Úszás: Verrasztó Evelyn a Ferencvároshoz igazolt

2019.01.23. 18:54
null
Verrasztó is a Fradi úszója lett (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros hivatalos honlapján számolt be róla, hogy immár a klubot erősíti Verrasztó Evelyn is, aki Molnár Ákos edző csoportjához csatlakozik, így a jövőben egy csapatban edz testvérével, Dáviddal, valamint Szilágyi Liliánával és Biczó Bencével.

 

„Verrasztó Evelyn 1989. július 17-én született Budapesten. Vérbeli úszó családból származik, édesapja, Verrasztó Zoltán és bátyja, Dávid is a sportág eredményes alakjai. Evelyn 2002-ben szerezte első érmét a felnőtt magyar bajnokságon, majd két évvel később az ifjúsági Eb-n váltóban arany-, 200 méteres hátúszásban bronzérmes lett.

Sikerét a váltóval egy évvel később is sikerült megismételnie, majd 2008-ban már a felnőtt kontinensviadalon lett 200 méteres vegyesúszásban ezüstérmes. Eddigi legnagyobb sikerét 2010-ben, Budapesten érte el, ahol ugyanezen a távon 4x200 méteres gyorsúszásban a váltó tagjaként aranyérmes lett, míg 200 vegyesen Hosszú Katinka mögött egyetlen századmásodperccel elmaradva a második helyen ért célba. Ugyanebben az évben a rövid pályás Eb-n is szerzett két aranyat. Négy olimpián versenyzett.

Komoly egyéni kitüntetései is vannak, 2008-ban az év magyar úszójának választották, és megkapta a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt polgári tagozatát is” – áll a fradi.hu-n található közleményben.

Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
11 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
12 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
12 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
13 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
14 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
18 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
20 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
20 órája