Risztov: Hagytam, hogy lerúgjanak magukról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.05. 19:31
null
Risztov végig tartotta a lépést az élmezőnnyel (Fotó: Tumbász Hédi)
Risztov Éva a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 km-es számában a magyarországi Európa-bajnokság második napján, Balatonfüreden. A számot a holland Linsy Heister nyerte meg 2:01:06.7 órás teljesítménnyel, az ezüstérmet az olasz Georgia Consiglio szerezte meg, míg a harmadik a német Angela Maurer lett. A szám másik magyarja, Prohászka Ágnes (2:16:28.2 óra) a 26. helyen ért célba.

A füredi öbölből kellemes, napos és szélcsendes időben, pár vadkacsa és néhány tucat strandoló fürkész tekintetétől övezve, igen csekély létszámú „igazi" szurkoló jelenlétében rajtoltak el délután 4 órakor az olimpiai programban is szereplő táv leküzdésére vállalkozók.

A normálmedencés úszásban vb- és Eb-érmek sokaságát begyűjtő, majd négy évi visszavonultság után bő egy esztendeje karrierjét már „vízimaratonistaként" újrakezdő Risztov rögtön csatlakozott a vezető csoporthoz, hol a második, hol a hetedik pozíciót foglalva el a „libasorban".

A Debreceni Sportszolgáltató Kft. versenyzője féltávnál is a legjobbak között volt, sőt az utolsó fordulónál is előnyösnek tűnt a helyzete, ám a riválisok jobban jöttek ki a „kanyarból", s bár Risztov a végén hatalmas hajrát vágott ki, csak megközelíteni tudta, befogni már nem az élmezőnyt, és be kellett érnie a hetedik hellyel. A 25 éves hazai versenyző 2:01:16.2 óra alatt teljesítette a távot.

„Ha az utolsó fordulót nem rontom el, fel tudtam volna venni a versenyt velük, de sajnos hagytam, hogy lerúgjanak magukról. Ráadásul már volt egy figyelmeztetésem, pedig nem én szabálytalankodtam akkor sem, de hát meg kell tanulni ezt is, ha az ember eredményes akar lenni hosszútávúszóként"  – nyilatkozta célba érése után Risztov a távirati irodának.

„Továbbra is a londoni olimpia a fő célunk. A balatoni Eb-n azt akartuk, hogy jó legyen a bemutatkozás, úgy gondolom, ez sikerült is. Egy év közös munka után szerintem jó visszatérésről beszélhetünk, még ha a titokban remélt dobogós helyezés el is maradt" – értékelt Vajda Tamás, Risztov edzője.

ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG 
NŐK, 10 KM
1. Linsy Heister (Hollandia) 2:01:06.7 óra
2. Georgia Consiglio (Olaszország) 2:01:07.6
3. Angela Maurer (Németország) 2:01:08.2
...7. Risztov Éva 2:01:16.2
...26. Prohászka Ágnes 2:16:28.2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik