Úszás: újra medencébe ugorhattak a sportolók – képek!

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 16:32
Végre elkezdődhetett a válogatott úszók felkészülése – a Duna Arénában és Balatonfűzfőn hétfőn reggel immár vizes edzésen is részt vehettek legjobbjaink.
Hosszú Katinkáék újra edzeni mehettek – GALÉRIÁK A KÉPRE KATTINTVA ÉRHETŐ EL! (Fotó: Tumbász Hédi)
Hosszú Katinkáék újra edzeni mehettek – GALÉRIÁK A KÉPRE KATTINTVA ÉRHETŐ EL! (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Régen láthattuk annyit és úgy mosolyogni az úszókat, mint hétfőn kora reggel a Duna Arénánál, pedig „csak” edzésre igyekeztek a versenyzők… Csakhogy ezúttal hosszú hetek óta voltak kénytelenek nélkülözni a vizet, a medencés edzések ugyanis szüneteltek a koronavírus-járvány miatt.

Mostanra már mindenki rendelkezik két negatív teszttel, így újra felélénkült a magyar úszósport – képeink egyértelműen megmutatják, milyen jókedvűen igyekezett az uszodába Hosszú Katinka, Késely Ajna, vagy éppen Kapás Boglárka.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka interjút is adott a Nemzeti Sportnak, melyből alább idézünk, a teljes interjút a keddi Nemzeti Sportban olvashatják el!

– Biztosan ott mocorog már önben jó ideje, hogy „Menjünk, csináljuk!”
– Ezt így van, már unom a banánt… Azt elfogadtam, hogy nincs olimpia, de az tényleg fura, hogy nincs más sem.

– Hétfőtől legalább vizes edzések vannak a Duna Arénában.

– És ez nagyon jó! Csak éppen azt nem tudom, mire is készülök… Én mindig előrenézek, tudom, mit és miért csinálok, ezúttal viszont egyelőre még hiányoznak ezek a konkrétumok. Na, ez az igazi kihívás!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik