Súlyemelés: megvillant a kisebb Terebesi fiú, Ákos is

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.20. 11:43
Címkék
A Terebesi név jól cseng már a súlyemelés táborán túl is, hiszen Adrián az idén serdülő Európa-bajnok lett. Hanem most a téglási Hajdú-kupán az öccse, a tizenhárom esztendős Ákos mutatta meg, mit tud: a 62 kg-ban 185 kilós eredménnyel nyert, és előkelő helyet foglal el az utánpótlás korszorzós rangsorában.

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Az esztendő utolsó jelentős hazai súlyemelőversenyén, a Hajdú Zrt. Kupáért kiírt téglási viadalon az ózdiak vitték a prímet: az utánpótlás-nevelésben élenjáró szakosztály legjobbjai minden súlycsoportban nyertek, amelyben indultak, nem kevesebb, mint hat első helyet szerezve a serdülők, ifjúságiak és juniorok mezőnyében.Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Az esztendő utolsó jelentős hazai súlyemelőversenyén, a Hajdú Zrt. Kupáért kiírt téglási viadalon az ózdiak vitték a prímet: az utánpótlás-nevelésben élenjáró szakosztály legjobbjai minden súlycsoportban nyertek, amelyben indultak, nem kevesebb, mint hat első helyet szerezve a serdülők, ifjúságiak és juniorok mezőnyében.

Közülük is kitűnt a 13 éves Terebesi Ákos, az idén 15 esztendősen serdülő Európa-bajnoki címet kiérdemelt Terebesi Adrián kisöccse, aki a 62 kg-ban bizonyult a legjobbnak.

A mester, Fekete József és egyik legifjabb tanítványa, Terebesi Ákos a Bajnokok Kertjében ültetett fát az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club másfél évtizedes hagyományainak megfelelően Forrás: ozd.hu
A mester, Fekete József és egyik legifjabb tanítványa, Terebesi Ákos a Bajnokok Kertjében ültetett fát az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club másfél évtizedes hagyományainak megfelelően Forrás: ozd.hu

A mester, Fekete József és egyik legifjabb tanítványa, Terebesi Ákos a Bajnokok Kertjében ültetett fát az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club másfél évtizedes hagyományainak megfelelően  •  Forrás: ozd.hu

Ákos már most, elsőéves serdülőként jelezte, hogy a magyar súlyemelés hátországában újabb ígéret bontogatja szárnyait. Az Ózdi SFC erőműhelyében, Fekete József irányítása mellett készülő ifjú a téglási versenyen hat jó gyakorlattal állt elő, végül szakításban 80, lökésben 105, ily módon pedig összetettben 185 kilogrammot ért el. Ez Tégláson aranyérmet ért, s ami legalább ennyire figyelemre méltó: alaposan megközelítette a kategória magyar csúcsait, amelyeket nála idősebbek tartanak ebben a súlycsoportban.

A hazai férfi utánpótlás 2017-es – az elért eredményt a testsúlyhoz mérő – úgynevezett korszorzós listáján, amelyet amúgy Adrián vezet, ő az ötödik helyet foglalta el az évzáró fellépése előtt, s még előbbre is léphetett volna, ha... „Ha kicsit fogy, s eggyel lejjebb, az 56 kilóban indul, ott még közelebb lett volna a rekordokhoz, vagy tán meg is dönti” – szögezte le mestere, Fekete József, aki szerint amúgy ami késik, nem múlik, vagyis az ifjabbik Terebesi is nagy eredményekkel rukkol még elő mind a kilók számát, mind az érmeket illetően.

„Csak idő kérdése – jósolta az ózdi emelők szakmai munkájának irányítója, aki ugyanakkor arra nem tudott válaszolni, hogy világviszonylatban mit, mennyit is érhet a Hajdú-kupán mutatott produktum. „Az ő korosztályában még nincs semmilyen összehasonlító adat, még a 2003-asoknál sem találtam semmi ilyesféle információt, ő pedig 2004-es születésű, úgyhogy legfeljebb találgatni lehet, de az biztos, hogy miként Adrián esetében, nála is bizakodhatunk a majdani kiugróan jó világverseny-szereplésben. Jövőre már ő is indulhat a serdülő Európa-bajnokságon, és reálisnak tűnik a cél, hogy legyen az első hat között legyen, ami akár érmet is jelenthet adott esetben” – mondta Fekete József, hozzáfűzve, hogy természetesen vigyáznak Ákosra is, nehogy túlterheljék.

„Óvatosan, fokozatosan adagolt terheléssel készítjük fel az egyre nagyobb feladatokra, mindig gondoskodva arról is, hogy megfelelő legyen a nyújtás, biztosítsuk a kellő lazaságot, s megfelelően kezeljük a mikrosérüléseket is.”

Egyéb korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik