Olasz nagy úszással 5., Risztov sokáig vezetett, de 9. lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.23. 11:55
null
Risztov Éva (46) a rajtot követően az élre állt (Fotó: MTI)
A barcelonai vizes-vb negyedik napján az olimpiai bajnok Risztov Éva kilencedik lett nyílt vízi úszásban a 10 kilométeres távon. Az élete első világbajnokságán induló Olasz Anna az igen előkelő ötödik helyen zárt.

 

A 10 km-es távon két versenyzőnk képviselte a magyar színeket. A szombaton 5 km-en 12. helyen végző Olasz Anna és a táv aktuális olimpiai bajnoka, Risztov Éva. Olasz Anna a szombati verseny után még a büdös vízre panaszkodott, reméltük, ez most nem befolyásolta a versenyzőket.

A 10 km-es számra eredetileg 53-an neveztek, de egy horvát és egy dél-afrikai visszalépett, így 51-en indultak.

A mezőnyben nem volt ott az olimpiai ezüstérmes amerikai Haley Anderson, aki hazája válogatóján nem tudta kiharcolni a szereplést (5 km-en viszont indult és nyert is). Ott volt viszont a címvédő brit Keri-Anne Payne, aki 2011-ben és 2009-ben is megnyerte a számot, a pekingi olimpián pedig ezüstérmes volt. Rajta kívül az esélyesek közé sorolták a kétszeres Európa-bajnok olasz Marina Grimaldit is. Risztov Éva a legutóbbi vb-n 2011-ben Sanghajban nem tudta befejezni a távot, mert kizárták (ütés miatt, de később bebizonyosodott, nem ő szabálytalankodott).

Risztov Éva a londoni olimpiához hasonlóan nagyon jól kezdett. Az első kör (négy kört tettek meg, egy kör átlagban 2500 méter, a legelső hosszabb, az utolsó pedig rövidebb) végén 1.6 másodperccel vezetett Keri-Anne Payne előtt.

Risztov az első kört a leggyorsabban teljesítette. A magyar olimpiai bajnok 30:10.5 alatt úszta le az első 2600 métert. Őt Payne és a spanyol Erika García Villaecija követte. Olasz Anna holtversenyben a 30. helyen állt 30:25.8-as idővel.

Kanadai színekben is indult egy magyar versenyző. A 23 éves Balázs Zsófia Magyarországon született, jól is beszél magyarul, ma már Kanadában él, az olimpián tavaly 18. lett, most az első kör után 22. volt.

Risztov a második kör elején is tartotta egy testhossz előnyét. A szűk fordulónál hatalmas csata folyt a vízben, szerencsére Risztov ezekből kimaradt biztos vezetése miatt. A második kör hajrájához érve annyi változás történt az élmezőnyben, hogy Payne mellé vagy inkább mögé felzárkózott Grimaldi, aki egy kör után még a 6. helyen állt.

Risztov Éva két kör után vezetett (Fotó: MTI)
Risztov Éva két kör után vezetett (Fotó: MTI)

 

Risztov két kör, vagyis fél táv után 59:39.4-es idővel vezetett, ugyanúgy 1.6 másodperces előnnyel Payne előtt, mint egy kör után. Ezt a kört természetesen gyorsabban teljesítette a mezőny, mint az elsőt, mivel ez 100 méterrel rövidebb volt. Olasz Anna a 34. helyen fordult 20 másodperces hátránnyal. Az élbolyban Grimaldi 2.5 mp-es hátránnyal állt a 3. helyen.

A verseny képe a harmadik kör feléhez érve annyit változott, hogy a körre még csak 6. helyen forduló görög Kalliopi Aruzu ledolgozta hat másodperces hátrányát, és felért Risztov mellé. A többiek azonban továbbra is egy jó testhosszal leszakadtak, és a mezőnyben több kisebb csoport kezdett kialakulni.

NYILATKOZATOK
Az olimpiai bajnok Risztov Éva elégedett volt a barcelonai vizes-vb-n elért teljesítményével, ám úgy érzi, sokan jogtalanul támadták. A számban ötödik helyen záró Olasz Anna is nagyon boldog volt, és reméli, a jövőben felállhat a dobogóra. NYILATKOZATOK ITT!

A harmadik kör végére azonban utolérte az élcsoport Risztovékat, miközben Aruzu átvette a vezetést. A görög nemcsak hogy az élre állt, hanem több mint egy testhosszal meg is úszott. Risztov eközben a 2–4. helyen csatázott, és kezdett visszacsúszni.

A negyedik körre fordulva Aruzu 1:29.30.6-os idővel vezetett, Risztov ekkor 6.7 másodperces hátránnyal már csak a 9. helyen állt. Olasz Anna 9.1 mp-es hátrányban a 13. helyen úszott, vagyis jelentősen javítani tudott.

Elöl az utolsó körre fordulva Aruzut Payne és két brazil (a nem éppen brazilos nevű) Okimoto és Cunha követte.

A vezetők azonban nem szakadtak el jelentősen a többiektől. A tágabb élmezőnyben haladt Risztov Éva és Olasz Anna is. Mindkét magyarnak esélye volt a dobogóra!

Olyannyira, hogy az utolsó kör feléhez közeledve Risztov a két brazillal, Okimotóval és Cunhával holtversenyben ismét vezetett, de Olasz is ott volt az első hat között. Ez azért volt különösen jó jel, mert azt jelentette, hogy Risztov a nagyon erős kezdést követő visszaesés ellenére nem készült el az erejével, inkább csak tartalékolt.

Ezt követően Cunha próbált megúszni, Risztov egy hármas csoport tagjaként követte őt.

A célegyeneshez, vagyis az utolsó 480 méterhez érve a két brazil, Cunha és Okimoto vezette fel a mezőnyt. Risztov ekkor a 3–4. helyen volt a német Angela Maurerrel nagy versenyben. A legvégét azonban nem bírta a magyar olimpiai bajnok.

A hajrában a két brazil versenyzett a világbajnoki címért. Okimoto nyert, Cunha a 2., Maurer a 3., Olasz Anna – aki egy kör után még a 30. helyen állt – feljött az 5. helyre, Risztov viszont visszaesett a kilencedikre. A befutó krónikájához tartozik, hogy Cunha a célba érve nem úszott tovább, ezzel akadályozta Olasz Annát, aki így az 5. helyen csapott a célba, pedig ha nem áll meg előtte, 4. is lehetett volna a pályafutása első felnőtt-világbajnokságán induló 19 éves szegedi lány. Olasz teljesítménye azonban így is megsüvegelendő!

Sokáig Risztov is nagyon jól úszott, olimpiai bajnokhoz méltóan vezetett is, de a végét sajnos kevésbé bírta.A kanadai színekben versenyző Balázs Zsófia a 19. helyen ért célba.

Olasz Anna élete első felnőtt vb-jén az 5. helyen végzett (Fotó: MTI)
Olasz Anna élete első felnőtt vb-jén az 5. helyen végzett (Fotó: MTI)

 

Az arany- és a bronzérem is kínai műugróé lett a női 1 méter keddi döntőjében. A többszörös olimpiai, illetve vb-érmes Ho Ce és Vang Han közé a második helyre az olaszok Európa-bajnoka, Tania Cagnotto tudott beférkőzni. Ho és Cagnotto vetélkedésének kiélezettségét jól érzékelteti, hogy öt ugrás alapján a kínai csupán egyetlen tizeddel kapott több pontot, vagyis minimális előnnyel előzte meg olasz riválisát.

A női 1 méter után a keddi második műugródöntőben is kínai aranyérmest avattak: a férfiak 3 méteres szinkronműugró versenyében Csin Kaj és Ho Csong diadalmaskodott. A duó csaknem 21 ponttal kapott többet hat ugrására az ezüstérmes – 2011-ben szintén vb-második – orosz kettősnél, s 26-tal a bronzérmes mexikóiaknál. Az eddigi hat mű- és toronyugró szám közül ötben született kínai győztes a katalán fővárosban.

 

VIZES-VB, BARCELONA
NŐI 10 KM-ES NYÍLT VÍZI ÚSZÁS

1. Poliana Okimoto Cintra (brazil) 1:58:19.2 óra
2. Ana Marcela Cunha (brazil) 0.3 másodperc hátrány
3. Angela Alexandra Maurer (német) 1.0 mp h.
4. Kalliopi Arauzu (görög) 2.1 mp h.
5. Olasz Anna (magyar) 3.2 mp h.
6. Ophélie Aspord (francia) 4.0 mp h.
...9. Risztov Éva (magyar) 4.2 mp h.

MŰUGRÁS, NŐI 1 M
1. Ho Ce (Kína) 307.10 pont
2. Tania Cagnotto (Olaszország) 307.00
3. Vang Han (Kína) 297.75

SZINKRONMŰUGRÁS, FÉRFIAK
1. Csin Kaj, Ho Csong (Kína) 448.86 pont
2. Jevgenyij Kuznyecov, Ilja Zaharov (Oroszország) 428.01
3. Jahir Ocampo, Rommel Pacheco (Mexikó) 422.79

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik