Vitorlázás: három magyar egység a kínai U19-es vb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.10. 14:58
Címkék
A kínai Sanya városa melletti vizeken rendezik jövő vasárnapig az U19-es vitorlás világbajnokságot. A sportágban rendhagyó vébén négy magyar vesz részt. Geiger Richárd a szörfösök, Veisse Zoltán a Laser Radial, a Kocsis Bálint, Pavlik András kettős pedig a 29-es hajóosztály küzdelmeinek vág hétfőtől. Geiger és Veisse akár az első tízben is végezhet, míg a Kocsis, Pavlik páros a mezőny első felébe jutással is elégedett lenne.

gy. sz. cs – utanpotlassport.hu Különleges világbajnokságra utazott a napokban négy magyar fiatal. Hétfőtől, a kínai Sanya városának kikötőjéből indulva kilenc kategóriában 62 ország hozzávetőleg 380 utánpótláskorú versenyzője vág a dél-kínai tenger hullámainak. Miután az ifjúsági vb a sportág egyetlen olyan korosztályos világversenye, amelyen több kategória képviselői is rajthoz állnak, az eseményt az U19-esek mini olimpiájának is szokás nevezni.gy. sz. cs – utanpotlassport.hu Különleges világbajnokságra utazott a napokban négy magyar fiatal. Hétfőtől, a kínai Sanya városának kikötőjéből indulva kilenc kategóriában 62 ország hozzávetőleg 380 utánpótláskorú versenyzője vág a dél-kínai tenger hullámainak. Miután az ifjúsági vb a sportág egyetlen olyan korosztályos világversenye, amelyen több kategória képviselői is rajthoz állnak, az eseményt az U19-esek mini olimpiájának is szokás nevezni.

A magyar résztvevők közül a szörfös Geiger Richárd büszkélkedhet a legjobb eredményekkel, nyáron a Balatonfüreden megrendezett raceboard Európa-bajnokságon ő nyerte az U19-esek versengését. Kínában azonban felsőbb kategóriában, az RS:X-ben áll rajthoz a Magyar Szörf Akadémia 16 éves versenyzője.

A szörfös Geiger Richárd U19-es Európa-bajnokként vág neki a vb-nek Forrás: Facebook
A szörfös Geiger Richárd U19-es Európa-bajnokként vág neki a vb-nek Forrás: Facebook

A szörfös Geiger Richárd U19-es Európa-bajnokként vág neki a vb-nek  •  Forrás: Facebook

„A szörfben nehéz az átállás, sok függ a versenyző súlyától, s ebben a korban az izomzata fejlettségétől is. Mi most a vébé miatt kényszerültünk a váltásra, de nem hiszem, hogy ez gondot jelentene. Richárd nagyon tehetséges fiú, gyorsan hozta az eredményeket, ugyanakkor nagyon érzékeny is. Ha sikerülne az első tízben végeznie, akkor már elégedettek lennénk” – latolgatta a sportoló esélyeit Erdélyi István, a szövetség utánpótlásedzője.

 

A Laser Radial hajóosztályban rajthoz álló Veisse Zoltán neve sem ismeretlen a nemzetközi mezőnyben. Tavaly a kategória ifjúsági vb-jén a hetedik helyen ért célba, így a világbajnok Érdi Mária után ő a második legeredményesebb magyar utánpótláskorú vitorlázó. S bár az utóbbi hetek nem kifejezetten kedvező európai időjárása miatt valamivel kevesebbet edzhetett az ideálisnál, azért az erre az évre tervezett 170 napot a nyílt vízen töltötte. Arató Richárd, a Balatoni Yacht Club vezetőedzője optimistán várja 18 éves versenyzője rajtját:
„Zoli rendkívül motivált, szorgalmas és alázatos srác. Most indulhat utoljára a fiatalok mezőnyében, jövőre át kell ülnie felnőtthajóba. A helyszínt ugyan nem ismerjük, de az előrejelzések alapján közepes és erős szél várható. Nekünk ez kedvezne, mert erős szélben a világ legjobbjaival is eredményesen tudja felvenni a harcot. Nagyon jó lenne, ha az első tízben végezne.”

A legkevesebb tapasztalattal a Spartacus Vitorlás Egylet két 16 éves fiatalja, Kocsis Bálint és Pavlik András vág a kínai kalandnak, hiszen az ő hajóosztályuk, a 29-es csupán egy éve „érkezett meg” hozzánk. A páros azonban már az idén rendre az európai versenyek mezőnyének első harmadában végzett, a fejlődése rövid idő alatt is látványos volt. Trénerük, Goszleth Marcell úgy véli, nagyon jól sikerült a felkészülés:
„Barcelonában edzőtáboroztunk az elmúlt hetekben, a fiúk remek formában vannak. A nagy esélyesek a franciák és a britek, de az ausztrálok és az új-zélandiak is kiválóak ebben a kategóriában. Utóbbiakat azonban nem ismerjük, mert eddig csak európai versenyeken indultunk. Izgalmas és tanulságos lesz tehát a kínai túra.”

Egyéb korosztályos hírek VITORLÁZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik