nemzetisport.hu 2019.03.22 08:44 Frissítve: 2019.03.22 10:05

Úszás: Gyárfás Tamás hetvenéves

Hetvenéves Gyárfás Tamás sportvezető és sportújságíró, aki huszonhárom éven át volt a Magyar Úszószövetség elnöke.

Gyárfás Tamás 1993 és 2016 között irányította a Magyar Úszószövetséget (Fotó: Török Attila)

Hetvenéves Gyárfás Tamás, aki 1972-ben került az akkor még Népsport néven megjelenő sportnapilaphoz, ahol 1988-ig dolgozott, az 1984-es és 1988-as olimpiáról is tudósított. Miután távozott, 1989-től a Sport Plusz, majd 1991-től a Sport Plusz Foci főszerkesztője lett.

1989-ben a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) sportújságíró-szakosztályának elnökségi tagja, majd 1992-ben alelnöke lett. 1992-ben a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) megbízott főtitkárhelyettesévé választották, egy év múlva főtitkárhelyettessé, ugyanekkor lett a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke is. Televíziós karrierje 1989-ban indult, amikor a Nap-kelte című reggeli televíziós közéleti műsor producere és önálló sportrovatának vezetője lett, amely műsor kisebb-nagyobb változásokkal egészen 2009-ig tartott.

A Magyar Úszószövetséget 1993 és 2016 között irányította, az elnöki posztra hatszor választották újra. A MOB-ban alelnöki tisztségig jutott, de sportvezetői karrierjét nemzetközi szinten is építette, 2004-ben a LEN elnökségének tagja, 2008-tól pedig alelnöke lett. 2009-től a FINA végrehajtó bizottságának tagjaként is tevékenykedett, 2013 és 2017 között a szervezet alelnöki tisztét töltötte be, jelenleg is a végrehajtó bizottság és a szűkebb irányító testület, a büro tagja.

Hazánkban több sportesemény szervezésében vállalt főszerepet, így a 2006-os és a 2010-es budapesti úszó, műugró, műúszó és nyílt vízi Európa-bajnokságéban, továbbá a 2007-es debreceni rövid pályás úszó és az ugyancsak Debrecenben rendezett 2012-es vizes kontinensviadaléban. Nagy szerepe volt abban, hogy Magyarország megkapta a 2017-es vizes vb rendezési jogát.

Gyárfás 2016-ban távozott a hazai szövetség éléről, miután viszonya megromlott több magyar úszóval, főként a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkával, aki lemondásra szólította fel.

2018 áprilisa óta büntetőeljárás folyik ellene emberölésre való felbujtás alapos gyanújával,
a kétszázmilliós óvadék letétele után szabadlábon védekezhet.

2020.08.31 15:18:50

Úszás KOVÁCS ERIKA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó)

„Az uszodában állítólag nagyon szorgalmas Peti, de ezt a szorgalmat nem hozza haza.”

2020.08.25 17:45:45

Úszás SZEKRÉNYESSY ATTILA

Az első Balaton-átúszás és „A füredi Anna bálon...” c. nóta története.

2020.08.28 21:08:13

Úszás N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Cseh Lászlónak a nemcsak legyőzhetetlen, de ’68–73 közt háton egyszerűen megközelíthetetlen Roland Matthest dobta ki „mélytudati mércéül” a sors! Bizony, a sors, a nagy rendező, ami – meglehet – mégiscsak ismétli önmagát néhanap.

2020.08.26 16:43:04

Úszás H. Á.

„Idősebb Cseh László sohasem engedte el a kezemet – tanított, óvott, szidott és dicsért. ”

2020.08.14 21:52:56

Úszás KOVÁCS ERIKA, FÖLDI IMRE

Ilyen a Magyar Úszószövetség olimpiai bajnok elnökének egy napja az állatorvosi rendelőben.