskorúaknál a szabadtéren

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.21. 09:05
Címkék
Év elején a fedett pályás versenyek eredményei már sugallták, hogy a magyar utánpótláskorú atléták szabadtéren is kimagasló teljesítményre lehetnek képesek. A szezonkezdet remekül sikerült, az első megméretéseken három korosztályos rekord is született.

Budai Zoltán – utanpotlassport.hu Az utánpótláskorú atléták év eleji eredményei már fedett pályán is előremutatóak voltak. Az egyik legnagyobb szenzációt a női 4x400-as váltó szolgáltatta, amikor februárban felnőtt országos csúcsot futott Ostravában. Még inkább növeli a tettet, hogy a 3:38.30-at elérő négyesben három utánpótláskorú versenyző szerepelt, Nádházy Evelin mellett Molnár Janka a junior, Simon Virág és Kőszegi Míra még az ifjúsági korosztályt képviseli. Utóbbi egyéni számban is remekelt: a Budafoki MTE 16 éves versenyzője 200 méteren 24.29-es idejével javított fedett pályás ifjúsági csúcsot. Hasonlóan kimagasló eredményeket ért el a juniorok között az Arak UP Akadémia színeiben Takács Boglárka, aki előbb a 60 méter rekordját 7.43-ra, majd egy nappal később a 200 méterét 24.08-ra módosította. A KARC versenyzője, Szűcs Szabina az ifi ötpróbázok között tette fel 4065 pontra a lécet U18-as feltételek mellett.A fiúk ifjúsági mezőnyében 60 méter gáton a BHSE futója, Nagy Richárd előbb beállította Boda Ákos 7.83-as, 2013-ban futott rekordját, majd jött a Belgiumban élő Pap Márk, és Gentben ebből az időből is faragott három századot.Budai Zoltán – utanpotlassport.hu Az utánpótláskorú atléták év eleji eredményei már fedett pályán is előremutatóak voltak. Az egyik legnagyobb szenzációt a női 4x400-as váltó szolgáltatta, amikor februárban felnőtt országos csúcsot futott Ostravában. Még inkább növeli a tettet, hogy a 3:38.30-at elérő négyesben három utánpótláskorú versenyző szerepelt, Nádházy Evelin mellett Molnár Janka a junior, Simon Virág és Kőszegi Míra még az ifjúsági korosztályt képviseli. Utóbbi egyéni számban is remekelt: a Budafoki MTE 16 éves versenyzője 200 méteren 24.29-es idejével javított fedett pályás ifjúsági csúcsot. Hasonlóan kimagasló eredményeket ért el a juniorok között az Arak UP Akadémia színeiben Takács Boglárka, aki előbb a 60 méter rekordját 7.43-ra, majd egy nappal később a 200 méterét 24.08-ra módosította. A KARC versenyzője, Szűcs Szabina az ifi ötpróbázok között tette fel 4065 pontra a lécet U18-as feltételek mellett.A fiúk ifjúsági mezőnyében 60 méter gáton a BHSE futója, Nagy Richárd előbb beállította Boda Ákos 7.83-as, 2013-ban futott rekordját, majd jött a Belgiumban élő Pap Márk, és Gentben ebből az időből is faragott három századot.

A szabadtéri szezon kezdete is több csúcsot tartogatott. Kőszegi Míra múlt héten Győrben futott 200 méteren 23.95-ös időt, ez 15 századdal jobb, mint amit Nguyen Anasztázia kilenc éve elért.

bajnok_e_18tr_acc3_acc_3500e atlétika.hu
bajnok_e_18tr_acc3_acc_3500e atlétika.hu

Bajnok Eszter nagyszerűen kezdte a szezont, a hármasugrás mellett távolugrásban is remekelt  •  Forrás: atletika.hu

„Ezeket az időket még a 2018-as eredményekhez érdemes hasonlítani, hiszen szabadtéren ebben az évben még nagyon kevés verseny volt. Míra remek adottságokkal rendelkezik, fő versenye idén az EYOF lesz. A tavalyi európai ranglistát 23.45-el vezetik, az ő eredménye most tizedik helyre lenne elegendő. Viszont az EYOF-on országonként egy versenyző indulhat, ha így tekintünk a listára, akkor mindjárt a hetedik helyen találja magát. Mi még 2-3 tizedes javulást várunk a versenyzőnktől, így bizakodva tekintünk előre – tájékoztatott Lengyák György utánpótlás-referens.

Ugyancsak rekordot javított a juniorok között 400 méteres gátfutásban Mátó Sára, aki tavaly júliusban Tamperében elért 57.83-as idejét szorította le 57.73-ra. Ez az eredmény a tavalyi európai ranglista hetedik legjobb ideje lenne. Az U20-as Eb-n nemzetenként három versenyző indulhat egy számban, a szakemberek Sárától addigra 57 eleji időt remélnek – azzal a dobogó közelébe kerülhet az ARAK UP Akadémia kiválósága, aki Győrben a Pannon Duo színeiben érte el nagyszerű eredményét.

A Virgina Tech egyetemen tanuló junior-világbajnoki 7. helyezett Bajnok Eszter hármasugrásban 13.66 métert ért el Charlottesville-ben, ez 23 centivel jobb, mint tavaly Somorján ugrott U23-as országos csúcsa. A Favorit AC versenyzője is jó előjelekkel várja korosztálya svédországi kontinensbajnokságát.

„A fiatalok ma már átlagban 4 és fél centivel magasabbak, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt – mondta a szakember. – A korábban érés azt is eredményezi, hogy az ifjúsági korosztályban gyakori a csúcsjavítás, juniorban már kevesebb, a felnőttek között pedig ritka. Ettől függetlenül bízunk abban, hogy a versenyzők a későbbiekben is tovább tudják javítani rekordjaikat és elkerülik őket a sérülések. A körülmények még nem mindenhol ideálisak a világversenyekre való felkészüléshez, ezért továbbra is le a kalappal minden edző és versenyző előtt, hiszen ez a szezonkezdet kimondottan biztatóra sikerült.”

További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik