EYOF: a tornász Balázs Krisztián korláton bronzérmet szerzett

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 14:48
Címkék
Balázs Krisztián a tornászok szerenkénti döntőjének második napján két szeren is érdekelt volt a baki EYOF-on, és a korláton bemutatott gyakorlatát a harmadik legjobbnak ítélte meg a zsűri. Az FTC 17 éves versenyzője a nyújtón hibázott.

A baki EYOF zárónapján a tornászok között még két szer fináléjában is érdekelt volt Balázs Krisztián, aki összesen négy szeren kvalifikálta magát a legjobbak közé. Pénteken gyűrűn az 5., talajon a 7. helyet szerezte meg.Balázs Krisztián, aki összesen négy szeren kvalifikálta magát a legjobbak közé. Pénteken gyűrűn az 5., talajon a 7. helyet szerezte meg.

Szombaton a korlát nyolc fős döntőjének második csoportjában elsőként lépett színre, azaz ötödikként mutatta be gyakorlatát. A korláton végig magabiztosan mozgó Krisztián a leérkezéskor nem tűnt teljesen elégedettnek, de nagyobb rontás nélkül hajtotta végre erős gyakorlatát és ezt a bírók is így látták, hiszen 13.566 ponttal jutalmazták, ami abban a pillanatban a második helyet jelentette számára. Hátra volt azonban még három nagyon erős versenyző.

balázs k mura
balázs k mura

Krisztiánnak a korláton szerzett érme után nyújtón nem volt szerencséje  •  Fotó: Mura László

Az ukrán Ilja Kovtun meg is mutatta, hogy nyerni érkezett az azeri fővárosba, 14.600-ra értékelt bemutatója aranyérmet hozott számára. A döntő utolsó gyakorlata előtt Kiki a harmadik helyen állt, így éremszerzéseIvan Kuljakpontszámánmúlott. Az orosz rendkívül elszántan kezdett neki produkciójának, ám egy óvatlan pillanatban megingott és ráült a korlátra. Elkeseredetten fejezte be mutatványát, mert ő is tudta, ez a hiba sokba kerül. Így is lett. Az eredménye csak a hetedik helyre volt elég, ez pedig azt jelentette, hogy Balázs Krisztián bronzérmes.

A díjátadó után következett az FTC 17 éves tornászának kedvenc szere. A nyújtó fináléjában Krisztián a győri junior-világbajnokság harmadik helyén végzett, de az európai mezőnyben még ennél is jobb helyezést szeretett volna elérni. Negyedikként ugrott fel a szerre, és talán a túlzott akarás vagy egy pillanatnyi figyelmetlenség következtében, a gyakorlat elején fordulat közben lecsúszott a jobb keze a nyújtóról és jókorát huppant a szőnyegre. Természetesen még befejezte, amit elkezdett, sőt nem is akármilyen eleganciával, de a leugrás után fejét csóválva fejezte ki, hogy ő bizony itt többre számított. A nyújtót szintén az ukrán Kovtun nyerte, Nagy Zoltán tanítványát a hetedik helyre sorolták, de csüggedésre azonban nincs oka, hiszen a magyar küldöttség tizenkettedik bronzérmét akasztották a nyakába. Emellett kilenc ezüsttel is büszkélkedhet Magyarország.

További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik