Úszás: Rasovszky újabb parádés világkupa-győzelme

Vágólapra másolva!
2017.10.15. 11:59
Rasovszky Kristóf folytatta 2017-es menetelését: immár a harmadik győzelmét aratta az idei FINA nyílt vízi úszó világkupa-sorozatban, ezúttal a kínai Csunanban érkezett elsőként a célba. Olasz Anna a 14. lett a hölgyek viadalában.

Nem akármilyen mezőnyben végzett az élen a húszéves veszprémi úszó, hiszen többek között sikerült megelőznie az olimpiai bajnok, a júliusi balatonfüredi világbajnokságon 10 km-en szintén aranyérmes holland Ferry Weertmant, az olaszok világbajnokát, Simone Ruffinit, illetve az összetettet vezető másik itáliait, Federico Vanellit. Az elsőségért a 2014-es összetett vk-győztes brazil Allan do Carmóval vívott hatalmas csatát, és végül a célfotó alapján Rasovszky javára ítéltek a bírók.

„Viszonylag nagy iramot úsztunk a táv több mint felén, ami nekem kedvezett, de így is nagyon sokan maradtunk az élmezőnyben a második öt kilométerre – mondta Rasovszky a viadal után. – A hajrában is még vagy tízen haladtunk egymás mellett, azaz iszonyú szoros volt a verseny. A legvégére aztán igazából csak ketten maradtunk a brazil Do Carmóval, és a célfotó szerencsére engem hozott ki győztesnek. Bár kemény csata volt, de összességében elég fair küzdelem ment a vízben. Nagyon örülök ennek a sikernek, így van esélyem, hogy az összetettben az első három között végezzek.”

Bár a FINA az összetett állását még nem hozta nyilvánosságra, az kalkulálható, hogy az eddig vezető olasz Vanellit – aki most csak 26. lett –, megelőzi honfitársa, Ruffini, míg Rasovszky Kristóf Do Carmo elé vág, és harmadikként várja a jövő szombaton esedékes utolsó, hongkongi versenyt. Bár ez volt a harmadik vk-sikere az idén, hiszen győzött júniusban Setúbalban, majd augusztusban a kanadai Lac Meganticban, vékonyka esélye van arra, hogy elsőként zárjon összetettben.

Rasovszky – aki amúgy idén megnyerte az összetett Európa-kupát – nem volt ott a széria első eseményén, az argentínai Viedmában, illetve még a FINA-vb második hetében, a kanadai Lac St. Jeanban rendezett állomáson (ekkor inkább a Duna Arénában úszott 1500-on) – e két kihagyott viadalon, a gyengébb mezőnyben Ruffiniék mindkétszer elvitték az első két helyet, ezért is állnak ennyivel jobban (Kristóf egyetlen rosszabbul sikerült idei versenye márciusban, Abu-Dzabiban volt, ahol 47. lett).

A hölgyek mezőnyében Olasz Anna is ott volt a rajtnál, és végül 14. lett – itt a balatonfüredi vb-n mindhárom egyéni számban érmes brazil Ana Marcela Cunha aratott célfotós győzelmet az olasz Arianna Bridi előtt.

FINA/HOSA 10 KM NYÍLTVÍZI ÚSZÓ VILÁGKUPA (CSUNAN)
FÉRFIAK

1. Rasovszky Kristóf 1:31.52.4
2. Allan do Carmo (brazil) 1:31.52.4
3. Fernando Ponte (brazil) 1:31.54.9

NŐK
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 1:37.29.2
2. Arianna Bridi (olasz) 1:37.29.2
3. Vivane Jungblut (brazil) 1:37.30.8
...
14. Olasz Anna 1:39.37.5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik