Atlétika: az egykor ígéretes sprinter, Havas Endre kettétört pályája

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.18. 19:41
Címkék
Kivételes tehetségként indult, az ifjúsági és junior sprintszámokban a 80-as évek eleje óta tart öt korosztályos rekordot. A junior Eb-ezüstérmes Havas Endre Csaba még utánpótláskorúként járt a szöuli olimpián, igazán felnőtté azonban sosem vált az atlétikában.

A 80-as években az egyik legígéretesebb utánpótláskorú hazai sprinterként tartották számon. 1982 és 1985 között hat korosztályos országos csúcsot futott, ebből ötöt a mai napig nem tudtak megdönteni. Százon a szabadtéri ifi és junior, hatvanon a fedett pályás ifi, kétszázon a fedett pályás ifi és junior rekordot tartja. Legnagyobb sikerét az 1985-ös cottbusi junior Európa-bajnokságon érte el, ahol száz méteren ezüstérmet szerzett. 1988-ban tagja volt a szöuli olimpiára utazott 4x100-as váltónak, de az akkor 22 éves versenyző végül egy métert sem futott az ötkarikás játékokon.

Egy év múlva abbahagyta az élsportot.

Jelenleg a kecskeméti Hírös Sport Nonprofit Kft. létesítményvezetőjeként tevékenykedik, mellette a helyi KARC atlétika-szakosztályában edz főként fiatal sprintereket és közben olykor a múltba révedve teszi fel magának az örökre megválaszolatlan kérdést: mi lett volna, ha...?

Havas Endre Csabával beszélgettünk.

Havas Endre Csaba a KARC edzőjeként Forrás: KARC
Havas Endre Csaba a KARC edzőjeként Forrás: KARC

Havas Endre Csaba a KARC edzőjeként  •  Forrás: KARC

– Gyakran szóba kerülnek a korosztályos rekordjai?

– Szinte sosem. Most van egy tehetséges srác, Farkas Bence. Ő döntötte meg a szabadtéri kétszázas ifi csúcsomat, és legutóbb fedett pályán is közel került a juniorhoz. Ha ilyen történik, akkor megemlítenek, egyébként nem harsogja senki. Pedig sokan vagyunk, akik igazán régóta csúcsot tartunk.

– Zavarja?

– Nincs bennem tüske emiatt, de úgy érzem, jobban meg lehetne becsülni azokat, akik valaha valamit letettek az atlétika asztalára.

– Mennyire számítottak kiemelkedőnek az eredményei, amikor elérte őket?

– Abban az időben sokan elismerték. Úgy nyilatkoztak, igen komoly futások. Bár nekem ez hozzátartozott a mindennapjaimhoz. Nem számított, hogy a világranglistán éppen hányadik vagyok, abban sem vagyok biztos, hogy vezettek olyat az utánpótlásnak. Magunkhoz viszonyítottunk.

Havas (elől) öt korosztályos rekordot tart 100 és 200 méteren Forrás: Havas Endre Csaba/Facebook
Havas (elől) öt korosztályos rekordot tart 100 és 200 méteren Forrás: Havas Endre Csaba/Facebook

Havas (elől, 120) öt korosztályos rekordot tart 100 és 200 méteren  •  Forrás: Havas Endre Csaba/Facebook

– A cottbusi ezüstérmével azonban már a nemzetközi porondon is letette névjegyét.

– Azon a junior Európa-bajnokságon én futottam a legjobb időt. A középdöntőben 10.35-öt százon. Aztán a döntőben az angol Elliot Bunney két századdal megvert, de annál rosszabb idővel. Ma már szép emlékként idézem fel a kontinensbajnokságot, de ott a helyszínen tőlem szokatlanul alaposan kidühöngtem magam a két század miatt.

– 1988-ban, alig 22 évesen a 4x100-as váltóval a szöuli olimpiára utazott. A váltó Bakos György, Karaffa László, Tatár István, Kovács Attila összetételben végzett a döntőben nyolcadikként. Mi történt?

– Máig vegyes érzésekkel gondolok vissza. Maga az olimpia légköre fenomenális, felejthetetlen volt. Tulajdonképpen az történt, hogy kitettek a csapatból. Mindezt úgy, hogy minden válogatón benne voltam az első négyben, és abban az évben a váltó velem futotta a legjobb idejét. Azt, hogy tartalék leszek, kint tudtam meg. Itthon senki nem közölte, hogy barátom, gyere, de te nem leszel benne a váltóban. Hosszasan lehetne mesélni a történtekről, de csak annyit mondanék, nem éreztem sportszerűnek.

– A következő évben abbahagyta az élsportot.

1988-ban a szöuli olimpián Forrás: Havas Endre Csaba/Facebook
1988-ban a szöuli olimpián Forrás: Havas Endre Csaba/Facebook

1988-ban a szöuli olimpián  •  Forrás: Havas Endre Csaba/Facebook

– Úgy láttam, senki nem akar megfelelő feltételeket biztosítani ahhoz, hogy tovább csináljam. Ráadásul megsérültem. Sarokcsont, Achilles-ín. Mindenki csak legyintett, én meg nem tudtam, merre tovább. Szükségét éreztem az iránymutatásnak, de nem kaptam.

– Az olimpia utáni hiányérzet is közrejátszott a döntésében?

– Persze. Kecskeméti srác voltam, akkor még Pest nagy befolyással bírt. Én valakinek nem tetszettem. Természetesen tudom, hogy kinek.

– Jól döntött?

– Itt még nem kellett volna megállnom. Olyankor foglalkoztat a döntés, amikor olimpiát vagy világbajnokságot látok. Bizony, felmerül bennem, hogy mi lett volna, ha akkor nem hagyom abba. Még nem kellett volna. Bár hozzátartozik, 89-ben elhunyt édesapám. Ő volt a nagy mecénásom, és már tőle sem kaphattam támogatást, nem tudtam belőle tovább merítkezni. A klub, a válogatott nem segített. Egyszer csak azt mondtam, köszönöm, elég.

– Koraérett volt?

– Tény, hogy akcelerált voltam, de higgye el, szinte semmit nem súlyzóztam. Saját testsúlyos erősítő gyakorlatokat végeztem 90 százalékban. Holott a korosztályombeliek már elég komoly dolgokat csináltak. Én futottam tehetségből, amit futottam. Edzői fejjel már tudom, abban a 10.34-ben nagyon sok maradt technikailag és erőnlétileg is.

– „Edzői fejjel”, hogyan vélekedik a jelenlegi utánpótlásról?

Korosztályos csúcstartók: Farkas Bence és Havas Endre Csaba Forrás: MASZ
Korosztályos csúcstartók: Farkas Bence és Havas Endre Csaba Forrás: MASZ

Korosztályos csúcstartók: Farkas Bence és Havas Endre Csaba  •  Forrás: MASZ

– Az én időmben is voltak olyan emberek, akiknek kiemelkedő volt az önmenedzselési képességük. Én nem tartoztam közéjük. Mindig azon az elven voltam, előbb leteszek valamit, és csak utána ujjongok. Ma ez kicsit másképp néz ki. Mindenesetre tehetséges gyerek mindig van, kérdés, eljut-e olyan műhelybe, ahol ki tudják belőle hozni a legjobbját. A sprintszám egy-két kivételtől eltekintve nem a fehér emberek száma, ha mégis van hozzá valakinek adottsága, azt ki kell használni és kitartóan dolgozni 10, 15, 20 évet.

Edzőként megtalálta a helyét?

– A TF-en 89-ben végeztem szakedzőként. Hazajöttem és a klubvezetés közölte, nem tudnak segíteni, nincsenek feltételek. Úgyhogy elmentem vállalkozónak, és megcsináltam Kecskemét első pizzériáját. Utána belekaptam ebbe-abba, majd 99-ben elkezdtem építeni a csapatomat. Meghirdettem a tehetségkutatómat a városi iskolákban és jöttek-mentek a gyerekek. Voltak sprinterek, akik korosztályos dobogón álltak az országos bajnokságon, de hármasugróm is ért el szép sikereket. Az, hogy májusban megkaptuk az új pályát, a létszámon is meglátszik. Jelenleg nagyjából 25 gyerekkel foglalkozom, ha mindenki eljön edzésre.

– Az egyik csúcsát megdöntő Farkas Bence azt mondta, amikor találkozott önnel, úgy látta, örül a rekordjavításnak. Nekem úgy tűnik, szeret csúcstartó lenni.

– Nem annak örültem, hogy az én csúcsomat döntötte meg! Hanem, hogy jó eredményt futott. A csúcstartó persze, hogy szeretne minél tovább az lenni, de ha van olyan, aki a rekordot képes megdönteni, az nagy gratulációt érdemel. Erről szól a sport.

A magyar atlétika rekordjai ITT érhetők el.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik