Rp. úszó Eb: Hosszú nyolc számban vadászik az érmekre

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.12. 10:03
A 31 magyar versenyző 103 egyéni számban indul a szerdán rajtoló koppenhágai rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.

Immár teljesen végleges a magyar úszók programja: a Royal Arenában kedden délután megtartott technikai értekezlet volt az utolsó alkalom, amikor még pénzbüntetés terhe nélkül le lehetett húzni indulókat az előzetesen megadott nevezési listáról. Rossz hír, hogy Jakabos Zsuzsanna derékbecsípődése nem jött rendbe, így nem is utazott el a csapat után.

Mivel az úszók többsége a számokat november közepén-végén adja meg, ilyenkor általában biztosra mennek, és beírják az összes szóba jöhető távot – abban a tudatban, hogy a rajt előtti utolsó napon, amikor már pontosan érzik, miként sikerült a felkészülés, adott esetben leiratkozzanak egy vagy több számról (viszont újat már nem lehet felvenni a programba).

Nos, ami a magyar csapatot illeti, a korábban kiadotthoz képest akad néhány változás. Hosszú Katinka kihagyja a 400 méteres gyorsúszást, azaz végül is nyolc számra koncentrál majd Koppenhágában (immár nyilvános: 50-100-200 hát, 100-200-400 vegyes, 100- 200 pillangó). Ezekben tán a 100 pillangó kivételével mindegyikben aranyesélyes, hiszen vezeti az európai ranglistákat (400 vegyesen az előtte álló Mireia Belmonte nem indul), egyedül 100 pillangón tűnik jobbnak a világrekorder és címvédő Sarah Sjostrom – egy biztos, ezen a távon és 100 vegyesen szédületes csata várható Európa két legjobb úszónője között.

Bernek Péter címvédőként a 400 gyorsra és európai ranglista-vezetőként a 400 vegyesre fókuszál, a 200 hátat és a 200 gyorsot elengedte. Gyurta Gergely szintén a 400 vegyes érmeit vette célba (ahol délelőtt is keményen kell úszni, hiszen két fiatal, Grátz Benjámin és Holló Balázs is ott lesz a rajtnál) ezért elköszönt a 400 és 1500 gyorstól (ami rögtön másnap következne). Emellett a mezőny legfiatalabbja, Nagy Réka sem indul 400 vegyesen, Dudás Dániel 50 háton, Verrasztó Evelyn pedig 100 gyorson.

„Elég népes a konkurencia, ennek ellenére bízom a csapatban: úgy látom, mindenki jól felkészült, van egy sor esélyesünk, azaz szép napok várhatnak ránk közölte Sós Csaba szövetségi kapitány. – Külön érdeklődéssel figyelem a nyáron felbukkant fiatalok teljesítményét, valamint Kapás Boglárkát és Kenderesi Tamást. Ők az olimpia után tompábbak voltak a nyáron, érthető módon, viszont azóta nagyon komolyan feljöttek, és kifejezetten jó előérzetem van velük kapcsolatban.”

ÚSZÁS, RÖVID PÁLYÁS EB, KOPPENHÁGA
A MAGYAR CSAPAT
Férfiak

Barta Márton – 200 m hát, 200 m mell, 100 m vegyes
Bernek Péter – 400 m gyors, 400 m vegyes
Biczó Bence – 50 m pillangó, 200 m pillangó
Cseh László – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Dudás Dániel – 100 m gyors, 200 m gyors, 50 m mell, 100 m mell, 100 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes
Földházi Dávid – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes
Grátz Benjámin – 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Gyárfás Bence – 50 m gyors, 50 m pillangó
Gyurta Gergely – 400 m vegyes
Holló Balázs – 400 m gyors, 400 m vegyes
Horváth Dávid – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell
Kalmár Ákos – 400 m gyors, 1500 m gyors, 50 m pillangó
Kenderesi Tamás – 100 m pillangó, 200 m pillangó
Kozma Dominik – 100 m gyors, 200 m gyors
Lakatos Dávid – 1500 m gyors
Lobanovszkij Maxim – 50 m gyors, 100 m gyors
Németh Nándor – 100 m gyors, 200 m gyors
Szentes Bence – 50 m hát, 100 m hát
Szöllősi Martin – 50 m mell, 100 m mell
Takács Krisztián – 50 m gyors
Tekauer Márk – 100 m hát, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Telegdy Ádám – 100 m hát, 200 m hát

Nők
Bordás Beatrix – 50 m gyors, 50 m pillangó, 100 m pillangó
Burián Kata – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát
Gyurinovics Fanni – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors, 50 m mell, 100 m vegyes
Hosszú Katinka – 100 m, vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 100 m pillangó, 200 m pillangó,
Kapás Boglárka – 400 m gyors, 800 m gyors, 200 m pillangó, 400 m vegyes
Nagy Réka – 400 m gyors, 800 m gyors, 200 m vegyes
Sebestyén Dalma – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell
Szilágyi Liliána – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Verrasztó Evelyn – 50 m gyors, 100 m vegyes, 200 m vegyes

Váltók

nők: 4x50 m gyors, 4x50 m vegyes
férfiak: 4x50 m gyors, 4x50 m vegyes
mix: 4x50 m gyors, 4x50 m vegyes

A RÉSZLETES PROGRAM
Szerda
Előfutamok 9.30:

Férfi 100 m pillangó (Cseh László, Dudás Dániel Kenderesi Tamás, Tekauer Márk)
Női 50 m mell (Gyurinovics Fanni, Sebestyén Dalma)
Férfi 50 m mell (Dudás Dániel, Horváth Dávid, Szőllősi Martin)
Női 400 m vegyes (Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Nagy Réka)
Férfi 400 m gyors (Bernek Péter, Gyurta Gergely, Holló Balázs, Kalmár Ákos)
Női 100 m hát (Burián Kata, Hosszú Katinka)
Férfi 200 m hát (Barta Márton, Bernek Péter, Földházi Dávid, Telegdy Ádám)
Férfi 4x50 m gyorsváltó (Magyarország)
Női 800 m gyors (Kapás Boglárka, Nagy Réka)

Elődöntők, döntők 17.00:
Férfi 50 m mell elődöntő
Női 50 m mell elődöntő
Férfi 200 m hát DÖNTŐ
Női 400 m vegyes DÖNTŐ
Férfi 400 m gyors DÖNTŐ
Női 100 m hát elődöntő
Férfi 100 m pillangó elődöntő
Női 50 m mell DÖNTŐ
Férfi 50 m mell DÖNTŐ
Férfi 4x50 m gyorsváltó DÖNTŐ

Csütörtök
Előfutamok 9.30:

Férfi 200 m gyors (Bernek Péter, Dudás Dániel, Kozma Dominik, Németh Nándor)
Női 50 m pillangó (Bordás Beatrix, Szilágyi Liliána)
Férfi 200 m mell (Barta Márton, Horváth Dávid)
Női 100 m gyors (Gyurinovics Fanni, Verrasztó Evelyn)
Férfi 100 m hát (Földházi Dávid, Szentes Bence, Tekauer Márk, Telegdy Ádám)
Női 100 m vegyes (Gyurinovics Fanni, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn)
Férfi 400 m vegyes (Bernek Péter, Grátz Benjámin, Gyurta Gergely, Holló Balázs)
Vegyes 4x50 m vegyes váltó (Magyarország)
Férfi 1500 m gyors (Gyurta Gergely, Kalmár Ákos, Lakatos Dávid)

Elődöntők, döntők 17.00:
Női 50 m pillangó - elődöntő
Férfi 200 m gyors DÖNTŐ
Férfi 200 m mell DÖNTŐ
Női 100 m gyors - elődöntő
Férfi 400 m vegyes DÖNTŐ
Női 100 m hát DÖNTŐ
Férfi 100 hát - elődöntő
Női 100 m vegyes - elődöntő
Férfi 100 m pillangó DÖNTŐ
Női 800 m gyors DÖNTŐ
Női 50 m pillangó DÖNTŐ
Vegyes 4x50 m vegyes váltó DÖNTŐ

Péntek
Előfutamok 9.30:

Női 100 m mell (Sebestyén Dalma)
Férfi 50 m gyors (Gyárfás Bence, Lobanovszkij Maxim, Takács Krisztián)
Női 200 m hát (Burián Kata, Hosszú Katinka)
Férfi 100 m mell (Dudás Dániel, Horváth Dávid, Szőllősi Martin)
Női 200 m pillangó (Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Szilágyi Liliána)
Férfi 200 m vegyes (Bernek Péter, Dudás Dániel, Grátz Benjámin, Földházi Dávid)
Női 4x50 m gyorsváltó (Magyarország)

Elődöntők, döntők 17.00:
Férfi 50 m gyors - elődöntő
Női 100 m gyors DÖNTŐ
Férfi 100 m mell - elődöntő
Női 200 m hát DÖNTŐ
Férfi 200 m vegyes DÖNTŐ
Női 200 m pillangó DÖNTŐ
Női 100 m mell - elődöntő
Férfi 100 m hát DÖNTŐ
Női 100 m vegyes DÖNTŐ
Férfi 1500 m gyors DÖNTŐ
Női 50 m gyors DÖNTŐ
Női 4x50 gyorsváltó DÖNTŐ

Szombat
Előfutamok 9.30:

Férfi 50 m pillangó (Biczó Bence, Cseh László, Gyárfás Bence, Kalmár Ákos)
Női 50 m hát (Burián Kata, Hosszú Katinka)
Férfi 100 m gyors (Dudás Dániel, Kozma Dominik, Lobanovszkij Maxim, Németh Nándor)
Női 200 m gyors (Gyurinovics Fanni)
Női 100 m pillangó (Bordás Beatrix, Hosszú Katinka, Szilágyi Liliána)
Férfi 100 m vegyes (Barta Márton, Dudás Dániel, Földházi Dávid, Grátz Benjámin)
Női 200 m vegyes (Hosszú Katinka, Nagy Réka, Verrasztó Evelyn)
Vegyes 4x50 m gyorsváltó (Magyarország)

Elődöntők, döntők 17.00:
Női 50 m hát - elődöntő
Férfi 50 m pillangó - elődöntő
Női 100 m mell DÖNTŐ
Férfi 100 m gyors - elődöntő
Női 200 m vegyes DÖNTŐ
Férfi 100 m vegyes - elődöntő
Női 200 m gyors DÖNTŐ
Férfi 100 m mell DÖNTŐ
Női 100 m pillangó - elődöntő
Férfi 50 pillangó DÖNTŐ
Női 50 m hát DÖNTŐ
Vegyes 4x50 m gyorsváltó DÖNTŐ

Vasárnap
Előfutamok 9.30
:
Női 50 m gyors (Bordás Beatrix, Gyurinovics Fanni, Verrasztó Evelyn)
Férfi 50 m hát (Dudás Dániel, Földházi Dávid, Szentes Bence)
Női 200 m mell (Sebestyén Dalma)
Férfi 200 m pillangó (Biczó Bence, Cseh László, Kenderesi Tamás, Tekauer Márk)
Női 400 m gyors (Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Nagy Réka)
Férfi 4x50 m vegyes váltó (Magyarország)
Női 4x50 m vegyes váltó (Magyarország)

Elődöntők, döntők 17.00:
Női 50 m gyors - elődöntő
Férfi 50 m hát - elődöntő
Női 200 m mell DÖNTŐ
Férfi 100 m gyors DÖNTŐ
Női 100 m pillangó DÖNTŐ
Férfi 100 m vegyes DÖNTŐ
Női 400 m gyors DÖNTŐ
Férfi 200 m pillangó DÖNTŐ
Női 50 m gyors DÖNTŐ
Férfi 50 m hát DÖNTŐ
Női 4x50 m vegyes váltó
Férfi 4x50 m vegyes váltó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik