Vizes-vb: hazaküldték Barcelonából Gyurta Dániel edzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.30. 19:33
null
Széles már nincs Barcelonában, de Gyurta nélküle is tudja, hogy mit kell tennie (Fotó: Czerkl Gábor – archív)
Széles Sándor, Gyurta Dániel edzője már nem tartózkodik Barcelonában – terjedt el pillanatok alatt a hír a vizes-világbajnokság harmadik napján.

A miértről, a körülményekről, az esetről Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét kérdeztük meg.

„Széles Sándor valóban nincs már Barcelonában – erősítette meg a hírt az elnök a Nemzeti Sportnak. – Hétfőn, a késő éjjeli órákban a korábbi gondok miatt állapota olyanra fordult, hogy a biztonsága, az egészsége miatt Szabó Tünde, a szövetség főtitkára hazaküldte őt, miután egyeztetett velem. Lélekben továbbra is velünk van, ő hozzánk tartozik, ám vigyáznunk kell rá. Mert nincs az a siker, amely megelőzheti Széles Sándor egészségét, állapotát."

Gyárfás később az MTI-nek már a következőképpen fogalmazott a trénerről: „A szokott nehézségek vannak vele kapcsolatban, ki kell gyógyítani."

A trénert ezek után itthon kaptuk telefonvégre, higgadtan, ugyanakkor kissé értetlenül kommentálta a történteket, miután kiragadtuk a „korábbi gondok" kifejezést.

„Nem esett jól. Nyilván az alkoholra gondol, de legyen alkohol vagy betegség, ez intim szféra, nem korrekt Gyárfás Tamástól, hogy erről beszél. Ha gondolja, elküldöm önnek a zárójelentést, húsvétkor vérző nyombélfekély miatt kerültem kórházba öt napra. Elfogadtam a döntést, miattam ne érjen hátrány senkit és semmit" – mondta Széles a Nemzeti Sportnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik