G. G. utanpotlassport.hu 2020.01.14 13:00 Frissítve: 2020.01.14 13:23

Amerikaifutball: az LSU nyerte a Tigrisek nagydöntőjét

Fantasztikus hangulatú összecsapáson az LSU nyerte az amerikai egyetemi amerikaifutball-liga nagydöntőjét. A Tigrisek harcában – merthogy mindkét együttest Tigersnek hívják – 42–25-re diadalmaskodtak, ezzel 2007 óta az első, történetük negyedik végső sikerét aratták az NCAA-ben. Joe Burrow tovább halmozta a rekordokat.

Örömünnepre készültek New Orleansban: már napok óta tartott az amúgy is pezsgő utcai életéről híres városban a fieszta, hiszen az LSU, egy hazai csapat küzdhetett meg az egyetemi amerikaifutball-liga nagydöntőjében, amely a Super Bowl után az Egyesült Államok második legnagyobb egynapos sporteseménye. A Mercedes Superdome-ban alapvetően az egész alapszakaszban parádésan teljesítő LSU volt az esélyes, ugyanakkor a címvédő Clemson hozzá hasonlóan veretlenül jutott a fináléba, ráadásul sorozatban 29 győzelemnél járt és 742 nap telt el legutóbbi veresége óta. Irányítójuk, a 21 esztendős Trevon Lawrence egyetemi pályafutása alatt még nem kapott ki. Az LSU ezzel együtt is favoritnak számított, hiszen a gárda a liga legjobbjának megválasztott Joe Burrow irányításával ellenállhatatlanul játszott az egész eddigi szezonban.

A felvezetés gyakorlatilag megegyezett a Super Bowllal, az amerikai himnusz előtt Donald Trump, az Egyesült Államok első embere és felesége, Melania vonult be, majd 70 112 néző előtt elindult az összecsapás. Az első támadásokból egyik oldalon sem születtek pontok, sőt, az LSU kétszer is beszorult saját végzónája közelébe. A jó mezőnypozíciót kihasználva a negyed közepén a Clemson szerzett vezetést, Lawrence közeli futásával (0–7). Az LSU meglepetésre a következő támadássorozatból is hamar puntolni kényszerült, de gyorsan visszakapta a labdát, és Burrow először villant a mérkőzésen: Ja'Marr Chase-nek adott 52 yardos touchdown passzt, amivel egyenlítettek.

 

Nem véletlenül lesz ő az első kiválasztott az NFL idei draftján

Nem véletlenül lesz ő az első kiválasztott az NFL idei draftján

 

A második negyed elején újra a Clemson pillanatai következtek. Előbb egy mezőnygóllal vette át a vezetést, majd Tee Higgins 36 yardos futásával tízpontosra növelte a különbséget. A játékrész hátralevő részében viszont Burrow ritkán látható teljesítménnyel fordított: az LSU következő támadássorozata mindössze 1 perc 21 másodpercig tartott, ezalatt 5 játékból 75 yardot megtéve, a végén Burrow futásával jutott el az endzone-ba, majd a következőben két perc alatt 6 játékból 87 yardot, azután 11 játékból 95 yardot szerezve lett TD a vége, amivel 28–17-re elhúzott az LSU. Burrow így a nagyszünetben már három passzolt és egy futott hatpontosnál járt.

A második félidőben a Clemson egy futott TD-vel zárkózott fel. De újra jött Burrow, aki újabb két remek passzával gyakorlatilag eldöntötte az összecsapást, amely 42–25-ös LSU sikerrel végződött.

A mérkőzés összefoglalója:

És akkor nézzük, milyen rekordok születtek a döntőben és a szezonban:
- Joe Burrow 60 TD-passzal zárta a szezont, a korábbi rekordot 2006-ból Colt Brennan tartotta.
- Ja'Marr Chase 221 elkapott yardja a legtöbb a nagydöntők történetében.
- Burrow 463 passzolt yardja és 6 TD-je a legtöbb a nagydöntők történetében
- Az LSU az első csapat a SEC konferenciából, amely 15–0-val zárta a szezont, és az idényben szerzett 726 pontja ugyancsak a legtöbb, ami valaha volt.
- Burrow az öt legerősebb csapat ellen átlagban 424,5 yardot passzolt, volt 19 TD-passza egyetlen labdaeladás nélkül, passzaival átlagban 10,3 yardot szereztek az elkapók.

További korosztályos híreink AMERIKAIFUTBALLBAN a sportági aloldalunkon

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2020.09.10 09:09:16

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Akadnak olyan edzők idehaza, akik úgy nevelik a jövő bajnokait, hogy közben maguk sem hagyták még abba az élsportot. Van közöttük olyan, aki a tokiói játékokra készül, van, aki válogatott-kerettag, egy másik szakember pedig már csak a sportág szeretete miatt áll edzésbe rendszeresen.

2020.09.03 09:09:16

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Sokak voltak csalódottak az utánpótlás-világversenyek elhalasztása, törlése miatt. Összegyűjtöttük, három sikersportágunkban (kajak-kenu, úszás, vívás), kik lehettek volna az év nagy nyertesei.

2020.08.26 09:09:17

Utánpótlássport Munkatársainktól utanpotlassport.hu

Az utóbbi időben jól megfigyelhető tendencia, hogy a gyerekeket egyre fiatalabban igyekeznek „megkaparintani” az egyes sportágak. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy miképpen működik a népszerűsítés az egészen kicsik körében, és arra is, hogy a korai kezdés együtt jár-e nem kívánatos mellékhatásokkal.

2020.07.23 16:35:17

Utánpótlássport Bruckner Vince utanpotlassport.hu

„Ebben a csapatban a vizet hordani vagy az időkérést meghallgatni is hatalmas dolog” – mondja az FTC 17 éves kézilabdázója, a felnőttekkel készülő Ballai Borbála, aki azt is elárulja, kitől tanulta a legtöbbet a nagyok között.

2020.07.20 14:55:15

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

A HISZEK Benned Sport Program második alprogramjának legújabb, ötödik ütemében 250 millió forintot osztanak szét a kis és közepes sportszervezetek között.