Úszás: Összetöri a szívem, rosszul leszek tőle – Tusup

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.31. 11:45
Mint beszámoltunk róla, a Nemzetközi Úszószövetség az úszó technikai bizottság előterjesztése alapján döntött úgy, hogy megváltoztatja a rövid pályás világkupa lebonyolítási rendjét, ennek részeként pedig egy sportoló egy versenyen legfeljebb négy számban indulhat. A rendre elképesztő mennyiségű számban induló Hosszú Katinka csalódottságának adott hangot, hozzá pedig csatlakozott edzője (és férje), Shane Tusup is.
MAGYARÁZAT A DÖNTÉSHEZ
A pénzdíjak emelkedtek, hiszen a korábbiakkal ellentétben nem az első három, hanem az első hat helyezett részesül anyagi elismerésben.

Az elmúlt évek során elhangzott kritikai vélemények ismeretében javasolta azt a FINA úszó technikai bizottsága, hogy egy-egy versenyző egy-egy állomáson maximum négy számban indulhasson.

A színvonal emelkedését azzal is elő kívánja segíteni a FINA, hogy az egyes viadalokra meghívja az arra legérdemesebb sztárversenyzőket, és a részvételük teljes költségét átvállalja.
MAGYARÁZAT A DÖNTÉSHEZ
A pénzdíjak emelkedtek, hiszen a korábbiakkal ellentétben nem az első három, hanem az első hat helyezett részesül anyagi elismerésben.

Az elmúlt évek során elhangzott kritikai vélemények ismeretében javasolta azt a FINA úszó technikai bizottsága, hogy egy-egy versenyző egy-egy állomáson maximum négy számban indulhasson.

A színvonal emelkedését azzal is elő kívánja segíteni a FINA, hogy az egyes viadalokra meghívja az arra legérdemesebb sztárversenyzőket, és a részvételük teljes költségét átvállalja.

„Ez összetöri a szívemet, és rosszul leszek tőle... – reagált Instagram-oldalán Shane Tusup, Hosszú Katinka edzője, egyben férje. – Láttam, hogy egy csodálatos tehetségű úszó »halálra dolgozza magát«, elképesztő mennyiségű órát áldoz arra, hogy fejlessze a képességeit és csiszolja a technikáját annak érdekében, hogy előnyt szerezzen a többiekkel szemben. Mindezt azért, hogy szenvedélyéből a szakmai maximumot kihozva megmutassa, mire lehet képes valaki, aki elkötelezi magát és keményen edz. Ehelyett mit kap? Ahelyett, hogy a döntéshozó testület bátorítaná és példaként hozná fel arra, mit jelenthet a sport és mire lehet képes a jövő generációja, úgy határoztak, hogy korlátozzák a lehetőségeit, lerombolják a versenyelőnyét és határt szabnak a show-ra gyakorolt személyes hatásának.”

„A legrosszabb az egészben, hogy a jövő úszónemzedékének ez azt az üzenetet sugározza, sohasem lesz igazán értékelve az erőfeszítésük, és nincs szükség arra, hogy igazán keményen dolgozzanak, mert a szabályok változtatása könnyedén eltüntetheti a kemény munkával kiérdemelt előnyödet” – panaszkodott Tusup.

Hosszú Katinka Facebook-oldalán azt írta, valószínű, hogy Gyárfás Tamás áll az ügy mögött, méghozzá bosszút forralva. A nemzetközi szövetség később közleményt adott ki, melyben cáfolja mindezt. Részletek itt!

ÚSZÁS, A 2017-ES VILÁGKUPA-SOROZAT ÁLLOMÁSAI
Augusztus 2–3.: Moszkva, Oroszország
Augusztus 6–7.: Berlin, Németország
Augusztus 11–12.: Eindhoven, Hollandia

Szeptember 22–23.: Doha, Katar
Szeptember, 26–27.: Dubai, Arab Emírségek
Szeptember 30. – október 1.: Hongkong

November 10–11.: Peking, Kína
November 14–15.: Tokió, Japán
November 18–19.: Szingapúr

Shane Tusup is csalódottságának adott hangot

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik