Úszó Eb: kettős magyar siker férfi 400 m vegyesen

2012.05.27. 17:39
null
Cseh László 400 m vegyesen magabiztosan nyert (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Kettős magyar siker született a férfi 400 m vegyes döntőjében a Debrecenben zajló úszó Európa-bajnokságon. Cseh László nagyszerű teljesítménnyel győzött, míg Verrasztó Dávid a második helyen érkezett célba. Cseh 11. Eb-aranyát gyűjtötte be, amely nem mellékesen a magyar úszósport 75. Eb-elsősége is volt. A mieink így már 9 arany- és 10 ezüstéremnél tartanak Debrecenben.

 

Cseh szinte rajt-cél győzelmet aratott, egyedül a pillangó után állt az élen minimális különbséggel a görög. Verrasztó az első fordulónál a hatodik, a másodiknál már a negyedik helyen jött, de háton feljött harmadiknak. Cseh közben folyamatosan növelte előnyét, fél távnál már bőven megvolt a testhossznyi előnye, amely később duplájára nőtt. Verrasztó mellen tempózott fel mögé a második helyre, de Drimonakosz nem adta magát olcsón, még volt ereje hajrázni, ezüstérmesünk azonban visszaverte a görög támadását, miközben Cseh csak saját magával és az idővel versenyezett.

ÚSZÓ EB, DEBRECEN
FÉRFI 400 M VEGYES, DÖNTŐ
1. Cseh László 4:12.17 p
2. Verrasztó Dávid 4:14.23
3. Joannisz Drimonakosz (görög) 4:14.41
4. Gal Nevo (izraeli) 4:16.14
5. Luca Marin (olasz) 4:16.46
6. Lukasz Wojt (lengyel) 4:17.36
7. Ward Bauwens (belga) 4:18.47
8. Makszim Semberjev (ukrán) 4:19.24

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
5 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
5 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
6 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
6 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
6 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
6 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
6 órája