Kosár: a sportágból két éve kilépett, 19 éves Kiss Virág visszatér – Szekszárdon

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.05. 18:36
Címkék
A kosárlabdázással két éve teljesen felhagyott Kiss Virág úgy döntött: hosszú szünet után folytatja pályafutását. A 19 éves center a KSC Szekszárd együttesében tér vissza a pályára, amelyet korábbi klubja, a PEAC-Pécs nehezményezett is.

L. G. Derült égből villámcsapásként érte a magyar kosárlabdázás híveit a hír 2015 szeptemberében, amikor az akkor 17 éves Kiss Virág úgy döntött, szünetelteti pályafutását. A magyar utánpótlás-válogatott centert a szakma akkoriban az orosz Marija Vagyejeva és a cseh Julia Reisingerová mellett korosztálya egyik legtehetségesebb középjátékosaként tartotta számon.L. G. Derült égből villámcsapásként érte a magyar kosárlabdázás híveit a hír 2015 szeptemberében, amikor az akkor 17 éves Kiss Virág úgy döntött, szünetelteti pályafutását. A magyar utánpótlás-válogatott centert a szakma akkoriban az orosz Marija Vagyejeva és a cseh Julia Reisingerová mellett korosztálya egyik legtehetségesebb középjátékosaként tartotta számon.

u18kiss
u18kiss

Kiss Virág az U18-as válogatott mezében  •  Forrás: FIBA

„Jelenleg sem mentálisan, sem fizikálisan nem állok készen arra, hogy a saját igényeimnek megfeleljek” – indokolta döntését akkor a PEAC-Pécs játékosa, aki az előző szezonok és nyarak megterhelő programja miatt jutott erre az elhatározásra.

Kiss Virág közel két évig a pálya közelébe sem ment, május végén azonban úgy döntött, folytatja a játékot. Korábbi klubjában, Pécsett kezdte meg a felkészülést, amelyet több kosárlabdaedző és erőnléti tréner bevonásával Rátgéber László irányított, és az élvonalbeli együttes számított is a játékára.

Ő azonban bejelentette, hogy nem a nevelőegyesületében, hanem a KSC Szekszárd színeiben kívánja folytatni a pályafutását. Ezt a PEAC nehezményezte, Kond Árpád ügyvezető szerint ugyanis szóban már megállapodtak a folytatásról. A klubvezető azt is kilátásba helyezte, hogy mérlegelik a jogorvoslat lehetőségeit".

„Tudásom legjavát szeretném adni, hogy az idén is legalább annyi örömet szerezzünk a nagyszerű szekszárdi közönségnek, mint amennyit tavaly átélhettek. Ezúton is szeretném a köszönetemet kifejezni minden edzőmnek, aki valaha foglalkozott velem, a pécsieknek is mindazért, amit értem tettek, de úgy éreztem, most ez az a helyes út, amelyen vissza tudok találni a pályára” – fogalmazott szekszárdi bemutatkozó interjújában a 193 centiméter magas center.

A két fél vitájában nem tisztünk dönteni, azt ugyanakkor fontosnak tartjuk kiemelni: maga a tény, hogy a magyar női kosárlabdázás egyik legnagyobb ígérete nem veszett el végleg a sportág számára, túlmutat a klubérdekeken. Aztán hogy a kétéves kihagyást lehet-e pótolni, és ha igen, mennyi idő alatt, az már a jövő zenéje.

Egyelőre örüljünk a visszatérésnek.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Csúcson a rivális
A fentebb említett orosz Marija Vagyejeva a Szpartak Moszkva után a Dinamo Kurszk együtteséhez szerződött, amellyel az előző évadban megnyerte az Euroligát. A 19. születésnapját a jövő vasárnap ünneplő center messze nem epizodista volt az elsőszámú nemzetközi kupasorozatban, mérkőzésenként 19,1 perc jutott neki, és ez az alatt az idő alatt 9,6 pontot és 6,2 lepattanót átlagolt. Már az orosz felnőttválogatottban is meghatározó játékosnak számít, a Csehországban megrendezett Európa-bajnokságon meccsenként 29 perc alatt 13,8 pontot és 12,3 lepattantó jegyzett a kilencedik helyen végzett csapatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik