Kapás Boglárka még siratja a gálát

2011.11.23. 17:57
null
Kapás Boglárka peches balesete a felkészülésére is kihatott (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
Sérülése miatt kihagyja a rövid pályás idényt Kapás Boglárka. Ifjúsági olimpiai bajnokunkkal fiatal kora ellenére már a felnőttek mezőnyében is számítani kell, nem véletlen hívták meg az Amerika–Európa gálára, amelyet viszont így kénytelen volt szintén lemondani. A fizikai fájdalom mellé így lelki is társult.

 

– Jobban van?
– Most már igen. Az edzéseket is elkezdtem, sőt képes vagyok százszázalékosan odatenni magam a medencében.

– Mi történt pontosan?
– Elestem.

– Hol?
– Nem az uszodában... Megbotlottam, nekiestem egy gerendának, beütöttem a hátam, ám akkor még nem éreztem fájdalmat. Kezem-lábam mozgott, úgy gondoltam, minden rendben. Így is volt az esést követő első edzésig, csakhogy akkor egy mozdulatnál erős fájdalmat éreztem. Bevérzett az izmom, és a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy három bordám megrepedt. Az orvosok megnyugtattak, hogy ez enyhe sérülés, de pihennem kellett.

– Hogy bírta a kényszerpihenőt?
– Rosszul. Több mint két hetet hagytam ki, de már annyi energia gyűlt össze bennem, hogy muszáj volt újra medencébe ugranom. A fájdalom ellenére.

– A fizikai mellé lelki fájdalom is társul, hiszen a sérülés miatt kénytelen kihagyni a rövid pályás Eb-t és az Amerika–Európa gálát.
– Rosszul érint, hiszen így esélyem sincs megismételni a tavalyi jó eredményemet, a második helyet nyolcszáz gyorson, de próbálom a dolog jó oldalát nézni, vagyis hogy lesz még a pályafutásom során rövid pályás idény. A gála miatt viszont még mindig szomorú vagyok – a meghívás nagyon feldobott.

– Az idén indulhatott először a felnőttek között világbajnokságon, nyolcszáz gyorson rögtön az ötödik helyig jutott, majd jött a meghívás az Európa-válogatottba. Nem fél, hogy ezután ez lesz a minimális elvárás?
– Hiszi vagy sem, már gondolkodtam rajta, hogy lesznek, akik a sanghaji vébé után azt mondják, ebből az olimpián még érem is lehet – de nincs más választásom, mint nem törődni az ilyen kijelentésekkel. Egy élsportolónak tudnia kell együtt élnie bármilyen teherrel, aminek én is próbálok megfelelni. Londonban is csak magamra figyelek majd, és arra, amit az edzőmmel, Nagy Péterrel közösen megbeszéltünk.

– A sérülése ellenére elégedett az évvel?
– Teljes mértékben. Tavaly is valami hasonlót mondtam, hiszen a szingapúri ifjúsági olimpián két aranyat szereztem, de azért a felnőttek között minden más. Akárhová nézek, klasszisokat látok. Izgultam is, hogyan tudok majd helytállni közöttük, de úgy tűnik, megy a dolog.

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
33 perce

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
34 perce

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
40 perce

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
40 perce

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
42 perce

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
47 perce

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
56 perce

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
1 órája