EYOF: hol tartanak az öt évvel ezelőtti győztesek?

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.01.29. 09:00
Címkék
A jelenlegi állás szerint az idén – bár a járvány miatt egyéves késéssel – megtartják az Európai Ifjúsági OIimpiai Fesztivált (EYOF-ot), a helyszín a szlovákiai Besztercebánya lesz. Ennek apropóján összegyűjtöttük, hol tartanak most a 2017-es győri multisportesemény magyar győztesei.

Kétezerhuszonkettő ismét az EYOF éve lesz, miután a járványhelyzet miatt az idei júliusra tolták a nyári játékokat. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál a kontinens utánpótlássportjának meghatározó multisporteseménye, és rendre a fiatalok pályafutásának első igazán jelentős nemzetközi állomása.

Az első „fesztivált” 1991-ben Brüsszelben tartották, a 2022-es besztercebányai már a tizenhatodik alkalom lesz, hogy felvonul a földrész korosztályos elitje. Öt évvel ezelőtt Győr adott otthon a nagyszabású viadalnak, amely – ahogyan az várható volt – minden korábbinál eredményesebb magyar szereplést (13 arany-, 14 ezüst- és 14 bronzérem) hozott. Eltelt fél évtized, összegyűjtöttük hát, hol tartanak most az akkori ígéretek.

Nagy Rékának továbbra is a győri EYOF pályafutása legsikeresebb versenye Forrás: MOB
Nagy Rékának továbbra is a győri EYOF pályafutása legsikeresebb versenye Forrás: MOB

Nagy Rékának továbbra is a győri EYOF pályafutása legsikeresebb versenye  •  Forrás: MOB

Akit elsőként kell említeni, az vitán felül a győri játékok sztárja, az úszó Nagy Réka. Két arany-, két ezüst- és két bronzéremmel az egész esemény legsikeresebb fiatalja lett, majd még az esztendő végén a legjobb európai utánpótláskorú női sportolónak is megválasztották. A következő években azonban nem szerzett érmet a nemzetközi porondon: a 2018-as helsinki junior Európa-bajnokságon (akkor még mindig csak 15 évesen) negyedik lett 200 m vegyesen, 2019-ben Kazanyban pedig hetedik helyet tudott felmutatni a 4x200-as gyorsváltóval. Most már több mint egy éve a felnőttmezőnybe tartozik, ám eddig nem tudta beverekedni magát a válogatottba.

Nála egyelőre nagyobb karriert futott be a másik két győztes úszó. Berecz Blanka 2017 után szinte mindent megnyert, amit utánpótlás-sportoló megnyerhet. Győzött a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián, négyszeres junior Európa-bajnok lett, csak a junior-világbajnoki cím maradt ki a kollekciójából, „be kellett érnie” egy ezüstéremmel. A 200 m pillangó specialistájának balszerencséje, hogy a felnőttkorosztályba érve a bivalyerős hazai mezőnnyel találkozott, amelyben eddig nem volt esélye kijutni a világversenyekre. Zombori Gábor pedig 2019-ben, Budapesten junior-világbajnok lett 400 m gyorson, és megjárta a tavalyi, tokiói olimpiát is.

A legtöbb győzelmet Győrben (pontosabban a Rábán) másik sikersportágunk képviselői aratták. A két kajakos lány, Rendessy Eszter és Szellák Szabina az EYOF-on és utána is bizonyította, hogy a magyar válogatót nehezebb megnyerni, mint bármelyik világversenyt: előbbi ifjúsági olimpiai bajnoknak, valamint négyszeres korosztályos világbajnoknak, míg utóbbi kétszeres vb-aranyérmesnek mondhatja magát. A kenus Molnár Csenge az idén, Portugáliában szerezte meg az első korosztályos világbajnoki elsőségét, míg a kajakos Keresztes Kristófnak az ORV-bronzérem a legjobb eredménye.

Sipőcz Richárd öt évvel a játékok után már a felnőttelit ajtaján kopogtat Fotó: Krizsán Csaba/MTI
Sipőcz Richárd öt évvel a játékok után már a felnőttelit ajtaján kopogtat Fotó: Krizsán Csaba/MTI

Sipőcz Richárd öt évvel a játékok után már a felnőttelit ajtaján kopogtat  •  Fotó: Krizsán Csaba/MTI

A három cselgáncsozó győztes közül kétségkívül Sipőcz Richárd emelkedik ki a sorból, aki azóta az utánpótlásban szerzett két világbajnoki érme és öt Eb-ezüstje mellett már felnőtt Grand Prix-versenyen is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Feczkó Csanádnak korosztályos világbajnoki bronz- és két Eb-ezüstérem a mérlege, míg Szeredás Botond junior Európa-kupa-viadalokon szerzett medálokkal büszkélkedhet.

A legkülönlegesebb történetet az 2017-ben akadályfutásban győztes Horváth Karolináé, aki az EYOF után nem sokkal úgy döntött, inkább másik szeretett sportágára, a triatlonra összpontosít, amelyben ifjúsági Eb ezüst- és junior vb-bronzérmet szerzett.

A győztes leány kézilabda-válogatottból már szinte mindenki az NB I-ben játszik Forrás: MOB
A győztes leány kézilabda-válogatottból már szinte mindenki az NB I-ben játszik Forrás: MOB

A győztes leány kézilabda-válogatottból már szinte mindenki az NB I-ben játszik  •  Forrás: MOB

Az egyetlen győztes csapat, a leány kézilabda-válogatott EYOF-sikere után az utánpótlásban még Európa-bajnok és vb-ezüstérmes is lett. Tagjai közül ketten szerepelnek pillanatnyilag a felnőttválogatottban, Vámos Petra alap-, Kácsor Gréta kiegészítő emberként. Az viszont majdnem mindegyikükről elmondható, hogy jelenleg is az NB I-ben játszik.

A 2017-es győri EYOF magyar aranyérmesei: Berecz Blanka (úszás), Feczkó Csanád (cselgáncs), Horváth Karolina (akadályfutás), Keresztes Kristóf (kajak), leány kézilabda-válogatott, Molnár Csenge (kenu), Nagy Réka (úszás), Rendessy Eszter (kajak), Sipőcz Richárd (cselgáncs), Szellák Szabina (kajak), Szeredás Botond (cselgáncs), Zombori Gábor (úszás)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik