Ifjúsági úszó Eb: két magyar arany és egy bronz a zárónapon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.08. 20:47
Címkék
Két magyar elsőséget és egy harmadik helyet hozott a zárónap az úszók belgiumi ifjúsági Európa-bajnokságán, ahol a korosztályos válogatott a nemzetek rangsorában is előkelő pozícióban, az ötödik helyen végzett a három arany, három ezüst és három bronz alkotta éremgyűjteményével.
Az egyik vasárnapi aranyat a tavaly szerzett kontinensbajnoki címét megvédő Sztankovics Anna érdemelte ki 100 m mellen. „Anna, aki 200 mellen a második, 50-en pedig a harmadik volt itt, Antwerpenben, ma 100-on remekelt, és egyéni csúccsal, 1:08.43 perccel lett Európa-bajnok, csaknem egy másodpercet vert rá a második helyezettre. Jó úton halad abban az irányban, hogy igen jó mellúszó váljon belőle a felnőttek között is” – mondta a helyszínről Güttler Károly utánpótlás-kapitány az MTI-nek. Sztankovicshoz hasonlóan aranyérmes lett Sebestyén Dalma is, aki a 200 m vegyes úszás döntőjében diadalmaskodott 2:16.08 perccel. „Nagy volt a nyomás rajta, hiszen esélyesnek számított, de elbírta ezt a terhet is – kommentált a kapitány, aki hozzátette: – Amúgy tegnap még a mainál is jobb időeredményt ért el a 15 éves versenyző, aki a selejtezőben megjavította Egerszegi Krisztina korosztályos magyar csúcsát.” A belgiumi kontinensviadal harmadik vasárnapi érme – egy bronz – György Rékáé lett, aki Sebestyén mögött végzett harmadikként 200 m vegyesen 2:17.20-as idővel.
Legfrissebb hírek

Aranyszavak a MÁV Előre történelmi duplázása után

Röplabda
10 perce

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
21 perce

Junior világbajnoki ezüstérmesek vezérletével, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar válogatott

Kézilabda
22 perce

Nyéki Balázs nagyon kiakadt: „Második meccs óta össze-vissza vernek minket”

Vízilabda
31 perce

Shaqiri emberhátrányban lőtt hármat, svájci bajnok a Basel!

Minden más foci
40 perce

Újabb német győzelem a mieink csoportjában a hoki-vb-n; Kanada kiütötte Lettországot

Jégkorong
51 perce

Gyors gólváltás után döntetlent játszott egymással a BVSC és a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
52 perce

Könnyedén nyert a Budafok az enervált Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
53 perce
Ezek is érdekelhetik