A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Munkatársunktól utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.05. 09:02
Címkék
A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj októberi kiírásának három jelöltjét. Az elismerésre Fest Attila asztalitenisz-, Gellért Gábor úszó- és Peterdi András vívóedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.

A hónap utánpótlásedzője díj odaítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont volt a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, példaértékű nevelőmunkája. A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium hamarosan dönt; a győztes 200 ezer forintos pénzdíjazásban részesül.

A díj harmadik évadának (amely szeptembertől a jövő esztendő augusztusáig tart) második kiírásában

asztalitenisz-, úszó- és vívóedző került a jelöltek közé.

Íme, október hónap kiválasztottjai!

FEST ATTILA, a Szarvasi Körös ASE 78 éves asztalitenisze-edzője 44 éve, 1979-ben kezdte el edzői pályafutását Szarvason, és néhány esztendő múlva már több, mint száz gyerekkel foglalkozott. Elmondása szerint az évtizedek alatt nyolc generáció felnőtt a kezei alatt. A családjában minden a pingpong körül forog: fia, ifjabb Fest Attila serdülőválogatottságig vitte, míg lánya, Fest Ágnes magyar bajnok volt; utóbbi jelenleg edzőként dolgozik Dunakeszin. Unokája, Lindner Zétény a serdülőválogatottat erősíti (Zétény édesapja, Lindner Ádám az aktuális férfi szövetségi kapitány.) További jó néhány korosztályos bajnok, illetve utánpótlás-válogatott játékost (Takács József, Tóth Árpád, Roszik Attila, Trucka Tímea) nevelt ki a szarvasi nevelőműhely; nagy részük aztán felnőtt első osztályban is szerepelhetett. Fest Attila legismertebb tanítványa a 17 éves Szántosi Dávid, aki egyesben és párosban egyaránt számos korosztályos bajnoki címet szerzett az újoncok, a serdülők és az ifjúságiak között is. Korábban az U15-ös világranglista második helyén állt. A PEAC csapatával Extraliga-bajnoknak mondhatja magát, eközben pedig a román felnőttbajnokságban is mind jobb eredményeket ér el a Székelyudvarhely együttesének színeiben. Fiatal kora ellenére már a felnőttválogatott keretével készül. Klubjában Fest Attila jelenleg mintegy 20 fiatallal foglalkozik.

Fest Attila és tanítványa, Szántosi Dávid

Ami az októberi eredményeket illeti, a bukaresti ifjúsági Európa top10-versenyen – amelyen a kontinentális ranglista első tíz játékosa indulhat az U19-es korosztályban –

Szántosi Dávid az előkelő ötödik helyet szerezte meg.

A kiegyenlített mezőnyben négyen álltak ugyanolyan mérleggel (4 győzelem, 5 vereség), de a körbeverésből a szarvasi asztaliteniszező jött ki a legszerencsésebben. Szántosi eredménye annak fényében még kiemelkedőbb, hogy csak 17 esztendős, vagyis további két évig ezt a korosztályt erősíti. Felnőttszinten a PTE PEAC színeiben szereplő fiatal ebben a hónapban bravúros győzelmet aratott az Európa-kupa második csoportkörében: a csapatban Eb-győztes, vb-második Ricardo Walthert múlta felül négy játszmában. Ezzel a világranglistán 353. helyen álló Szántosi alaposan meglepte a lajstromban 81. németet alaposan.

Fest Attila:

„Nekem az asztalitenisz az életem. Ha beteg vagyok, ha fáradt vagyok, akkor is ugyanolyan elánnal igyekszem dolgozni. Ha Dávid úgy kívánja, akkor többet edzünk, szóval a tanítványaimért élek, mert a legfőbb feladatomnak azt tartom, hogy a játékosaim a képességeikhez mérten kihozzák magukból a legtöbbet.

Hetvennyolc évesem is ugyanolyan megszállott vagyok, nem kímélem magamat, szívvel-lélekkel teszem a dolgom most is.

Amíg élek, ezt fogom csinálni. Ott lebeg a szemünk előtt a nagy cél, vagyis Dávid olimpiai kijutása, amelyre, ha így halad, öt év múlva, Los Angelesben meg is lehet az esélye.”

A tanítványt, Szántosi Dávidot is megkérdeztük az edzőjéről.

„Gyakorlatilag ő adta az ütőt a kezembe, szóval a kezdetektől fogva az edzőm. Immár tizenegy éve ennek, nagyon sokat köszönhetek neki. Ha más lett volna az edzőm, valószínűleg soha nem jutok el ilyen magasságokba, ami az eredményeket illeti. Lehet, hogy szakmailag akad nála jobb mester a világon, de pedagógia szempontból kizárt; nagyon ért a gyerekek nyelvén. Olyan a mi kapcsolatunk mintha az unokája lennék, tulajdonképpen nemcsak a pingpongtudásomat csiszolgatta, hanem a feleségével, Erzsi nénivel közösen ők neveltek engem. A sportpályafutásomon kívül is igyekeznek mindenben, így a tanulásban is segíteni.”

GELLÉRT GÁBOR, a Szegedi Úszó Egylet 53 éves vezetőedzője, a nyílt vízi szakág szövetségi kapitánya triatlonos és atléta volt, előbbi részeként művelte az úszást, egészen 28 éves koráig versenyzett. Akkorra már elvégezte a tanári főiskolát földrajz, testnevelés szakon, és úszóedzőként kezdett dolgozni. A Szegedi ÚE az egyetlen klub, amelyben 1999 szeptembere óta mind a mai napig dolgozik, s 2008 óta vezetőedzőként. A medencés műfaj mellett 2011-től tevékenykedik edzőként a nyílt vízi úszásban is, és viszi párhuzamosan azóta is mindkettőt. Nyílt vízen Olasz Anna ifjúsági Eb-bronzérme jelezte igen hamar munkájának eredményességét, napjainkig pedig 13 olyan versenyzővel büszkélkedhet, aki az ő keze alatt vált nemzetközileg is sikeressé. Mindegyikük szegedi, saját nevelésű, többen közülük nyertek nyílt vízi Eb-érmet, s vannak duplázói, akik a medencés versenyeket követően szintén Európa-bajnoki dobogón állattak. Az ő tanítványa Fábián Bettina is, aki háromszoros ifjúsági Európa-bajnokként igazolt át az FTC-be. A nyílt vízi úszóválogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltő szakembernél jelenleg a 17 éves tanítvány, Pádár Nikolett viszi a prímet, öt junior világbajnoki és tíz ifi Eb-aranyával, egyéb érmeit nem is számolva. Hogy melyik szakágat szereti jobban? Erre az a válasza, hogy nyílt vízen sokkal több kiemelkedő eredménye van, így olimpiai negyedik helyezettje és világbajnoki érmese Olasz Anna személyében, ezért most különösen nagy kihívásnak tekinti azt, hogy medencében is hasonló sikere legyen. Erre a jelöltje Pádár Nikolett, aki a korosztályos diadalok után azonnal csatlakozni tudott a világ felnőtt élmezőnyéhez, 200 méter gyorson a világranglistán már a tizenkettedik. Gellért Gábor 2022 júliusában elnyerte A hónap utánpótlásedzője díjat.

Gellért Gábor és a hazai úszósport legnagyobb reménységeinek egyike, Pádár Nikolett

Októberben három világkupa-viadal is várt Pádár Nikolettre, s folyamatosan javuló teljesítménnyel rukkolt elő a fajsúlyos felnőtt mezőnyt felvonultató viadalokon. Berlinben 400 gyorson 7. lett, kétszer is 4:12-es időt úszva, fő számában, 200 gyorson 5. lett 1:58-as eredménnyel.  Athénban 400-on nem jutott döntőbe, 200-on viszont bronzérmes volt,1:57.33-mal, hogy a befejező állomáson, Budapesten 400-on ötödikként érjen célba 4:11-es idővel, 200 gyorson pedig nemcsak egyéni rekordot ért el, hanem az

1:56.17-tel saját korábbi ifjúsági Európa-csúcsán (1:56.55) is jócskán javított.

Gellért Gábor:

„Az úszóedzőség számomra mindent jelent, igazából a hobbim, a szerelmem. Nem munkának fogom fel, hanem nagyon nagy kihívásnak tekintem, amely végtelenül megerősít. Főleg a kudarcok idején, azokból tudok a legjobban merítkezni.

Az a célom, hogy medencében is olimpiai döntős, pontszerző vagy akár érmes versenyzőt neveljek.

Ez az álmom, ezért csinálom, és Nikolett személyében erre alkalmas versenyzőt találtam, akinek megvan a szorgalma, az akaratereje, minden szükséges képessége ahhoz, hogy olimpiai érmes legyen, akár már a jövő nyáron, Párizsban is – bár ez még nem realitás. Még kell neki idő, de ő olyan kaliberű versenyző, aki olimpiai és vébéérmeket is képes nyerni. Rendkívül motivált, az edzésmunkájáról, a versenyzéséről szuperlatívuszokban tudok csak beszélni, nem ijed meg soha, nagyon jó versenyzőtípus. Ő a sportágunk egyik legnagyobb reménysége, bármeddig eljuthat, 200 méter gyorson a legjobb, a 400 métert még tanuljuk, de a 2028-as olimpiára ezen a távon is beérhet.”

Pádár Nikolett ezt mondta az edzőjéről:

„Gege, ahogyan mi hívjuk Gábort, tizenhárom éves korom óta az edzőm. Nagyon szeretem, kiváló a kapcsolatom vele. Igazából az visz minket ennyire előre, hogy ő is nagyon céltudatos és maximalista, ahogyan én is. Eddig soha nem csalódtam benne, mindig tudja, mit kell csinálnom, és sosem, egy másodpercig sem gondolkoztam azon, hogy más legyen az edzőm. Mert benne minden megvan, ami ahhoz kell, hogy sikeresek legyünk így, együtt.”

PETERDI ANDRÁS, a fiú kadét párbajtőr-válogatott 35 éves keretedzője, a Budapesti Honvéd vívószakosztályának párbajtőredzője versenyzőként válogatott volt, a tokiói olimpiai előtt hagyott fel az aktív sportolással. Jelentősebb sikereit az utánpótlásban érte el, amikor is tizenegy magyar bajnoki aranyat érdemelt ki, valamint két-két ezüst- és bronzérmet szerzett korosztályos világeseményeken. Edzősködni 2013-ban kezdett az MTK-ban, 2017-től pedig a Budapesti Honvédban tevékenykedik. Az edzői mesterséget többek között pécsi nevelőtrénerétől, Danka Sándortól, később Udvarhelyi Gábortól, Gelley Istvántól és Kulcsár Győzőtől tanulhatta. Remek visszajelzés, egyben megtiszteltetés volt a számára, hogy 2019 elején az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese kérte fel edzőjének, és a klasszis párbajtőröző visszavonulásáig együtt dolgoztak. A Budapesti Honvédban László Istvánnal közösen nevel ígéreteket. Egyik kiemelkedő tanítványuk Pelle Domonkos, aki az elmúlt évadban kadét-világbajnoki aranyat és kadét Európa-bajnoki bronzérmet szerzett egyéniben. Peterdi András harmadik éve irányítja keretedzőként a kadét fiú párbajtőrválogatottat. A nemzeti csapat 2022-ben Újvidéken Eb-ezüstöt (Farkas Bulcsú, Horváth Ádám, Kó Ágoston, Pelle Domonkos), 2023-ban Tallinnban Eb-aranyat (Balázs Bence, Pelle Domonkos, Horváth Márk, Király Mátyás) nyert a korosztályban.

A kadét párbajtőrözők európai körversenyének klagenfurti állomásán győztes magyar válogatott, balról: Kelemen Boldizsár, Kiss Donát, Taivainen Bence és Antal Máté. Mögöttük a két edző, László István és Peterdi András Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Októberben a Peterdi András által irányított kadét fiú párbajtőr-válogatott a budapesti európai körversenyen Antal Máté, Kelemen Boldizsár, Kiss Donát, Taivanen Bence összetételben a döntőbe jutott, melyben négy tussal kikapott az amerikaiaktól, így ezüstérmet szerzett az 51 csapatot felvonultató viadalon. Nem sokkal később

az európai körverseny klagenfurti állomásán már nem talált legyőzőre ugyanez a négyes.

A kvartett az ausztriai döntőben a briteket múlta felül magabiztosan, 45:34-re, és lett a 42 válogatott közül a legjobb. Mindezeken kívül Peterdi András és László István honvédos tanítványa, Taivainen Bence a budapesti megméretésen egyéni bronzérmet nyert.

Peterdi András:

„A legfontosabb, hogy a fiatal sportoljon és egészséges legyen, a többi már csak hab a tortán. A sport olyan közösséget épít és barátságokat szül, amelyek egész életre szólnak. Ha pedig komolyra fordul a dolog, akkor rengeteg munkára és alázatra van szükség. A vívásban nagyon szoros a kapcsolat az edző és a tanítvány között.

Az én edzőim olyanok voltak, mint a második apáim.

És nem csak a teremben – mentem hozzájuk fát vágni, még költöztetni is. Mindenben számíthattam rájuk, mindent megoszthattam velük. Hasonlóan igyekszem hozzáállni a saját tanítványaimhoz is. Nagy a felelősség, mert nemcsak megtanítom a gyereket vívni, hanem az életre is nevelem őket. Nekem az edzőség nem a munkám, hanem a hivatásom.”

Edzőjéről így vélekedik a kadét párbajtőr-válogatott tagja, Taivainen Bence:

„András nagyon motiváló és jó hangulatú edzéseket vezet, amelyek persze kellőképpen intenzívek is. A versenyeken minden szituációra felkészít bennünket, és nem bizonyos sémát követ, hanem igyekszik mindenkit egyénre szabottan formálni. Ha kikapok a versenyen, mindig olyan építő kritikával mond, amelyből sokat tanulhatok, és még egyszer már nem követem el ugyanazokat a hibákat. Ő is versenyző volt, de nemcsak a saját tapasztalatait adja át, hanem azt a felbecsülhetetlen értékű tudást is, amit a kiváló mestereitől kapott.”

(Kiemelt képünkön balról: Fest Attila, Gellért Gábor és Peterdi András)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik