Kós Hubert újabb országos csúccsal a hetedik helyen ért célba 100 háton

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.07.25. 13:00
null
Kós Hubert a hetedik helyen végzett a férfi 100 m hát döntőjében (Fotó: Derencsényi István/MTI)
Kós Hubert új egyéni és országos csúcsot úszva a hetedik helyen végzett a férfi 100 méteres hátúszás döntőjében a 2023-as vizes világbajnokságon. Mellette további két magyar a döntőért úszott kedd délután. Pádár Nikolett a 10. helyen végzett 200 gyorson, míg Márton Richárd 200 pillangón egyéni csúccsal bejutott a fináléba.

EZ TÖRTÉNT A DÉLUTÁNI DÖNTŐKBEN, ELŐDÖNTŐKBEN

FÉRFI 100 M HÁT

Jól kezdett Kós Hubert a férfi 100 hát döntőjében, a magyar versenyző végül új egyéni és országos csúcsot úszva a hetedik helyen ért célba – hétfői rekordját tovább javította. Az arany az amerikai Ryan Murphy nyakába került, a második helyen a tőle mindössze két századdal elmaradó olasz Thomas Ceccon csapott a célba, míg a dobogó harmadik fokára a hatalmasat hajrázó, a nyolcas pályán úszó Hunter Armstrong állhatott fel.

„Egészen jót úsztam– fogalmazott az M4 Sport kamerái előttKós.Örülök az időnek, mindent megtettem. Mivel öttizedre voltam az éremtől, ez jó eredménynek számít.”

A versenyző elárulta azt is, hogy nem áll oda a rajtkőhöz 200 vegyesen, mivel a 200 hátra, a fő számára szeretne koncentrálni.

1. Ryan Murphy (Egyesült Államok) 52.22
2. Thomas Ceccon (Olaszország) 52.27
3. Hunter Armstrong (Egyesült Államok) 52.58

7. Kós Hubert (Magyarország) 53.11

FÉRFI 200 M PILLANGÓ – ELŐDÖNTŐ

Második helyen, egyéni csúcsot jelentő 1:54.54-es idővel ért célba Márton Richárd a férfi 200 pillangó első elődöntőjében, ezzel a hatodik helyen jutott be a szám fináléjába.

„Amikor láttam, hogy a lámpa a kettest mutatja, először nem is hittem el. Nem tudtam, hogy hányadik vagyok, csak csináltam és nyomtam” – nyilatkozta meglepetten Márton az M4 Sportnak.

NŐI 200 M GYORS – ELŐDÖNTŐ

Pádár Nikolett remek úszással a negyedik helyen végzett a női 200 gyors első elődöntőjében. A 17 éves úszó 1:56.55 alatt ért célba, ezzel megúszta az olimpiai szintidőt. Viszont a döntőbe nem sikerült bejutnia, mindössze 6 századdal maradt le a fináléról és a 10. helyen zárt.

NŐI 100 M MELL

Tíz év után ismét világbajnoki címet ünnepelhet 100 méteren a litván Ruta Meilutyte, aki semmi esélyt nem hagyott ellenfeleinek női 100 mellen. Mögötte rendkívül szoros volt a verseny, négyen is 23 századon belül csaptak célba. A második helyet a dél-afrikai Tatjana Schoenmaker szerezte meg, míg harmadikként Tokió olimpiai bajnoka, az amerikai Lydia Jacoby ért be, aki hatalmasat hajrázott. A világcsúcstartó Lily King csak a negyedikként zárt.

1. Ruta Meilutyte (Litvánia) 1:04.62
2. Tatjana Schoenmaker (Dél-Afrika) 1:05.84
3. Lydia Jacoby (Egyesült Államok) 1:05.94

NŐI 100 M HÁT

Az utolsó méterekig nagyon szoros volt a női 100 hát döntője, végül a hajrában jobb volt az ausztrál Kaylee McKeown, aki az ötödik aranyat szerezte meg országának. A második helyen az amerikai Regan Smith ért be, míg a bronzérem is egy amerikai nyakába került, kisebb meglepetésre Katharine Berkoff végzett a harmadik helyen.

1. Kaylee McKeown (Ausztrália) 57.53
2. Regan Smith (Egyesült Államok) 57.78
3. Katharine Berkoff (Egyesült Államok) 58.25

NŐI 1500 M GYORS

Katie Ledecky az idővel, a többiek egymással versenyeztek a női 1500 gyors döntőjében. A 26 éves amerikai sportolónő semmi kétséget nem hagyott a szám fináléjában, már korán az élre állt, ettől kezdve pedig csak egy kérdés volt: összejön-e a világcsúcs? Végül nem jött, ennek ellenére Ledecky ismét megmutatta, miért ő a szám királynője és az ötödik vb-címét is megszerezte. Az ezüstöt Simona Quadarella kapta, míg a bronz a kínai Li Ping-csie nyakába került.

1. Katie Ledecky (Egysült Államok) 15:26.27
2. Simona Quadarella (Olaszország) 15:43.31
3. Li Ping-csie (Kína) 15:45.71

FÉRFI 200 M GYORS

Nagy meglepetéssel kezdődtek a keddi döntők, mivel David Popovici érmet sem szerzett 200 gyorson. Remekeltek a britek a szám fináléjában, nagyszerű második százának köszönhetően Matthew Richards csapott először a célba. Honfitársa, Tom Dean ért be másodikként, míg az bronzérmet a dél-koreai Hvang Szun Vo szerezte meg. Az utolsó 50-re még első helyen fordult a szám előzetesen nagy esélyesének tartott David Popovici, ám a román a végére elfogyott és a dobogóról is lemaradt, negyedikként zárt.

1. Matthew Richard (Nagy-Britannia) 1:44.30
2. Tom Dean (Nagy-Britannia) 1:44.32
3. Hvang Szun Vo (Dél-Korea) 1:44.42

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik