Mégsem igaz történet? – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 00:20

Részlet egy, a Nemzeti Sportban 2019. június 19-én megjelent Petrov Árpád-interjúból:

– Kettejük története akkor is valószínűtlen. Egy éve kis túlzással azt sem tudtuk, ki az a Petrov Árpád, miközben láttuk, tapasztaltuk, hogy Hosszú Katinka milyen nehéz időszakon megy keresztül.
– Ettől még igaz ez a történet. Az, amit látnak az emberek, őszinte kép rólunk.

Vajon mégsem volt igaz?

Vagy menet közben bicsaklott meg valami?

Az uszodák világában az ember hall egyet s mást, ha meg kinyitja a szemét, lát is. Meg persze vannak megérzései, márpedig Hosszú Katinka és Petrov Árpád közös munkája kapcsán leginkább ezekre hallgathatott – a sok-sok megnyilvánulás, nyilatkozat ellenére is.

Mert ugyan lehetett hallani arról, hogy június végén, a római Hét domb viadal egyik estéjén Hosszú még javában levezetett a Foro Italicóban, miközben Petrov már vacsorázott egy nagyobb társaságban, ezt is csak most, utólag erősítették meg.

A kezdeti nagy össz­hang – amikor a szakmai beszélgetéseket gyakran tarkította bolondozás, a másik ugratása – mintha tűnőben lett volna. Csakhogy beszélni mindenki továbbra is a közös útról, a kiváló munkakapcsolatról beszélt, és mivel jöttek az eredmények újra, ebben a másik felállásban is, az ember kevésbé hallgatott a megérzéseire.

Pedig érezni lehetett, hogy valami megváltozott.

Talán éppen az volt a feltűnő, hogy míg egyikük áradozott a tökéletes összhangról, másikukból úgy kellett néhány mondatot „kihúzni” a munkakapcsolatról. Ma már egyértelműnek tűnik minden, hónapokkal korábban még nem volt az.

Szeptemberben például Katinka egy későbbre tervezett, amolyan évösszegző beszélgetésben mondott sokkal konkrétabbat is: „A mi esetünkben ez nem a tipikus edző-tanítvány felállás – Árpi remekül asszisztál a munkámhoz.”

Mostantól viszont ezt sem teszi a Svájcból 2018 júliusában hazatérő edző, hiszen tizenhat hónap után elváltak útjaik.

A történet, kettejük közös története tehát véget ért.

Hogy igaz volt-e vagy sem, csak ők tudják.

Legfrissebb hírek

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Presztízspárharc – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda
2025.12.02. 23:50

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 23:38

Széllel szemben – Kovács Erika jegyzete

Téli sportok
2025.11.30. 23:25

Összeálló kirakós – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2025.11.29. 23:12

Türelem rózsát terem? – Saliga Norbert jegyzete

Angol labdarúgás
2025.11.28. 23:04

Pont a pokolból – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.27. 23:40

Magasan a léc – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.11.27. 07:09
Ezek is érdekelhetik