Úszás: egyenpólóban utaztak el az úszók a vb-re – fotó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.30. 08:58
null
(Fotók: Veres Viktor)
Szerda kora reggel elutaztak az úszók a december 6-án kezdődő windsori rövid pályás világbajnokságra.

Három csoportban.

Utóbbi megjegyzésnek azért van különös jelentősége jelen esetben, mert a Lufthansa sztrájkja miatt nem valósulhatott meg az a performansz, amelyre úszóink készültek.

A Nemzeti Sport ott volt a repülőtéren, és az alkalomra tervezett trikót is sikerült lefotóznunk.

Az egyenpóló, amelyet a közös utazásra terveztek a versenyzők, így leginkább az ingek-blúzok alatt maradt – nem készült, nem készülhetett közös fotó...

Ettől függetlenül újfent nyilvánvalóvá vált, hogy a versenyzők egységfrontja erős, hogy az úszók összetartanak, és hogy valamikor később együtt is viselik majd a pólót, abban biztosak lehetünk.

Gyárfás Tamás ellen tehát ismét hallatták hangjukat az úszók, ha pedig figyelmesen megnézzük a pólón feltűnő ábrát, egyértelművé válik mind határozottabb véleményük.

(Fotók: Veres Viktor)
(Fotók: Veres Viktor)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik