Úszás: a 18 éves Németh Nándor a felnőttversenyzést tanulja

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.13. 19:49
Címkék
Összesen kilenc érmet nyert korosztályos világversenyeken tavaly Németh Nándor, az Egri Úszó Klub Törökbálinton készülő 18 éves versenyzője. A budapesti felnőtt-világbajnokságon ugyan csupán egy bronzzal lett gazdagabb, mégis ez a váltóérem az egyik legszebb emléke. A koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokságon mutatkozott be egyéni számban a nagyok között, döntőbe jutott, amit szintén sikerként könyvel el.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huAz eddigi legzsúfoltabb idényével a háta mögött, vadonatúj kihívásokkal néz szembe 2018-ban a junior világ-és Európa-bajnok, felnőttvébé-bronzérmes Németh Nándor. Az Egri Úszó Klub 18 éves versenyzője öt aranyat, négy ezüstöt és egy bronzot nyert a korosztályos, valamint a felnőtt-világversenyeken, januártól azonban koránál fogva már csak az utóbbiakon indulhat. Az Egri Úszó Klub törökbálinti fiókegyesületében, Plagányi Zsolt irányításával készülő fiatal úszóval a korosztályváltással kapcsolatos nehézségekről, terveiről és természetesen a legszebb emlékeiről beszélgettünk.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huAz eddigi legzsúfoltabb idényével a háta mögött, vadonatúj kihívásokkal néz szembe 2018-ban a junior világ-és Európa-bajnok, felnőttvébé-bronzérmes Németh Nándor. Az Egri Úszó Klub 18 éves versenyzője öt aranyat, négy ezüstöt és egy bronzot nyert a korosztályos, valamint a felnőtt-világversenyeken, januártól azonban koránál fogva már csak az utóbbiakon indulhat. Az Egri Úszó Klub törökbálinti fiókegyesületében, Plagányi Zsolt irányításával készülő fiatal úszóval a korosztályváltással kapcsolatos nehézségekről, terveiről és természetesen a legszebb emlékeiről beszélgettünk.

– A decemberi koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságon Sós Csaba szövetségi kapitány bizalmat szavazott neked, s lehetőséget adott arra, hogy a felnőttmezőnyben egyéni számban is kipróbáld magad. Nem volt félelmetes a tapasztalat?

– Kicsit sem, sőt! Szerintem egészen jól sikerült a váltás. Az Eb-nek hála, jobban látom, hol tartok. S bár a száz méter középdöntőjébe a szerencse segített, hiszen ott csak visszalépés révén indulhattam, a fináléba a hatodik helyen jutottam, majd a nyolcadik helyen végeztem. Ez kifejezetten megnyugtató volt, s azt jelenti: ha a munkámat ugyanígy folytatom, akkor elérhetem a jövő évi célomat, vagyis minél többször döntőbe kerülhetek a felnőttek között.

– Pedig a rövid pálya nem kedvezett, azt nyilatkoztad, hogy ötvenes medencében előbbre végeztél volna.

Németh Nándor szerint egész jól sikerült egyéni bemutatkozása a felnőttek között Fotó: Derencsényi István MÚSZ
Németh Nándor szerint egész jól sikerült egyéni bemutatkozása a felnőttek között Fotó: Derencsényi István MÚSZ

Németh Nándor szerint egész jól sikerült egyéni bemutatkozása a felnőttek között  •  Fotó: Derencsényi István MÚSZ

Tény, hogy a nagy jobban fekszik, s éppen az volt az egyik fő tapasztalatom Koppenhágában, hogy a többiek nálam jobban fordultak. A másik pedig, hogy még mindig elég vékonydongájú vagyok a felnőttmezőnyhöz képest. Azt nem tudom, idővel mennyit változik majd az alkatom, elképzelhető, hogy sohasem leszek olyan kigyúrt, mint a többség. De gyors attól még mindig lehetek, így nem tépelődőm emiatt.

– Az edződ, Plagányi Zsolt szerint a felnőttséghez az is hozzátartozik, hogy meg kell tanulni délelőtt, az előfutamokban is jól úszni. Ezzel még voltak nehézségeid Koppenhágában.

– Igen, és a százas középdöntő bizonyította, hogy délután mennyivel többre vagyok képes. Mondjuk, a másnapi fináléban sokkal jobb eredményt akartam elérni. Nem is a nyolcadik hely bosszant, hanem az, hogy rossz időt úsztam. Máig nem értem miért, de amikor beugrottunk, már éreztem, hogy nem megy eléggé. De végül is az első felnőtt egyéni döntőm volt... A délelőtti úszással kapcsolatban is az a véleményem, hogy megtanulható. És meg is fogom tanulni. Tisztában voltam azzal, hogy reggel egyéni csúcsot kell úsznom a továbbjutáshoz, meg is volt a rekord, de kétszázon még az sem volt elég a továbbjutáshoz.

– Ezek szerint készen állsz a jövő évi erőpróbákra?

– A motivációm semmit sem változott, ugyanúgy megyek előre, mint korábban. A glasgow-i felnőtt Európa-bajnokság lesz a jövő év célversenye, minden erőmmel arra készülök, szeretnék döntőkbe jutni. Az szinte biztos, hogy maradok a gyorsúszásnál, a távokon annyit változtatunk csupán, hogy az új évben jobban ráállunk a négyszázra. Szerencsére Cseh Laci a klubtársam, itt van velem, és már a jelenlétével is jobb teljesítményre sarkall. Én tőle kapom az egyik legnagyobb ösztönző erőt!

– Nagyszerű sikerek állnak mögötted, melyikre emlékszel vissza a legszívesebben?

–A budapesti világbajnokság felnőttváltójára, amelyben harmadikak lettünk. De nem is… Inkább az összes váltóra! Amikor a csapatért úszhatok, az valami fenomenális érzés. Remélem, sokszor lesz még részem hasonló élményben a srácokkal.

Egyéb korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik