Vívás: Domonkos Emese már a juniorok között is Európa-bajnok

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 20:52
null
A kadétmezőnyben tavaly egyéni Eb- és vb-címet szerző Domonkos Emese az idén a juniorok között is kontinensbajnok lett.

Már évek óta a hazai női kardvívás egyik kiemelkedő ígéretének számít, és tavaly mindezt azzal a ritkán látott bravúrral bizonyította, hogy

a kadétok között előbb egyéni Európa-, majd világbajnoki címet szerzett.

A nem mindennapi duplázás után a Vasas 18 éves kitűnősége, Domonkos Emese az idén a juniorok mezőnyében elsőévesként folytatja a remeklését.

Sárközi Gergely tanítványa ebben a korosztályban is magabiztosan vívta ki a válogatottságot a hazai ranglistán elfoglalt második helyével, majd igazi erőssége volt annak a női kardcsapatnak, amely februárban aranyérmet nyert a nápolyi junior Európa-bajnokságon.

Domonkos Emese a vasasos klubtársa, Spiesz Anna nyakában a junior Eb-döntő megnyerése után Forrás: ESC

Emese mellett Kónya Csenge, Kovács Zsanett és Spiesz Anna vívott a Gulácsi Ferenc vezette válogatottban, amely a döntőben végül egyetlen tussal múlta felül a franciákat.

„A nápolyi junior Európa-bajnokságon egyéniben a tizenötödik lettem, emiatt picit csalódott voltam, hiszen előzetesen többet vártam magamtól – mondja a sokra hivatott kardvívó. – Aztán a csapatversenyre összeszedtem magam, és mivel a társaim is nagyszerűen vívtak, egészen elképesztő nap kerekedett ki. Emlékezetes, ahogyan Anna a döntő végén háromtusos hátrányból fordított, és Európa-bajnoki címet szereztünk.

A lányokkal sok időt töltünk együtt a páston kívül is. Barátnők vagyunk, megbízunk egymásban, és amiben tudjuk, segítjük a másikat. Ezt látom a sikerünk egyik elsődleges titkának.”

Emese a korosztályváltásról úgy fogalmazott, hogy:

„Sosem egyszerű egy újabb korosztályba lépni, de igyekszem mindenhez alkalmazkodni. Amit ebben az évadban tanultam, megtapasztaltam, azt jövőre már sokkal jobban szeretném kamatoztani, mert az a célom, hogy közvetlenül ott legyek a nemzetközi élmezőnyben.”

Az Eb-győztes lányok balról: Spiesz Anna, Kovács Zsanett, Kónya Csenge, Domonkos Emese Forrás: EFC

A kadétok és a juniorok számára április közepén a szaúdi fővárosban, Rijádban rendeznek világbajnokságot.

„A világbajnokságon szeretnék egyéniben is jól szerepelni. Konkrét helyezést nem tűzök ki magam elé célként, csak igyekszem a legjobb vívásomat elővenni, valamint jól érezni magamat, és ha ez sikerül, az szép eredménnyel párosulhat.

(Kiemelt képünkön: Domonkos Emese Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik