Kosár: a DEAC-ban ügyelnek arra, hogy ne terheljék túl a játékosokat

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.01.24. 17:07
Címkék
„A juniorok és a kadétok között egyaránt öt-hat olyan csapat van, amely akár az aranyéremre is pályázhat, és tíz-tizennégy olyan, amely bejuthat az országos bajnoki nyolcas döntőbe” − nyilatkozza DEAC Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója, Berényi Sándor a fiú utánpótlás-bajnokságok erőviszonyáról.

Jól szerepelnek a DEAC Kosárlabda Akadémia fiúcsapatai az utánpótlás-bajnokságokban; az U20-asok az NB I/A-ban az első, a juniorok az elsőszámú országos főtábla A csoportjában a második, míg az U16-osok a B csoportban a harmadik helyen állnak.DEAC Kosárlabda Akadémia fiúcsapatai az utánpótlás-bajnokságokban; az U20-asok az NB I/A-ban az első, a juniorok az elsőszámú országos főtábla A csoportjában a második, míg az U16-osok a B csoportban a harmadik helyen állnak.

Jól szerepelnek a DEAC fiataljai (fehérben) az utánpótlás-bajnokságokban Forrás: DEAC
Jól szerepelnek a DEAC fiataljai (fehérben) az utánpótlás-bajnokságokban Forrás: DEAC

Jól szerepelnek a DEAC fiataljai (fehérben) az utánpótlás-bajnokságokban  •  Forrás: DEAC

„Mindhárom ligában jó erőt képviselünk, remek mérkőzéseket játszunk a legerősebb együttesek ellen− kezdi értékelését a DEAC KA szakmai igazgatója, Berényi Sándor.− Az U18-asok mezőnyében különösen ütőképesek vagyunk idehaza. Még úgy is, hogy ebben az évadban− sérülések miatt− eddig egyszer sem állhattunk ki a teljes keretünkkel. Legutóbb például úgy kaptunk ki öt ponttal a Soprontól, hogy egyetlen korosztályos válogatott kosarasunk sem játszhatott.”

A szakember kifejtette, hogy a juniorkorú srácok közül sokan játszanak az U20-as élvonalban és a felnőtt NB I/B zöld csoportjában. A pandémia miatt ősszel számos meccs elmaradt, így meglehetősen sűrűvé vált a program.

„Ennek ellenére figyelnünk kell arra, hogy a srácok ne legyenek túlterhelve. Heti szinten egyeztetünk az állapotukról, nyilvántartjuk az edzés- és a meccsszámokat is. Személyre szabottan próbáljuk kialakítani, ki, hány mérkőzésen szerepelhet. A rendhagyó helyzet miatt kettőről három meccsre emeltük a maximum terhelés határát. Próbálunk mindenkinek adni egy szabadnapot, amelyet regeneráló munkával tölthet; szaunázással, masszázzsal vagy pszichológiai foglalkozással. A lényeg, hogy olyan feladatot végezzen, amely fizikailag nem megterhelő.”

Mi a helyzet a kisebbekkel?

„Az U16-osok is jól haladnak, izgalmas pozíció nélküli játékot mutatnak, és ez kedvezően hat a sportolók fejlődésére, egyénileg egyaránt sokat léptek előre. Nagy energiát mozgósítunk a technikai képzésükre. Esetükben az eredmények csupán másodlagosak. Ami az U16-os B csapatunkat illeti: noha eddig csupán egyszer győzött, a srácok ebben az együttesben is töretlenül fejlődnek.”

Berényi amondó, a mezőny különösen kiegyenlített ebben az évadban.

„Nagyon nehéz megmondani, ki lesz a bajnok. A juniorok és a kadétok között egyaránt öt-hat olyan csapat van, amely akár az aranyéremre is pályázhat, és tíz-tizennégy olyan, amely bejuthat az országos bajnoki nyolcas döntőbe. A célunk természetesen az, hogy mindhárom korcsoportban kvalifikáljunk a végjátékba, hiszen csak ily módon szerepelhetünk a legmagasabb hazai szinten. Ahogyan a többi klub, úgy természetesen mi is győzni szeretnénk, de nem rakunk terhet a fiúkra.”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik