Vizes vb: történelmi magyar döntő a műúszók szabadkombinációjában

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 06:26
null
Először szerepelhet világbajnoki döntőben a magyar válogatott (Fotó: AFP)
A magyar női műúszó válogatott a 12. helyen zárta a dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokság szabad kombináció selejtezőjét, ami azt jelenti, hogy bejutott a 12 csapat részvételével zajló döntőbe, amit szombaton rendeznek meg. A selejtező élén az orosz válogatott végzett, megelőzve a címvédő kínaiakat és az ukránokat.

Megvalósította a kitűzött célt a magyar műúszó-válogatott, hiszen a csapat a 12. helyen döntőbe jutott a szabadkombinációban.

SPORTTÖRTÉNELMI FINÁLÉ
A műúszás – korábban szinkronúszás – történelmében első alkalommal fordult elő, hogy magyar egység vagy csapat világbajnoki döntőbe jusson.

Gyakorlatilag ideáig a szabadkombinációra készültek a több számban is szereplő magyar szinkronúszók, ebben a csapatszámban szerettek volna a döntőt elérő első 12 csapat közé kerülni. A magyarokat lélegzetüket visszafojtva figyelték a szlovák lányok, aztán a pontszámot kísérő csalódott legyintésük a magyar csapat öröme volt. A 15 induló közül tizenegyedikként vízbe szálló társaság 77.4000 pontot kapott, azaz többet, mint a szomszédok, így a hátralévők produkciójától függetlenül fináléba jutott. A döntőről egyébként éppen a szlovákok maradtak le. A magyar lányok kezdetben visszafogottan fogadták az eredményt, de miután edzőjük elmondta az észrevételeit, csupa mosoly lett a lánykoszorú.

„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen először jutottunk döntőbe, remek kűrt futottak a lányok – értékelt Natalja Taraszova szövetségi kapitány. – Tegnap kemény edzésünk volt, sok minden nem működött, de aztán rengeteget elemeztük a felvételeket és sokat beszélgettünk. Azt mondtam nekik, ha igazán fináléba akarnak kerülni, akkor összpontosítsanak minden javítása, amit megbeszéltünk. Megtették, és roppant büszke vagyok rájuk. Persze vannak még hibák, amelyeket próbálunk kijavítani a döntőre. Nagy lépés a fináléba kerülés, a lányok megtapasztalhatják, milyen érzés döntőben szerepelni. Dél-Koreával harcolunk a tizenegyedik helyért, és nyilván a házigazdát jobban díjazzák, de remélem, hogy a lányok a legjobbjukat hozzák, és megcsípjük a jobb helyet. Harcolunk a végéig!”

„Hihetetlenül örültünk, amikor megláttuk a hetvenhét pontot, és ezzel bekerültünk a döntőbe. Még mindig alig bírjuk elhinni, hogy sikerült – örömködött közvetlenül a kűr bemutatása után Kassai Kamilla. Amikor kiálltunk a pódiumra, annyit hallottunk, hogy Natalja azt mondja: Yes, azaz megvan. Mindenki nagyon elfáradt, ám szombaton a döntő már örömszinkronúszás lesz. Persze próbáljuk javítani a hibákat, minél jobban teljesíteni, és közben élvezni, hogy utoljára lefutjuk a kűrt.”

„Amíg nem halljuk az edzőnk véleményét, addig mindenki izgul, hogyan sikerült a program
– mondta Teravágimov Virág, miért fogadták visszafogottan a döntőbe jutást. – Natalja azt mondta, büszke ránk, és jó volt a kűr. A vízbe szállásunk előtt egyáltalán nem láttuk a többi csapatot, a sminket és a hajunkat készítettük, plusz a verseny kezdetekor még bemelegítettünk. Örülünk a döntőnek, és az a fontos, hogy minél jobban teljesítsünk, és élvezzük, hogy ott lehetünk.”

A selejtezőben az orosz csapat végzett az élen, második a címvédő Kína, harmadik Ukrajna.

A döntőt szombaton magyar idő szerint 12.00 órától rendezik.

MŰÚSZÁS
Szabad kombináció, selejtező

1. Oroszország 96.5667 pont
2. Kína 96.0000
3. Ukrajna 94.3333

12. Magyarország (Apáthy Anna, Dávid Janka, Farkas Dóra, Gács Boglárka, Gerstenkorn Mira, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Péntek Lili Hajnal, Szabó Anna, Teravágimov Virág) 77.4000

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik