Úszás: Egy dobozból szedtem elő a versenyfelszerelésemet – Hosszú Katinka

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 10:30
null
Hosszú Katinka nem vár világrekordokat önmagától (Fotó: Tumbász Hédi)
Megváltozott csapattal vág neki a Nemzetközi Úszóliga (ISL) sorozatának az Iron-csapat és az olimpiai bajnok Hosszú Katinka, aki ezúttal nem vár magától világcsúcsokat és egyéni rekordokat.


– Mikor dőlt el, hogy idén is megrendezik az ISL-sorozatot?     
– Sokszor és sokat változott e tekintetben minden, ám ez nem is csoda, hiszen nehéz helyzetben van a világ, s ilyen nagy verseny megrendezése során rengeteg mindenre kell figyelni a logisztikától kezdve az orvosi háttéren át a járványügyi előírások betartásáig – válaszolta Hosszú Katinka. – Az ISL-sorozat kapcsán ötven országból érkeztek úszók Budapestre, fontos volt, hogy megteremtsük a hátteret, hogy biztonságos versenyeket rendezhessünk.

MARADNAK BUDAPESTEN
Bár korábban arról volt szó, hogy az elődöntőnek és a finálénak Tokió ad otthont, vagyis az ISL mezőnye néhány hét múlva Japánba költözik, csütörtökön bizonyossá vált, hogy a teljes sorozatot a budapesti Duna Arénában rendezik meg. S ha minden jól megy, az ISL-sorozat jó példával járhat az élen.
„Tokió kapcsán nagyon jó főpróba lehet az ISL-sorozat, kiderül, lehet-e így versenyt rendezni. Ha igen, akár az olimpiát is meg lehet tartani” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka.

– Egyetlen pillanatra sem vetődött fel, hogy elmarad a sorozat?     
– Próbáltunk nem gondolni rá… Az ISL megálmodója, Konsztantyin Grigorisin üzletember végig azt mondogatta, milyen jó lenne ebből az évből is kihozni a legtöbbet, ez jelen esetben azt jelenti, hogy adjuk meg a lehetőséget az úszóknak a versenyzésre.

– Hogyan jött képbe a budapesti rendezés?     
– Több név is volt a kalapban, volt szó ausztráliai rendezésről, szóba került London és Tokió is, ugyanakkor a rendezéshez olyan vezetőkre is szükség volt, akik támogatják az élsportot – jelen helyzetben csak a kormány támogatásával lehet ilyen nagyszabású versenyt megrendezni.

– Mennyit nyomott a latban, hogy Hosszú Katinka az, aki?     
– Erre most nekem kellene válaszolnom? Mindenféle beképzeltség nélkül, nyilván számított, de én mentem, harcoltam is azért, hogy Budapest legyen a házigazda. Viszont ahogy az előbb mondtam, ehhez kellettek olyan vezetők, akik támogatják a sportot, és persze kellett egy olyan uszoda is, mint a Duna Aréna.

– Amikor eldőlt, hogy Budapest a befutó, táncra perdült?     
– Közel álltam hozzá. Óriási elismerés, hogy az ISL-sorozatnak a Duna Aréna ad otthont, hiszen elmondhatjuk magunkról, hogy ilyen nehéz időszakban is képesek vagyunk ekkora versenyt megrendezni.

– Versenyből nemigen akadt mostanság…     
– Hogy ez mennyire így van, arra néhány nappal ezelőtt újra rádöbbentem – például abból, hogy a garázsban egy dobozból szedtem elő a versenyfelszerelésemet. Korábban mindig ott volt szem előtt, és bár igaz, hogy közben költöztem, azért mégsem ez a megszokott állapot. Ez, meg a versenynélküliség persze nem jelenti, hogy nem születnek jó eredmények Budapesten – úgy látom, vannak úszók, akik kifejezetten jó formában vannak.

Ismét versenyben (Fotó: Török Attila, archív)
Ismét versenyben (Fotó: Török Attila, archív)


– És milyen formában van Hosszú Katinka?     
– Nekem leginkább akkor megy jól, ha már van bennem néhány verseny. Esetemben régóta így épül fel a szezon, ráadásul csak a versenyek mutatják meg igazán, mire is kell figyelnem, ehhez képest most augusztus közepe óta dolgozom igazán intenzíven. Ebből a szempontból lyukas a felkészülésem, kell néhány verseny, mire visszarázódom – furcsa a helyzet, hiszen szinte mindig pontosan tudom, milyen időre vagyok képes, mert a versenyek megmutatják, hol tartok, ám ez most hiányzik. Kicsit olyan, mint amikor az ember vakon indul az ismeretlenbe.

– Van is önben egy kis félsz?     
– Na, ahhoz viszont már öreg róka vagyok, hogy bármitől is megijedjek. Nagyjából tudom, milyen állapotban vagyok, nem életem formájában, ez egyértelmű, de az ISL-sorozat ezúttal nem is a világcsúcsokról és az egyéni rekordokról fog szólni, sokkal inkább arról, hogy felvegyem újra a ritmust, versenyről versenyre javítsak az időeredményeimen, a technikámon.

– Az Iron tulajdonosa, egyben csapatkapitánya is: mit szól ahhoz, hogy az egyik legjobbja nincs éppen kirobbanó formában?     
– Nem tudok ezen változtatni, így a kapitány is kénytelen tudomásul venni, hogy az egyik legjobbja messze van a tökéletestől… Muszáj magammal szemben is türelmesnek lennem, ezzel együtt persze próbálom a maximumot kihozni magamból a versenyeken – mások is vannak hasonló cipőben, igaz, akadnak olyanok is, akiknek láthatóan jót tett az elmúlt időszak.

– Önnek rosszat tett? Korábban úgy nyilatkozott, talán épp itt volt az ideje, hogy kicsit megálljon és lelassuljon, mással is foglalkozzon az úszáson kívül.     
– Még az is lehet, hogy nekem is jót tett, ám ha arra gondolok, hogy nemsokára le kell úsznom a négyszáz vegyest, lehet, hogy mást kellene mondanom. Mégis bizakodó vagyok, ráadásul minél inkább elhiszed, hogy jól úszol, annál jobban fogsz – az első verseny után már mindannyian okosabbak leszünk. Ezúttal még iránytű sincs a kezünkben, a versenyek híján tényleg nem tudjuk, ki milyen formában van.

– Az Iron csapata tavalyhoz képest sokat változott.     
– Az, hogy létrejött a szolidaritás, vagyis, hogy minden úszó ugyanannyit keres a sorozatban, nagyon nagy pozitívum, az én csapatomnak viszont nem tett jót, hiszen mi tavaly nem jutottunk tovább, így csak akkor erősíthettük volna meg az Iront, ha anyagilag is motiválni tudtuk volna a klasszis úszókat.

– A lényeg, hogy újra versenyezhetnek, hogy újra együtt az úszók nagy családja – volt nagy öröm a találkozásnál?     
– A maszk, a távolságtartás és maga a buborék teljesen más környezetet teremt a verseny köré, vagyis egyelőre nincsenek poénok, grimaszok. Mindannyian nagyon figyelünk arra, hogy ne törjön be a buborékba a vírus, ez pedig megváltoztatja a sorozat dinamikáját – remélem, mindez valamelyest változni fog akkor, ha elkezdődnek a versenyek. Egyelőre csak azt érzékeljük, hogy a csapatok együtt mozognak, az étkezéseknél is csak az ironos társaim vannak velem, ráadásul mindenki egyedül ül egy asztalnál, egymástól megfelelő távolságra. Épp mondtam a csapattársamnak, a holland Ranomi Kromowidjojónak, hogy olyan, mintha senki sem örülne nekem, de megnyugtatott, hiszen ő is ugyanezt érzi. Minden más, mint volt korábban, ráadásul ha a maszk mellé még egy sapkát is a fejemre húzok, azt sem tudják feltétlenül, ki vagyok.

ÚSZÁS
AZ ISL PROGRAMJA
1. forduló: 
október 16–17.
2. forduló: október 18–19.
3. forduló:október 24–25.
4. forduló:október 26–27.
5. forduló:október 30–31.
6. forduló: november 1–2.
  7. forduló:november 5–6.
8. forduló:november 5–6.
9. forduló:november 9–10.
10. forduló:november 9–10.
 Elődöntő:
november 14–16.
Döntő: november 21–22.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik