
Utánpótlássport
2024.05.28. 17:56
Asztalitenisz: a sérülés sem állította meg Fazekast az U13-as Eb-n
A 11 éves Fazekas Lizett megismételve tavalyi teljesítményét bronzérmes lett egyesben az U13-as asztaliteniszezők bukaresti Európa-bajnokságán. Az edző-édesapa, Fazekas Péter elmondta, Lizett tavasszal sokáig sérüléssel bajlódott, így ennek fényében a harmadik helyével minden előzetes várakozást felülmúlt.

Utánpótlássport
2024.05.27. 19:33
Kosár: történelmi bajnoki címet ünnepelhetett a Honvéd U20-as csapata
Több mint három évtizednyi szünet győztek újra a Budapesti Honvéd fiú kosarasai az utánpótlás-bajnokságok valamelyikében, miután az U20-asok vasárnapi döntőjében a fővárosi piros-fehérek felülmúlták a házigazda pécsieket. A győztes csapat legjobbját, az MVP-nek megválasztott Reizinger Mátét kérdeztük a diadal után.

Utánpótlássport
2024.05.27. 16:48
Úszás: mindhárom tinédzserünk jól úszott a „Mi Tengerünkön”
Éppenséggel (újabb) olimpiai szintes időt nem ért el ugyan, ám így is igen biztatóan úszott mindhárom tinédzserkorú válogatott úszónk a Mare Nostrum (Mi Tengerünk) elnevezésű, hagyományos nemzetközi körverseny franciaországi nyitóállomásán.

Utánpótlássport
2024.05.25. 09:01
Kosárlabda: soproni tornával hangol az Eb-re az U18-as leányválogatott
A Laczka Miklós vezette U18-as leány kosárlabda-válogatott első nemzetközi meccseit vívja majd Sopronban, méghozzá a nyári Eb-re való felkészülés jegyében. A szövetségi edzőt kérdeztük a várakozásokról, illetve a játékosok aktuális formájáról.

Utánpótlássport
2024.05.24. 18:13
Birkózás: László Koppány kihozta magából a legtöbbet az U23-as Eb-n
A 18 éves László Koppány bravúros teljesítménnyel a döntőig menetelt, és ezüstérmet szerzett a kötöttfogásúak 130 kilós mezőnyében a bakui U23-as birkózó Európa-bajnokságon. Az FTC-KIMBA fiatalja első érmét nyerte korosztályos világversenyen, amely után elmondta, az őszi vb-n megismételné majd mostani sikerét.
187
/
944










