Jégkorong: négy korosztályos tornán négy vereség

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 22:53
Címkék
Visszafogott napot produkáltak pénteken az utánpótlás jégkorong-válogatottak. Egyetlen korosztályos együttes sem tudott győzni a négyből a maga nemzetközi tornáján. Az U15-ösök a vereségükkel be is fejezték az olaszországi viadalt, a negyedik helyen végeztek.

B. V. – utanpotlassport.huA forgalmas csütörtök után a péntek még sűrűbbre sikerült az utánpótlás jégkorong-válogatottaknak. A Kaposváron szereplő U19-es, az Olaszországban harcoló U15-ös csapat mellett immár két U18-as magyar együttest figyelhettünk Európában, nemzetközi tornákon.B. V. – utanpotlassport.huA forgalmas csütörtök után a péntek még sűrűbbre sikerült az utánpótlás jégkorong-válogatottaknak. A Kaposváron szereplő U19-es, az Olaszországban harcoló U15-ös csapat mellett immár két U18-as magyar együttest figyelhettünk Európában, nemzetközi tornákon.

Az U19-es válogatott ezúttal nem bírt a norvégokkal Forrás: MJSZ
Az U19-es válogatott ezúttal nem bírt a norvégokkal Forrás: MJSZ

Az U19-es válogatott ezúttal nem bírt a norvégokkal  •  Forrás: MJSZ

A hazai jégen szereplő U19-es válogatott kitűnően kezdte a Négy Nemzet-tornát, a divízió I/A csoportos franciákat győzte le 3–1-re a nyitónapon. Pénteken a norvég csapat következett, s a mérkőzés elején úgy látszott, kitart a társaság jó formája, hiszen Szalma Zsolt góljával már a nyolcadik percben előnyben volt. Erre a norvégok az első harmad hajrájában válaszoltak, így a második etaptól mindent kezdődött elölről.

A következő játékrész a mérkőzést eldöntő rövidzárlattal kezdődött, a skandinávok kétszer is betaláltak, s ezt a későbbiekben már nem tudta ledolgozni a válogatott, sőt a 41. percben a negyedik vendéggólt is beütötték a norvégok, így a csütörtöki nap után újra győztek.

Az U19-esek szombaton fél 1-től az osztrákok korosztályos együttesével találkoznak.

U19-ES NÉGY NEMZET-TORNA, KAPOSVÁR
Magyarország–Norvégia 1–4 (1–1, 0–2, 0–1)
Gólszerzők:
Szalma (8.), illetve Marthinsen (20.), Blegem (22.), Edvardsen (24.), Friestad (41.)

Az U18-as válogatott Lengyelországban szereplő együttese mutatkozott be utoljára a magyar csapatok közül a nemzetközi meccsdömpingben. A négycsapatos torna első napján a házigazdával találkoztak a mieink, de egyáltalán nem illetődtek meg, a lengyel rohamok ellenére az első gólt Keresztes Levente révén a magyarok szerezték. Az előny azonban nem tartott ki az első harmad végéig, a lengyelek érvényesítették a mezőnyfölényt, s egyenlítettek.

A második etap hozta az összecsapás legtöbb gólját. A lengyelek mindjárt az elején elhúztak kettővel, amire Egyedi Zsolt válaszolt. Majd nem sokkal később az újabb hazai találatra is jól reagált a válogatott, akkor Zsigmond Áron szépített.

Így az utolsó húsz percben rákényszerült a magyar csapat az agresszívebb játékra, amely eredményt hozott: Jarács Roland kiegyenlített. Ezt követően Ondrejcik Rastislav legénysége előtt több lehetőség is adódott, de ezekkel nem sikerült élni, s a lengyelek megszerezték a vezetést, és azzal a győzelmet is.

Az U18-asok a második fordulóban szombaton 16 órától az ukránok ellen lépnek jégre.

U18-AS NEMZETKÖZI TORNA, VARSÓ
Magyarország–Lengyelország 4–5 (1–1, 2–3, 1–1)

A második összecsapására készült a franciaországi Épinalban az U18-as társaság másik fele. A Glen Williamson vezette együttes az első napon a házigazdától elszenvedett vereség után remekül rajtolt az olasz csapat ellen. Révész Marcell már a negyedik percben gólt lőtt, s mivel az első harmadban nem esett több gól, a magyarok kedvező helyzetből várhatták a második játékrészt.

A szünet után ráadásul meg is duplázta előnyét a csapat Kovács Alex találatával, amire hiába válaszoltak az olaszok, egy perccel később Schlekmann Márk visszaállította a kétgólos különbséget. Az utolsó harmad viszont egyáltalán nem a tervek szerint sikerült: az 52. percben szépített, majd tíz másodperccel a vége előtt egyenlített, s kiharcolta a hosszabbítást az ellenfél. Az ötperces ráadásban nem esett gól, így szétlövés következett, amelyet az olaszok nyertek.

A „franciaországi” csapat tehát a második meccsén is kikapott, szombaton negyed egytől a szlovénekkel játssza az utolsó meccsét.

U18-AS NEMZETKÖZI TORNA, ÉPINAL (FRANCIAORSZÁG)
Magyarország–Olaszország 3–4 – szétlövéssel (1–0, 2–1, 0–2, 0–1)
Gólszerzők:
Révész (4.), Kovács A. (29.), Schlekmann (35.), illetve Bitetto 2 (34., 53.), Payra (60.), De Luca (65.)

Az olaszországi négycsapatos torna harmadik napján két vereség után szállt harcba az U15-ös válogatott a százszázalékos szlovének ellen. Horváth András együttese remekül kezdte a meccset, Ambrus Csongor révén már a tizedik percben megszerezte a vezetést, s az első harmadban megtartotta az előnyét.

A második játékrészben pedig hiába egyenlített az ellenfél, Simon Levente góljával újra a magyar csapat vezetett. Túl sokáig azonban ezúttal sem örülhettek a mieink: Jakob Stan találatával a harmad hajrájában újra egyenlített Szlovénia gárdája.

Az utolsó etapban gyors gólváltással indult: az ellenfél vezető góljára húsz másodpercen belül sikerült válaszolni Lászlóffy Botond villanásából, így a hajrát egyenlő esélyekkel várhatták a felek. Sőt úgy, tűnt a végjátékban akár a győztes gólt is megszerezhetik a magyarok, hiszen az utolsó percre kettős emberelőnybe kerültek. A dupla fór azonban a lehető legrosszabbul végződött, Matic Török két másodperccel a dudaszó előtt betalált, s nyertek a szlovének.

Az U15-ös együttes így három egygólos vereséggel a negyedik helyen zárta a tornát, az első helyet a hibátlan szlovén gárda szerezte meg.

U15-ÖS NEMZETKÖZI TORNA, BASELGA (OLASZORSZÁG)
Magyarország–Szlovénia 3–4 (1–0, 1–2, 1–2)
Gólszerzők:
Ambrus (10.), Simon (35.), Lászlóffy (46.), illetve Dolinar (25.) Stan (38.), Slivinik (46.), Török (60.)
A torna végeredménye: 1. Szlovénia 9 pont, 2. Ausztria 6, 3. Olaszország 3, 4. Magyarország 0

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik