Úszó Eb: óvtunk, aranyat szeretnénk Rasovszkynak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.09. 16:08
Mint ismert, a férfiak 10 kilométeres versenyében egyszerre csapott célba Ferry Weertman és Rasovszky Kristóf, a célfotó alapján a holland olimpiai bajnokot hirdették ki győztesnek. Helyszíni információnk szerint a magyar csapat óvást nyújtott be.

A nyílt vízi szakág szabályrendszere rögzíti, hogy a helyezéseket mindig, minden esetben el kell dönteni, ám, mert a tavalyi világbajnokságon a női 10 kilométeren két bronzot, két évvel ezelőtt pedig az Eb-n szintén a női 10 kilométeren két aranyat adtak ki, a magyar csapat óvott. A kérelmében az szerepel, hogy az előző két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is két ugyanolyan színű érmet, jelesül aranyat adjanak ki. mert a tavalyi világbajnokságon a női 10 kilométeren két bronzot, két évvel ezelőtt pedig az Eb-n szintén a női 10 kilométeren két aranyat adtak ki, a magyar csapat óvott. A kérelmében az szerepel, hogy az előző két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is két ugyanolyan színű érmet, jelesül aranyat adjanak ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik