Sirkóné Kocsis Márta úszótréner lett július legjobb utánpótlásedzője

Munkatársunktól utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 18:55
Címkék
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júliusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Sirkóné Kocsis Márta úszóedzőé lett.

A tavaly alapított díj idei hetedik – egyben a szeptemberben kezdődött második évad tizenegyedik – kiírásának három jelöltje Juhász Zsolt vízilabda-, Sirkóné Kocsis Márta úszó- és Szilágyi Zoltán kézilabdaedző volt. A kuratórium döntése alapján a májusi elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a Tatabányai Vízmű SE úszóedzője vehette át.Juhász Zsolt vízilabda-, Sirkóné Kocsis Márta úszó- és Szilágyi Zoltán kézilabdaedző volt. A kuratórium döntése alapján a májusi elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a Tatabányai Vízmű SE úszóedzője vehette át.

Sirkóné Kocsis Márta 11 évig úszott, s a kiugró eredmények nélküli versenyzői pályafutása közben, 1994-től edzője mellett kezdett el oktatni Tatabányán. A TF sportszervezői szakán túl elvégezte az úszásoktatóit is, és az egyesületnél a nagyobbak versenyzői csoportjával indult a szakmai munkája. Utána kiscsoportokkal is dolgozott a békakorosztálytól kezdve, s a klubnak folyamatosan volt válogatott versenyzője. Legeredményesebb tanítványa azonban az a Jackl Vivien, akit egy évtizeddel ezelőtt, négy és fél esztendősen tanított meg úszni, s jó ideje a magyar úszósport legnagyobb ígéretei közé tartozik. 2013 óta a mai napig együtt dolgoznak, s az októberben is még csak 15. születésnapját ünneplő lány szüleinek annak idején Kocsis Márta maga javasolta, hogy próbálkozzanak meg a versenyúszással. Úgy vélte, nagyon ügyes a gyerek, aki igen hamar megtanult úszni, nagyszerű a vízfekvése, kivételesen jól terhelhető, s az állóképessége is kiváló. 2018 óta ússza gyakorlatilag folyamatosan az országos csúcsokat, szinte számolatlanul nyerte és nyeri a magyar bajnoki címeket, 200 vegyesen, 200 pillangón és legerősebb számában, 400 vegyesen korosztályos csúcstartó. Nevét ország(-világ) a leginkább akkor ismerhette meg, amikor 2021-ben, 13 évesen megdöntötte Egerszegi Krisztina 34 (!) esztendőn át fennállt korosztályos rekordját a 400-as távon. A nemzetközi sikereknek sincs híján, tavaly bronzérmes volt az ifi Eb-n, idén viszont már az aranyat akasztották a nyakába a korosztályos kontinensviadalon a hosszabbik vegyes műfajban. Közös céljuk az olimpiai részvétel, ezt már jövőre Párizsban, de legkésőbb a 2028-as Los Angeles-i játékokon elérhetik.

Ami a díj elnyeréséhez vezető eredményeket illeti:

a július elején Belgrádban rendezett ifjúsági Európa-bajnokságon Jackl 4:40.66 perces idővel nemcsak egyéni csúcsot elérve nyert nagy fölénnyel 400 m vegyesen, s döntötte meg két korosztályban is az országos rekordot, hanem egyúttal két másodpercnyire megközelítette az olimpiai A szintet, tovább erősítve a párizsi ötkarikás részvétel esélyét. Ugyanitt óriási egyéni csúccsal lett ötödik 200 m pillangón. A július végi EYOF-on, a 14–18 évesek európai csúcstalálkozóján még inkább parádézott Kocsis Márta tanítványa: a maribori mezőny egyik legfiatalabbjaként, egyúttal a magyar csapat legeredményesebbjeként első lett 400 vegyesen és 200 háton, illetve második 400 és 800 gyorson, újabb egyéni rekordokkal.

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök és Csabai Edvin, a szervezet sportigazgatója, a Porsche Hungariát Bujáki Zsolt kommunikációs igazgató, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük a sportági szövetség nevében Wladár Sándor, 1980, Moszkva olimpiai bajnoka, a MÚSZ elnöke méltatta a díjazottat. A ceremóniára eljött Sirkóné Kocsis Márta tanítványa, Jackl Vivien is.

Amikor Kocsis Márta azt mondja, nálunk nincs elvárás, nálunk célok vannak, az számomra mindent elárul arról, mint gondol az utánpótlás-edzői hivatásról

 – emelte ki Csabai Edvin.

Bruckner Gábor, Bujáki Zsolt, Jackl Vivien, Sirkóné Kocsis Márta, Molnár Zoltán, Wladár Sándor és Csabai Edvin Fotó: Mura László

Wladár Sándor szerint elszántság, fanatizmus, keménység és megbízhatóság jellemzi a díjazottat. Az úszók elnöke hozzátette:

A nyáron nyitott, télen sátorral fedett tatabányai Gyémánt Fürdőben enyhén szólva sem ideálisak a körülmények, vagyis az ebben a kis műhelyben elért eredmények még annál is értékesebbek, mint gondolnánk. Az pedig, hogy a mi sportágunkban női edző kerül a csúcsra, nagy ritkaság, ezért külön örömöt jelent az elismerés.

A tanítvány, Jackl Vivien kijelentette, elképzelni sem tudná más edzővel a munkát, azt pedig ezúttal is megköszönte mesterének, hogy mennyi türelemmel dolgozik vele.

A hónap utánpótlásedzője júliusban: Sirkóné Kocsis Márta Fotó: Mura László

A díjazott elmondta, meglepődött már azon is, hogy a jelöltek közé került, hát még azon, hogy végül ő lett A hónap utánpótlásedzője.

Még szükségem van néhány napra, hogy feldolgozzam a kitüntetést. A díjért kitartó munkája miatt Viviennek és a klubomnak, a számunkra minden segítséget megadó Tatabányai Vízmű SE-nek is köszönettel tartozom. Ami pedig ezt a ragyogó tehetségű lányt illeti, biztos vagyok benne, hogy rengeteg örömöt okoz még nekünk. Akár már jövőre, Párizsban is ott lehet, de ha ez még nem sikerül, nem leszünk szomorúak. Hiszen az ő igazi olimpiáját 2028-ban, Los Angelesben rendezik.

(Kiemelt képünkön balról: Wladár Sándor, Jackl Vivien és Sirkóné Kocsis Márta Fotó: Mura László) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik