Úszás: Hosszú 51 arannyal és 95 millió forinttal zárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.02. 17:32
null
Hosszú Katinka megállíthatatlan volt a vk-sorozatban (Fotó: Reuters)
Magasra rakta a lécet Hosszú Katinka: egyetlen szezonban 51 aranyérmet szerzett a rövid pályás úszó világkupa-sorozatban, felülmúlva tavalyi teljesítményét, amikor 42-szer győzött – ráadásul míg 2013-ban nyolc vk-állomás volt, addig az idén hét versenyen állította fel a csúcsot. Hosszú hatalmas fölénnyel lett első az összetettben, míg a férfiak között Gyurta Dániel a második helyen végzett. Hosszú 389 000, Gyurta 214 500 dollárt (95, ill. 52 millió forintot) keresett az idei szezonban.

 

Újfent bebizonyosodott, hogy az Iron Lady emberből van, avagy Hosszú Katinka is megfáradt kissé az egész vk-széria leggyilkosabb etapjának végére, elvégre míg az előző két szakaszon két-két viadalon kellett helytállni, addig most, a Távol-Keleten tíz nap alatt három állomás volt esedékes, azaz a hat nap versengést csupán két-két pihenőnap szakította meg, ráadásul azok is hosszú utazással teltek. Ez köszönt vissza a szingapúri állomás záró napján, amikor rögtön az elején megtört a vegyesvarázs, azaz az idei 20. vegyesúszó-fináléban Hosszúnak először be kellett érnie a második hellyel (4:23.66) – a 400-at ezúttal elvitte a spanyol Mireia Belmonte, akinek sokkal jobban ment, mint Tokióban, miközben Katinka csaknem századra ugyanannyit úszott, mint négy napja.

Száz háton „vigasztalódott” aztán a magyar versenyző (56.94), majd 100 vegyesen megszerezte újabb győzelmét (58.40), így ebben a két számban is megcsinálta a 7/7-es szériát ebben a szezonban, azaz összesen öt számban csinált „söprést” (ezek mellett 200 gyorson, 200 háton és 200 vegyesen nyerte meg az összes idei versenyt). A 200 pillangón szerzett bronzérmével (2:07.26) az idei termése mindösszesen 69 érem, amiből 52 arany, mindkettő óriási idénycsúcs a vk-történetben.

Finálézott még 400 gyorson (4:19.55-tel nyolcadik lett – Tokióban még 4:04-et úszva lett bronzérmes, ebből is látszik, tényleg kissé elfáradt), és 50 pillangón (27.10, 7. hely) – ám erre voltaképp oda sem kellett figyelni, elvégre mindenki a nap végi eredményhirdetést várta. Ekkor ugyanis a szokásos páros – harmadik éve őket fotózzák ilyenkor –, Hosszú Katinka és Chad Le Clos átvehette az összetett győzteseknek járó 100 ezer dolláros különdíjat. A dél-afrikait is dicséret illeti: ő 27-szer győzött – 27 alkalomból, azaz veretlen maradt az egész idényben.

Le Clos mögött Gyurta Dániel lett a második az összetettben – magyar férfiúszó első ízben szerepel az év végi díjazottak között. Olimpiai bajnokunk egyébként a záró napon a szezonban először 57-en belül úszta a 100 mellett (56.87), azaz igencsak látótávolságon belülre került a cápadresszes országos csúcsától (még 15 századot kell lefaragnia). Öccse, Gergely is kitett magáért, az idén negyedszer győzött 1500 gyorson, mégpedig bitang jó idővel: 14:28.35 perccel megerősítette vezető helyét a világranglistán.

A magyar versenyzők egyébként szenzációsan szerepeltek az idei vk-sorozatban: Hosszú, a Gyurta-fivérek, a Verrasztó-testvérek, valamint Kis Gergő jóvoltából az éremtáblázaton Magyarország zárt az élen, 70 elsőséggel. Pénzügyileg a két élversenyzőnk elképesztően jó idényt zárt: a 69 érmet szerző (51–9–9) Hosszú 389 000 dollárt, míg a 18 érmet gyűjtő (13–4–2) Gyurta 214 500 dollárt keresett ebben a szezonban. Nem véletlenül: az érmekért kapott díjak mellett mindketten részesültek pluszpénzekben a világrekordokért, plusz az egyes etapok végén osztott bónuszokból is jutott nekik szépen.

Hosszú – aki 155-ször állt rajthoz az előfutamokkal együtt, s mindösszesen 27 850 métert úszott a hét vk-viadal során – a versenyt követően röviden így összegzett: „Nagyon örülök, hogy ilyen jól ment megint, és sikerült harmadszorra is megnyernem az összetett versenyt. Persze, kicsit elfáradtam, ez talán látszott ma is – de ne gondolja senki, hogy egy pillanatig is bánt a mai négyszáz vegyes. Csak arra tudok most gondolni, milyen sokat segített ez a sorozat a világbajnoki felkészülésben. El sem hiszem, hogy 2012 óta mennyit sikerült fejlődnöm – és persze még mindig van bőven min javítani!”

Hosszúék sokat nem pihenhetnek: jövő héten csütörtöktől szombatig a százhalombattai rövid pályás országos bajnokságon állnak rajtkőre, míg szinte napra pontosan egy hónap múlva, december 3-án kezdődik Dohában a rövid pályás világbajnokság. Katinkának már ismerős lesz a medence: ott döntötte meg az első állomáson mindhárom vegyesúszó-szám világrekordját.

FINA/MASTBANK RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ VK
AZ ÖSSZETETT VERSENY VÉGEREDMÉNYE ÉS A PÉNZDÍJAK
NŐK
1. Hosszú Katinka (magyar) 994 pont – 389 000 dollár
2. Inge Dekker (holland) 372 pont – 208 000 dollár
3. Alia Atkinson (jamaicai) 324 pont – 120 000 dollár
FÉRFIAK
1. Chad Le Clos (dél-afrikai) 474 pont – 290 500 dollár
2. Gyurta Dániel (magyar) 344 pont – 214 500 dollár
3. Tom Shields (amerikai) 225 pont – 108 500 dollár

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik