Strandkézilabda: mindkét magyar U17-es válogatott Eb-elődöntős

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.17. 21:14
Címkék
Folytatódott a horvátországi U17-es strandkézilabda Európa-bajnokság, és nem is akárhogyan: mind a fiú-, mind a leányválogatottunk bejutott az elődöntőbe!

Várkonyi Zsolt Magyar sikerekkel folytatódott a zágrábi U17-es strandkézilabda Európa-bajnokság szombaton. Bár a csoportmérkőzések folytatásában az első napon vereséggel kezdő fiúcsapat először a nyitányon elmaradt összecsapás pótlásaként 2-0-ra kikapott a lengyelektől, ezt követően azonban Bulgária ellen lépett pályára, és újra 2-0-ás győzelmet aratott. A lendületet sikerült átmenteni a Szlovákia elleni találkozóra is, a magyar fiúk ismét 2-0-s sikert könyvelhettek el, így két diadallal, a csoport harmadik helyével az együttes kiharcolta a negyeddöntő szereplés jogát.Várkonyi Zsolt Magyar sikerekkel folytatódott a zágrábi U17-es strandkézilabda Európa-bajnokság szombaton. Bár a csoportmérkőzések folytatásában az első napon vereséggel kezdő fiúcsapat először a nyitányon elmaradt összecsapás pótlásaként 2-0-ra kikapott a lengyelektől, ezt követően azonban Bulgária ellen lépett pályára, és újra 2-0-ás győzelmet aratott. A lendületet sikerült átmenteni a Szlovákia elleni találkozóra is, a magyar fiúk ismét 2-0-s sikert könyvelhettek el, így két diadallal, a csoport harmadik helyével az együttes kiharcolta a negyeddöntő szereplés jogát.

strandkézi 2
strandkézi 2

A magyar fiúválogatott az oroszokkal találkozik az Eb-elődöntőben

A négy közé jutásért Horvátország várt a srácokra, akik az első felvonást megnyerték (21-17), de a második a horvátoké volt (15-20). A végletekig kiélezett szétlövést aztán a magyarok nyerték 18-16-ra, s a sikerhez Hornyák Bence 16 pontja nagyban hozzájárult. A magyar fiúválogatott az oroszokkal küzdhet meg a vasárnapi elődöntőben, míg a másik ágon Németország–Spanyolországgal találkozót rendeznek.

A magyar leányválogatott pénteken két győzelemmel kezdte a kontinenstornát (Románia, Lengyelország), és okkal bízhattunk a jó folyatásban.

„Mindkét mérkőzés hasznos tapasztalatokkal szolgált, így továbbra is optimisták vagyunk. A hangulat kiváló, szinte kézzel tapintható és érezhető a csapat egysége” – értékelt még az első nap után Pinizsi Zoltán, az együttes szövetségi edzője.

És nem is okozott csalódást a társaság, előbb Németország, majd Ukrajna ellen nyert egyaránt 2-0-ra (21-19, 24-22), így négy csoportmérkőzés után százszázalékos mérleget mutatott fel. A remek sorozat Hollandia ellen megszakadt (szétlövés után 2-1-re győzött a rivális), ám a továbbjutás – a csoport második helyének köszönhetően – így sem forgott veszélyben.

A negyeddöntőben Spanyolország várt a mieinkre. Az első szettet a vetélytárs, a másodikat a magyar csapat nyerte, így újabb szétlövés következett, amit 8-5 arányban behúzott az együttes, és szintén a legjobb négy közé jutott. Vasárnap az elődöntőben a portugálok következnek, a másik párban Hollandia Németországgal mérkőzik.

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

 

U17-ES STRANDKÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB

Fiúk
Csoportmérkőzések
Magyarország–Lengyelország 0-2 (17-18, 18-21)
Magyar pontszerzők: Hornyák 9, Matuszka 8, Gubicza 6, Melnichuk 6, Székely 6
Magyarország–Bulgária 2-0 (12-10, 15-7)
Magyar pontszerzők: Hornyák 9, Matuszka 8, Székely 4, Tóth 4, Melnichuk 2
Magyarország–Szlovákia 2-0 (23-18, 17-8)
Magyar pontszerzők: Tóth 10, Gubicza 8, Melnichuk 8, Hornyák 5, Székely 4, Marczika 2, Simon 2, Fenyvesi 1

Negyeddöntő
Magyarország–Horvátország 2-1 (21-17,15-20, 18-16)
Magyar pontszerzők: Hornyák 16, Székely 10, Tóth 9, Matuszka 7, Gubicza 6, Melnichuk 4, Gyimesi 2

Leányok
Csoportmérkőzések
Magyarország–Németország 2-0 (16-14,27-26)
Magyar pontszerzők: Benzsay 18, Gajdos 12, Braun 5, Király 4, Pintér 4
Magyarország–Ukrajna 2-0 (21-19, 24-22)
Magyar pontszerzők: Király 17, Braun 12, Pintér 6, Benzsay 4, Gajdos 2, Lerant 2, Wagner 2
Magyarország–Hollandia 1-2 (16-17, 10-19, 6-9)
Magyar pontszerzők: Benzsay 8, Braun 8, Lerant, 7 Gajdos 6, Király 2, Pintér 2

Negyeddöntő
Magyarország–Spanyolország 2-1 (18-20, 18-14, 8-5)
Magyar pontszerzők: Braun 13, Gajdos 12, Lerant 11, Pintér 4, Benzsay 2, Hadfi 2

A vasárnapi elődöntők párosítása
Fiúk
Magyarország–Oroszország, Németország–Spanyolország
Leányok
Magyarország–Portugália, Hollandia–Németország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik