Labdarúgás: a Bozsik-program célja, hogy a gyerekek szeressék a focit

B. M. utanpotlassport.huB. M. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 13:41
null
Az OTP Bozsik-program rendkívül népszerű az óvodások és az általános iskolások körében, valamint a grassroots kategóriába tartozó hazai egyesületek szinte mindegyike rendszeresen részt vesz a tornákon. Az MLSZ célja a programmal nem más, mint figyelmet fordítani az élsport mellett arra is, hogy fiatalok tömegei kerüljenek élethosszig tartó kapcsolatba a sporttal.

A Magyar Labdarúgó Szövetség még tavaly novemberben számolt be arról, hogy minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezi a közoktatási intézmények számára kiírt OTP Bozsik Intézményi Programot. A 2011-ben újraindult program két ágáról, a célokról és az elvi alapvetésekről Gáncsos András, az MLSZ Grassroots Osztályának vezetője adott információkat az Utánpótlássportnak.

Az intézményi és az egyesületi Bozsik-program célja az, hogy a gyerekek megismerkedjenek a labdarúgással, legyen lehetőségük szervezett keretek között játszani, a pozitív élmények miatt pedig minél tovább, egészen felnőttkorukig sportoljanak, másképpen: a sport világában maradjanak.

A szövetség azt szeretné elérni, hogy a futballra ne csak élsportként tekintsenek a gyerekek és a szüleik

– azzal együtt, hogy jelenleg a legerősebb mágnes természetesen a felnőttválogatott kitűnő teljesítménye –, hanem elsősorban játék legyen. Ennek az egyik fontos pillére az, hogy az edzők ne kizárólag a legtehetségesebbek koncentráljanak, hanem mindenki kapja meg a számára szükséges figyelmet. Értelemszerűen nem a tehetségek elnyomása és ellehetetlenítése történik, sőt segítenek nekik valamelyik körzetközpontban, tehetségközpontban, esetleg kiemelt akadémián elhelyezkedni, viszont a kevésbé ígéretes játékosok is részesüljenek abban a figyelemben, ami szükséges ahhoz, hogy a labdarúgás hosszú távon is az életük része legyen.

A futballon keresztül nem csupán a játéktudás fejlődhet, hanem a labdarúgás oktatási és nevelési eszköz is.

A személyiségfejlődésben, a szociális képességekben, valamint a kommunikációban és a döntéshozatalban is segít az, ha valaki rendszeresen futballozik, a pedagógusok és az edzők egyik feladata pedig az, hogy olyan légkört teremtsenek, amelyben jól érzik magukat a gyereket, illetve a szülők is látják, miként lesznek egyre magabiztosabbak. Az MLSZ Grassroots Osztálya a jövőben még inkább igyekszik oktatóanyagokkal és előadásokkal is meghonosítani ezt a felfogást, valamint felhívni a figyelmet arra, hogy a pályán összeszedett tapasztalatok később a civil életben is hasznosak lesznek, például a munkaerőpiacon.

A rekordlétszámmal futó intézményi programban a 5–14 éves gyerekek vesznek részt, azaz az óvodások és az általános iskolások. A 136 ezer fiatalt megmozgató eseménysorozatban szereplők 75 százaléka pedig alsó tagozatos, tehát a kisebbek között igazán népszerű az OTP Bozsik-program. A mintegy 3500 óvodában és iskolában sportcsoportvezetők (akik lehetnek pedagógusok és edzők egyaránt) tartanak rendszeres foglalkozásokat, valamint a gyerekek évente több fesztiválon és tornán vesznek részt az oktatási intézmények vagy a klubok sportpályáin. A szövetség számára külön öröm, hogy egyre szorosabb a kapcsolat az oktatási intézmények és az egyesületek között, ami segíti azt, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek labdarúgással.

Az egyesületi ág mára eljutott oda, hogy lényegében minden magyarországi, grassroots kategóriába tartozó klub részt vesz a programban:

1148 egyesület, 3246 csapat és 43 526 gyerek szerepel a megméretéseken U7, U9, valamint U11-es korosztályban.

Ezek azok az egyesületek, amelyek nem játszanak az országos vagy a regionális bajnokságokban és jellemzően a tömegsportra szakosodtak.

Ahogyan azt feljebb is említettük, továbbra is az MLSZ egyik kiemelt célja elérni azt, hogy egyetlen tehetség se vesszen el, és a kiemelkedő képességű játékosok a megfelelő időben a megfelelő szintű képzésben vegyenek részt – ezért is jött létre korábban a négyszintű klubrendszer. Viszont a grassroots szellemiség legfőbb üzenete az, hogy az adottságoktól függetlenül mindenki a lehető legtöbbet kapja a labdarúgástól. Ez a gondolat az OTP Bozsik-program alapvető küldetése, amiből a magyar futball és a társadalom is profitálhat.  

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik