Vízilabda: remekel az Eger kapujában a 17 éves Torma Luca

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 09:04
null
A 17 éves Torma Luca kiváló formát mutat a bajnoki címvédő Eger női vízilabdacsapatának kapujában.

Szerdán az első osztályú női vízilabda-bajnokság (ob I) 12. fordulójában a bajnoki címvédő Eger otthoni környezetben 14–7-re győzte le a BVSC-Zugló együttesét.

A meccs után a hazai gárdát irányító Sike József és a vendégek vezetőedzője, Stieber Mercedes is egyetértett abban, hogy a végeredmény picit túlzó, ugyanis játékban nem volt ekkora differencia a két csapat között.

De hogy a végén mégis hét gól lett a különbség, abban nagy szerepe volt az egriek 17 éves kapusának, Torma Lucának.

A tinédzser a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának statisztikája szerint

74 százalékos hatákonysággal hárította a zuglói próbálkozásokat, ami 27 lövésből 20 kivédett labdát jelent.

A sokra hivatott hálóőrnek nem ez volt az egyetlen kiemelkedő meccse a szezonban, és nem is ebben az évadban hívta fel magára a figyelmet először.

Torma Győrben született, és egészen tavaly nyárig ott is pólózott. Bár a győriek egyik korosztályban sem tartoznak közvetlenül az élcsapatok közé, a kapusnak kitűnő fejlődési lehetőséget biztosított, hogy sűrűn akadt munkája.

Torma Luca legutóbb a BVSC ellen védte kitűnően az egri kaput Fotó: Lénárt Márton

Az ígéret folyamatosan tagja a korosztályos nemzeti csapatnak. Éppen a mostani trénere, Sike József vezetésével lett

U15-ös Európa-bajnok, U16-os világbajnok, majd U17-es Eb-győztes.

Nem mellesleg már a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott tavaly még Bíró Attila regnálása alatt.

A 2006-os születésű válogatottból egyébként nem ő az egyetlen kiválóság, akit Egerbe csábított Sike. Lendvai Natasa a KSI-ből, Sóti Lili a Tatabányából érkezett a hevesiekhez. Legutóbb mindketten egy-egy góllal járultak hozzá a BVSC elleni sikerhez.

– összegzett a meccs után szerényen Torma.

(Kiemelt képünkön: Torma Luca Fotó: Lénárt Márton)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik