Hosszú Katinka nyitja a sort Dubaiban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.14. 13:23
null
Jakabos (balra) és Hosszú a rövid pályás vb-n is gyarapíthatja érmeinek számát (Fotó: Tumbász Hédi)
Magyar idő szerint szerda reggel 7 órakor a 200 m férfi gyors előfutamaival elrajtol Dubaiban az úszók idei záró viadala, a 10. rövid pályás vb, amelyen kilenc honfitársunk próbál szerencsét. Közülük Hosszú Katinka csobban vízbe először: a világbajnoknő 200 m pillangón mutatkozik be, és reményeink szerint a 16.30-tól esedékes délutáni-esti program keretében már éremért küzdhet a szám döntőjében.

A délelőtti selejtezőkben a négy magyar férfiversenyzőből hármat szólítanak startkőre, köztük a hosszabbik távon vb- és Eb-aranyérmes Gyurta Dánielt 100 m mellen. A vegyesen hasonló titulusokkal büszkélkedő Cseh László – ahogy ő fogalmazott: – „bemelegít" 100 m pillangón, s ugyanebben a számban ezt teszi a novemberben Eindhovenben 400 m vegyesen – Cseh távollétében – Európa-bajnokká avanzsált Verrasztó Dávid is.

A nyitó napon próbára teszi felkészültségét a hollandiai rövid pályás kontinensviadal kétszeres aranyérmese, Jakabos Zsuzsanna is, aki a fő számának számító 400 m vegyesen a délelőtti szereplést követően a dobogóért küzdhet majd a délutáni fináléban. Már szerdán szerepet kap a 4x200 méteres gyorsváltók vetélkedésében a nyári budapesti normál medencés Eb-n győztes magyar kvartett, vagyis Hosszú mellett Dara Eszter, az egyéniben november végén két Eb-aranyat gyűjtő Verrasztó Evelyn, valamint Mutina Ágnes. Ami utóbbit illeti, lehet, hogy csak a staféta jelentette megpróbáltatást vállalja, vagy ahogyan a szövetség, a MÚSZ honlapja fogalmazott kedden: „egyedül Mutina Ágnes betegsége adhat okot némi aggodalomra".

Félő tudniillik, hogy a Dubaiba indulás előtt napokon át influenzával küszködő Mutina nem jön teljesen rendbe a rajtra. Kiss László szövetségi kapitány és az edző, Verrasztó Zoltán még nem döntötte el, mely számokat mondják le, ám nagyon valószínű, hogy 400 m gyorson – amelyben Eindhovenben Európa-bajnok lett – nincs értelme indítani a legyengült versenyzőt.

A honlap beszámolója szerint amúgy a küldöttség még várja utolsó tagjának megjöttét: Hosszú Katinka csak kedd este hétkor landol egy Los Angelesből érkező járattal. A csapat, a szakvezetés egy emberként bízik benne, hogy az amerikai rövid pályás bajnokságon remeklő bajnok képes lesz helytállni Dubajban is, ahol amúgy a nevezések alapján mamutmezőny, 148 (!) országból 770 úszó indul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik