Röplabda: helytáll az NB I-ben a Dunaferr csupa fiatal alkotta férficsapata

2017.12.01. 11:52
Címkék
Egyelőre remekül helytáll a Dunaferr SE utánpótláskorú röplabdázók alkotta felnőtt-férficsapata a hazai élvonalban. Az ötödik helyen álló együttes edzője, Tomanóczy Tibor már évek óta fiatal gárdával szerepel az NB I-ben, ugyanakkor nem bánná, ha több lenne a rutinos játékos, akiktől lehet tanulni.

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Egészen egyedülálló módon, szinte kizárólag utánpótláskorú játékosokkal szerepel a Dunaferr SE férfi röplabdacsapata az NB I-es bajnokságban. Ráadásul nem is állnak rosszul a dunaújvárosi fiatalok, nyolc mérkőzésből négyszer győztek, s ezzel az erős középmezőnyhöz tartoznak, az ötödik helyen állnak.Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Egészen egyedülálló módon, szinte kizárólag utánpótláskorú játékosokkal szerepel a Dunaferr SE férfi röplabdacsapata az NB I-es bajnokságban. Ráadásul nem is állnak rosszul a dunaújvárosi fiatalok, nyolc mérkőzésből négyszer győztek, s ezzel az erős középmezőnyhöz tartoznak, az ötödik helyen állnak.

Az együttes vezetőedzője, a sokszoros válogatott és korábban többször az év röplabdázójának választott Tomanóczy Tibor eddig elégedett a fiatalokkal. De elmondta azt is: részben kényszer, hogy utánpótláskorú játékosokkal töltik meg a felnőttcsapatukat is.

A dunaújvárosi röplabdacsapat a fiatalokra épít Forrás: DUOL
A dunaújvárosi röplabdacsapat a fiatalokra épít Forrás: DUOL

A dunaújvárosi röplabdacsapat a fiatalokra épít  •  Forrás: DUOL

„Úgy gondolom, megfelelő ütemben haladunk, az eredmények nagyon rendben vannak, s a társaság játéka is folyamatosan javul, csiszolódik. Anyagilag nem áll jól a klub, ezért saját nevelésű játékosokra támaszkodunk már évtizedek óta. Mondhatni, ez már hagyomány errefelé.”

Persze amellett, hogy a fiatalok – más klubokban is – rendszeresen az élvonalban kapnak játéklehetőséget, hátulütői is vannak. A szakvezető szerint így nem elég erős a hazai bajnokság, s a srácok nem tudják végigjárni azokat a lépcsőfokokat, amelyek szükségesek lennének a fejlődésükhöz.

„A legtöbb hazai csapat gyenge anyagi helyzetben van, ezért nem tud rutinos, jó képességű játékosokat alkalmazni, akik nemcsak a liga színvonala miatt hiányoznak, hanem fiatalokat előtt így nincsenek megfelelő példaképek sem, akiktől tanulni tudnának.”

Tomanóczy szerint üdvözítő, hogy a sportág bekerült a TAO-rendszerbe, a többi csapatsportágat látva ő maga is nagy eredményeket vár a változástól. A tehetségkutatásban ugyanakkor továbbra is nehéz helyzetben van a szakosztály, hiszen Dunaújvárosban hatalmas a konkurencia.

„Minden sportág, ahogyan mi is, az úgynevezett gladiátoralkatokat keresi, így borzasztó nehéz lépést tartani a többi csapatsporttal. Mindenesetre mi továbbra is mindent megteszünk, hogy a dunaújvárosi röplabda fejlődjön.”

Egyéb korosztályos hírekRÖPLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
10 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
13 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
42 perce

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
46 perce

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
46 perce

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
50 perce

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
59 perce

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
1 órája