Úszás: hamarosan vádat emelhetnek Gyárfás ellen – sajtóhír

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 12:12
Két hónapon belül, május végéig vádemelési javaslattal befejeződhetnek a Fenyő-merénylettel kapcsolatban zajló nyomozások, amennyiben nem merül fel új körülmény vagy a terheltek részéről újabb, elutasíthatatlan bizonyítási indítvány – írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség korábbi elnöke és Portik Tamás ellen a médiacézár 1998-as megölésére való felbujtás miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Ihász Sándor volt főügyész ellen a Gyárfással kapcsolatos bűnpártolás miatt élhet vádemelési javaslattal.

A lap szerint a KNYF és az NNI nyomozását minden bizonnyal összehangolták, és egy ügyként kezelve kerülhet sor hamarosan a vádemelési javaslatra, majd a vádemelésre.

Egyelőre nem lehet tudni arról, hogy Portik Tamásnak volnának bizonyítási indítványai Fenyő meggyilkoltatásával kapcsolatban. A fogva tartást nehezen viselő volt olajbűnöző figyelmét a hírek szerint inkább a Prisztás József meggyilkoltatásával összefüggésben elrendelt perújítás köti le.

Mint ismert, Gyárfás Tamás – aki a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) legfőbb döntéshozó testületének, a Bürónak még jelenleg is a tagja – a gyanúsítás szerint 21 évvel ezelőtt felbujtotta Portik Tamást, hogy ölesse meg üzleti ellenfelét, Fenyő János médiavállalkozót.

Gyárfás tagadja, hogy köze lett volna Fenyő megöléséhez, számos alkalommal elmondta, hogy a gyilkosságot megelőzően már rendezte a vitás ügyleteit a sajtómágnással. A lap szerint Portik egyelőre nem tett vallomást az ügyben, az mindenesetre tény, hogy a rendőrség a közelmúltban hatalmas mennyiségű hanganyagot foglalt le, amelyből az Energol-vezér és Gyárfás rendhagyó kapcsolata körvonalazódik. A Portik által rögzített felvételek arról tanúskodnak, hogy kettőjük közt visszatérő téma volt Fenyő János likvidálása. Az egykori olajbűnöző folyamatosan ezzel az üggyel provokálta, lényegében zsarolta a sportvezetőt.

További részletekről itt olvashatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik