Vizes vb: Ezt nem hiszem el, egy egész éves munkám veszett kárba – Gyurta

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 07:41
null
Gyurta Gergely asztmás rohamot kapott a vízben (Fotó: Getty Images)
Magyar szempontból igazi dráma zajlott le a vízben a 25 kilométeres verseny során, hiszen Gyurta Gergely majdnem másfél perccel vezetett a többiek előtt, amikor jött a roham… Az UTE versenyzője asztmás, és a legrosszabbkor lett rosszul, az utolsó három kilométeren levegőt venni is alig tudott.

 

„Ezt nem hiszem el… fakadt ki a verseny végén. – Egy egész éves munkám veszett kárba. Nagyon jó erőben éreztem magam, és mégis a semmivel megyek haza…”

Rasovszky Kristóf ugyan egy aranyérmet öt kilométerről és egy olimpiai kvótát hazahozhat (bár Dél-Koreából előbb Kanadába repül, mert vasárnap ott már vk-viadalon indul), a 25 kilométeres versenyt ő sem így tervezte.

Amikor már második alkalommal hánytam a vízbe, éreztem, hogy valami nem stimmel. Azt hiszem, így is képes lettem volna teljesíteni a távot, de mivel voltak, akik már elmentek mellettem, inkább jeleztem a bíróknak, hogy vegyenek ki a vízből” – mondta Rasovszky.

Olasz Anna a hatodik, Sömenek Onon Kata a nyolcadik helyen ért célba.

„Minden körben megkérdeztem az edzőmet, Gellért Gábort, nem fújják-e le a versenyt – árulta el Olasz. – Tulajdonképpen elégedett vagyok ezzel a hatodik hellyel.”

„Biztosan furcsán hangzik, de csak úgy eltelt számomra ez az öt óra – nyilatkozta Sömenek Onon Kata. – Csupán az utolsó körben éreztem, hogy ezt lassan nem bírom, és az biztató, hogy ilyen későn jött ez az érzés. Annával végig össze tudtunk dolgozni, ennek külön örülök.”

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
25 KM, FÉRFIAK

1. Axel Reymond (Franciaország) 4:51:06.2 óra
2. Kirill Beljajev (Oroszország) 4:51:06.5
3. Alessio Occhipinti (Olaszország) 4:51:09.5
...10. GYURTA GERGELY 4:52:57.5
Rasovszky Kristóf feladta a versenyt.

25 KM, NŐK
1. Ana Marcela Cunha (Brazília) 5:08:03.0 óra
2. Finnia Wunram (Németország) 5:08:11.6
3. Lara Grangeon (Franciaország) 5:08:21.2
...6. OLASZ ANNA 5:11:51.5
...8. SÖMENEK ONON KATA 5:11:54.7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik