Micsoda percek! Hosszú, Gyurta, majd Bernek is világbajnok lett!

Vágólapra másolva!
2014.12.05. 16:41
null
Hosszú Katinka pénteken kétszer örülhetett aranyéremnek (Fotó: MTI)
Hosszú Katinka világcsúccsal (1:59.23) az élen végzett a Dohában zajló rövid pályás úszó-világbajnokság 200 méteres hátúszásának pénteki döntőjében, majd néhány perccel később Gyurta Dániel megnyerte a 200 méteres mellúszás fináléját. S ezzel még nem volt vége: Bernek Péter lecsapott a 400 gyors aranyérmére, majd Hosszú megnyerte a száz méter vegyest is – persze hogy világcsúccsal!  
HOSSZÚ: NAGYON BOLDOG VAGYOK
„Nagyon boldog vagyok, hogy ma tényleg minden összejött, amit szerettem volna – mondta Hosszú Katinka. – Tudom, sokan gondolták az első nap után, hogy valami gond van – pedig nem volt. Éreztem, hogy megy az úszás, csupán annyi történt, hogy Belmonte kiváló formában van – amit én sejtettem –, és abban a két számban legyőzött. Az a jó, hogy sikerült túltennem magam az aprócska csalódáson, és a második nap a száz hát megnyerése teljesen helyretette a lelkemet. Ezek után már egyértelmű volt, hogy a mai nap jól fog sikerülni, természetesen abban is bíztam, hogy sikerül világcsúcsokat döntenem mindkét távon. És most nagyon élvezem a versenyzést, ennél pedig nincs jobb érzés a világon!

HOSSZÚ KATINKA: A 100 HÁT UTÁN 200 HÁTON IS VILÁGCSÚCCSAL GYŐZÖTT

Hosszú Katinka óriási világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres női hátúszás döntőjét. A szám rövid pályás Eb-bronzérmesével a riválisok csak az első 50-en tudták tartani a lépést, de már ekkor is a magyar lány diktálta a tempót. Hosszú sokáig egy testhosszal úszott a világcsúcsrészidőn belül, a hajrában csökkent az előnye a korábbi rekorder Melissa Franklinnel szemben, de így is nyolc tizeddel múlta felül az amerikai kiválóságot.

A második helyen az ausztrál Emily Seebohm ért célba, aki kilenc tizeddel kapott ki Hosszútól, a bronzérmes japán Akasze Szajaka pedig több mint három másodperccel…

Hosszú Katinka eddigi legjobb eredménye egy Eb-bronz volt 200 háton rövid pályán, most azonban ebben a számban is felült a világ tetejére – nem is akármilyen úszással.

Gyurta Dániel 50 méter után állt az élre (Fotó: MTI)
Gyurta Dániel 50 méter után állt az élre (Fotó: MTI)
ARANYSZAVAK
Gyurta Dániel: – Nagyon örülök, hogy sikerült megvédenem a címemet. A mai nap visszaigazolta, jó döntést hoztam, amikor visszaléptem a 100-tól, hiszen délelőtt az utolsó előfutam volt a miénk, délután pedig a harmadik döntő, azaz a buszozással együtt 40 percem maradt a pihenésre, amit, úgy gondolom, mindannyian éreztünk, akik ma a fináléban úsztunk. Ma egyértelműen a győzelem volt a cél, nem a világcsúcs. Annak örülök, hogy fél másodperccel a többiek előtt vagyok még mindig, de tisztában vagyok azzal, hogy ez csak egy rövid pályás vb – az igazi kihívások ezután következnek. Ami jó, hogy sikerült ezt az évet egy ilyen címmel zárnom, mert elismerem, nem volt annyira kimagasló ez a szezon, mint a korábbiak. De szándékosan fogtuk vissza ezt az idényt, hogy a következő két évre, amikor jön a nagypályás világbajnokság és az olimpia, meglegyen a kellő erő, hogy továbbra is a többiek előtt maradjak.
Bernek Péter: – Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a győzelemhez. A sikerben ugyanúgy benne van Turi György munkája, hiszen az év nagyobb részében még nála készültem, mint Nagy Petié a BVSC-ben – mindkettejüknek nagyon hálás vagyok. Berlinben, amikor a dobogóról is lemaradtam 200 háton, sírtam, padlón voltam – viszont annak úgy kellett történnie, hogy végül meghozzam a döntést a váltásról. Ahhoz, hogy ez így sikerüljön, kellett a környezetváltás. Bár elismerem, szeptemberben még magam sem gondoltam, hogy decemberben már világbajnok leszek 400 gyorson. A többiek eddig nyilván nem vettek komolyan, az előfutamok után talán változott a helyzet, ezután pedig bizonyosan fog – jó lett volna Rióig titkolni, mire vagyok képes, de persze nem bánom, hogy így alakult... Maga a verseny pontosan úgy alakult, ahogy elterveztem, a harmadik százat nagyon megnyomtam, azon verhetetlennek érzem magam, utána már csak az volt a fontos, hogy a lendület kitartson a végéig. Teljesen kiúsztam magam, de nem érzem a fáradtságot. Ahogy délelőtt mondtam, a váltás óta teljesen kicseréltek, tényleg úgy érzem, hegyeket tudnék elhordani.
Forrás: Magyar Úszószövetség, Facebook

GYURTA DÁNIEL MEGVÉDTE VILÁGBAJNOKI CÍMÉT 200 MELLEN

Gyurta Dániel, a szám egyeduralkodója 50 méter után az orosz Kirill Prigoda mögött a második helyen fordult, aztán az élre állt, innentől kezdve pedig a hátát nézte a mezőny. Gyurta a saját világcsúcsától összességében távol volt, ám a német Marco Koch így is csak a hajrában tudta megközelíteni. A magyar úszó azonban tudatosan tempózott, pontosan tudta, mennyit kell kihoznia magából a győzelemhez.

Gyurta 2:01.49 perc alatt ért célba – elmaradva a világ- és a világbajnoki csúcstól, de ez legyen a legnagyobb gondunk –, a második helyen Koch (2:01.91), a harmadikon Prigoda (2:02.38) végzett.

BERNEK PÉTER MEGGYŐZŐ FÖLÉNNYEL DIADALMASKODOTT

Hosszú és Gyurta aranya ragyogóan csillog, de a nap legnagyobb meglepetését Bernek Péter szolgáltatta, aki utcahosszal nyerte meg a 400 méteres férfi gyorsúszást. A döntőbe a legjobb idővel bejutó honfitársunk fokozatosan szakította le vetélytársait, akik talán nem is hittek a szemüknek a magyar úszó teljesítményét látva.

Bernek 3:34.32-es időt ért el, amivel jócskán megdöntötte az ausztrál Grant Hackett (3:35.01) világbajnoki csúcsát. A második helyen a brit James Guy ért célba, míg a bronzérmet a szerb Velimir Sztjepanovics kaparintotta meg.

ÉS JÖTT AZ ÚJABB GYÖNYÖRŰ HOSSZÚ-FEJEZET!

A nem magyar érdekeltségű női 100 mell középdöntője után következett a 100 vegyes fináléja, melyet az újra rajtkőre szólított Hosszú Katinka nyert meg – naná, hogy a világ valaha volt legjobbjával. Az Iron Lady elsőként fordult fél távnál, majd a második ötvenen tovább növelte előnyét. Erőfeszítéseinek gyümölcse újabb világcsúcs, 16 századmásodperccel döntötte meg az általa szeptemberben felállított rekordot.

A második helyen 1.13 mp-cel lemaradva a brit Siobhan-Marie O’Connor végzett, míg a dobogó alsó fokára Seebohm állhat fel. Hosszú Katinka pazar napot zárt világcsúcsokkal, aranyérmekkel.

Hosszú világcsúcsa 100 vegyesen

KAPÁS BOGLÁRKA ÖTÖDIK LETT, DE MEGNYERTE A CSOKIS FOGADÁST

A négy elsőség után bíztunk benne, hogy Kapás Boglárka is megörvendeztet bennünket egy éremmel női 400 gyorson, de végül sajnos nem fért fel a dobogóra. A magyar úszónő a táv második felében felzárkózott a harmadik helyért csatázó Csang Jü-fej, Igarasi Csihiro kettősre, ám az utolsó ötvenen nem bírta tartani a tempót az ázsiai versenyzőkkel, így az ötödik helyen végzett (4:00.27), ami szintén nagyon szép eredmény. A távot világbajnoki csúccsal (3:55.76) a spanyol Mireia Belmonte García nyerte meg a holland Sharon van Rouwendaal és Csang előtt.

Az biztos: a mai napon egy nagyobb adag csokoládé is kockán forgott, miután szinte egyszerre rendezték a női és férfi 400 döntőjét – az volt a tét, vajon Bogi 27.5 másodpercen belülre tud-e kerülni Bernek Péter idejéhez képest. Délelőtt is megcsinálta, és bár nagyon nagyot ment Peti, délután is sikerült a kikötött különbségen belül úsznia (4:00.27), így ő nyerte a fogadást.

„Amikor Peti nyert, annyira bőgtem, hogy mellettem az olaszok teljesen megriadtak, én meg majdnem lekéstem a last call room-os bejelentkezést – nyilatkozta Kapás Boglárka. – Az, hogy ez a verseny ilyen jól sikerült, Petinek is köszönhető. Kirántott abból a fásultságból, amiben nekem is részem volt már, hiszen tizenöt éve úszom a BVSC-ben, de nem volt egy hozzám hasonló szinten álló csapattárs. Az ő érkezésével minden megváltozott, szerintem nagyon jól motiváljuk egymást."

Bernek Péter világbajnoki csúccsal nyerte meg a férfi 400 gyorsot (Fotó: MTI)
Bernek Péter világbajnoki csúccsal nyerte meg a férfi 400 gyorsot (Fotó: MTI)

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (DOHA)

DÖNTŐK

FÉRFIAK

400 méter gyors
1. Bernek Péter (Magyarország) 3:34.32 – világbajnoki csúcs
2. James Guy (Nagy-Britannia) 3:36.35
3. Velimir Sztjepanovics (Szerbia) 3:38.17

200 méter mell
1. Gyurta Dániel (Magyarország) 2:01.49
2. Marco Koch (Németország) 2:01.91
3. Kirill Prigoda (Oroszország) 2:02.38

NŐK

200 méter hát
1. Hosszú Katinka (Magyarország) 1:59.23 – világcsúcs
2. Emily Seebohm (Ausztrália) 2:00.13
3. Akasze Szajaka (Japán) 2:02.30

100 méter vegyes
1. Hosszú Katinka (Magyarország) 56.70 – világcsúcs

2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 57.83
3. Emily Seebohm (Ausztrália) 58.19

8. Verrasztó Evelyn (Magyarország) 59.31

A TÖBBI VERSENYSZÁMBAN

A versenynap első döntőjében a 4x50 méteres női vegyes váltóban a dánok óriási világcsúccsal verték meg az amerikaiakat és a franciákat, akik szintén gyorsabbak voltak a korábbi rekordnál. A Mie Östergaard Nielsen, Rikke Möller Pedersen, Jeanette Ottesen, Pernille Blume összetételű csapat 1:44.04 perc alatt teljesítette a távot, ezzel majdnem két másodperccel javította meg tavaly decemberben (1:45.92) felállított csúcsát.

Női 4x50 méter vegyes váltó, döntő
1. Dánia (Mie Östergaard Nielsen, Rikke Möller Pedersen, Jeanette Ottesen, Pernille Blume) 1:44.04 – világcsúcs
2. Egyesült Államok 1:44.92
3. Franciaország 1:45.89

A női 100 méteres gyorsúszás fináléjában a holland Femke Heemskerk világbajnoki rekorddal (51.37) és két századdal utasította maga mögé a szám kétszeres Európa-bajnokát, a svéd Sarah Sjöströmöt, aki a berlini Eb-n majdnem egy másodperccel előzte meg őt. A harmadik helyen Heemskerk honfitársa, Ranomi Kromowidjojo csapott célba.

Női 100 méter gyors, döntő
1. Femke Heemskerk (Hollandia) 51.37 – világbajnoki csúcs
2. Sarah Sjöström (Svédország) 51.39
3. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 51.47

Női 50 pillangón világbajnoki rekorddal Sarah Sjöström diadalmaskodott. A Therese Alshammar csúcsát majdnem három tizeddel megdöntő svéd klasszis mögött a dán vegyes váltóval 4x50 méteren aranyérmet szerző Jeanette Ottesen és a holland Inge Dekker zárt – mindketten két tizeden belül voltak Sjöströmhöz képest.

Női 50 méter pillangó, döntő
1. Sarah Sjöström (Svédország) 24.58 – világbajnoki csúcs
2. Jeanette Ottesen (Dánia) 24.71
3. Inge Dekker (Hollandia) 24.73

A férfiaknál 50 gyorson – a rövid távhoz képest fölényesen – Florent Manaudou ért elsőként a célba. A világcsúcsot (20.26) úszó francia az olasz Marco Orsit és a brazil César Cielo Filhót verte meg magabiztosan. A rekordot 2009 augusztusa óta a dél-afrikai Roland Schoeman (20.30) tartotta, Manaudou az ő csúcsát adta át a múltnak.

Férfi 50 méter gyors, döntő
1. Florent Manaudou (Franciaország) 20.26 – világcsúcs
2. Marco Orsi (Olaszország) 20.69
3. César Cielo Filho (Brazília) 20.88

A japán Hagino Koszuke (1:50.47) több mint nyolc tizeddel megverte a világcsúcstartó (1:49.63) Ryan Lochte-t a férfi 200 méteres vegyes úszás döntőjében. A hajrában alulmaradó amerikai mögött a harmadik helyen Hagino honfitársa, Szeto Daija csapott célba.

Férfi 200 méter vegyes, döntő
1. Hagino Koszuke (japán) 1:50.47
2. Ryan Lochte (amerikai) 1:51.31
3. Szeto Daija (japán) 1:51.79

A versenynap utolsó döntőjében, a női 4x100-as gyorsváltóban az amerikaiak (3:27.70) fél másodperccel túlszárnyalták a hollandok 2008-ban felállított világcsúcsát (3:28.22), de ez is „csak” az ezüstéremhez volt elegendő, ugyanis Dekkerék hatalmas rekordot (3:26.53) repesztve mindenkit maguk mögé utasítottak. A harmadik helyen az olaszok végeztek, akik nem szólhattak bele az aranycsatába, hiszen csaknem három másodpercet kaptak a hollandoktól.

Női 4x100 méter gyorsváltó, döntő
1. Hollandia (Inge Dekker, Femke Heemskerk, Maud van der Meer, Ranomi Kromowidjojo) 3:26.53 – világcsúcs
2. Egyesült Államok 3:27.70
3. Olaszország 3:29.48

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik