Hosszú Katinka: Mára azt is tudom, ki vagyok és mit képviselek

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2019.12.12. 09:14
null
Hosszú Katinka az dobogó tetején – ezúttal az ob-n és Iron-melegítőben (Fotó: Tumbász Hédi)
Három aranyat nyert a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a kaposvári ob-n szerdán, ám ennél sokkal fontosabb témákat feszegetett az első nap végén.

 

– Négy aranyérmet szerzett a glasgow-i rövid pályás Európa-bajnokságon, az a nyilatkozataiból egyértelmű, hogy az időeredményeivel nem annyira elégedett, azzal viszont talán az lehet, hogy úgy tűnt, mintha csak úgy kirázta volna a kisujjából ezt a versenyt és a négy győzelmet.
– Mert valójában így is volt. Igazi „edzős” verseny volt a glasgow-i Eb – felelte a Nemzeti Sportnak Hosszú Katinka.

Hol vagy, Lilu?
Szilágyi Liliána (FTC) neve szerepelt a rajtlistán – a néhány hónapja Shane Tusup irányításával készülő Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző a Magyar Úszószövetségnek jelezte, indulni kíván a rövid pályás országos bajnokságon.
Aztán nem jelent meg Kaposváron...
„Értetlenül állok a történtek előtt – tárta szét a karját Sós Csaba szövetségi kapitány. – Ha már Lilu sérelmezte, hogy nem került be a glasgow-i rövid pályás Eb-csapatba, itt lett volna a lehetőség, hogy megmutassa, mit tud, hol tart a felkészülésben. Sem engem, sem mást nem értesítettek a távolmaradásukról. Tényleg nem értem.”
Egy másik Szilágyi viszont ott volt a kaposvári uszodában szerdán: Liliána 16 éves húga, Gerda (Stamina TK) pályafutása első egyéni érmét szerezte a felnőttek között, 100 háton harmadik lett.

– A kvangdzsui világbajnokság után azt mondta, még így, harmincévesen is mindig tanul valami újat a nagy versenyeken. Glasgow-ban is így volt?
– Igen. Megerősítés volt nekem az Európa-bajnokság: most már tényleg tudom, mit csinálok. Azért elég nehéz úgy odamenni egy versenyre, hogy nem pihensz rá, hogy a rajt előtt öt nappal még súlyzós edzéseid vannak – aztán amikor ott vagy egy Eb-n és odaállsz a rajtkőre, sokszor olyan jó lenne előre tudni, mi következik. De lassan ezt is tudom már, mert csak bíznom kell magamban, el kell hinnem, hogy meg tudom csinálni.

– Azért, mert tudja, hogy elvégezte a munkát?
– Azért is. Meg azért is, mert ilyen versenyzőtípus vagyok. Ha nagyon kell, megcsinálom akkor is, ha nem vagyok a legjobb állapotban.

– E tekintetben félthettük is volna a száz vegyestől. Részben, mert az sprinttáv, részben mert nem sokkal a kétszáz pillangó döntője után volt.

– És nekem éppen ez a döntő tetszett a legjobban, azt élveztem a leginkább. Ott aztán igazán volt rajtam nyomás – és én ezt szeretem.

– A közleményen kívül kerülte a megnyilvánulást azok után, hogy elváltak útjaik Petrov Árpád edzővel. Tiszteletben tartva, hogy nem nyilatkozik az ügyben, közelítsük meg máshonnan ezt a szakítást. Kissé olyan volt, mintha megint egy jó magas akadályt állított volna saját maga elé ezzel a döntéssel, mondván, megugrom én ezt is!
– Ennél persze bonyolultabb a történet, az viszont igaz, hogy pontosan így nézek én is erre az egészre. Muszáj is így néznem rá, mert csak így lehet a váltásból motiváció, csak így adhat pluszt a felkészülésemhez és hozzám – hogy ez negatívumot jelentsen bármilyen téren nekem, csak így tudom elkerülni. De nem amiatt döntöttem így, hogy bizonyítsam, én átugrom ezt az akadályt is.

– Érzi annak a súlyát, hogy kimondta, egyedül felelős a felkészüléséért?
– Igen.

Fotó: Tumbász Hédi
Fotó: Tumbász Hédi

– Ez nehéz lelkileg?
– Jobb. Már régóta látom magam előtt az utat, mára azt is tudom, ki vagyok és mit képviselek. Mostanra lettem igazán azonos önmagammal.

– Nem sokan vállalnak el ilyen nehéz döntést néhány hónappal az olimpia előtt. Másként mondva megint úttörő valamiben.

– Elhiheti mindenki, mint ahogy korábban sok minden mást, ezt sem azért csináltam, hogy én legyek az első. De valóban így van. Azt viszont bevallom, hogy amikor kimondtam a döntést, amellett, hogy belém hasított, hogy megint támadások kereszttüzébe állítom magam, eszembe jutott az is, hogy megint valami olyat tettem, amit úszó talán még nem vállalt el ilyen kevéssel egy olimpia előtt.

– A támadásokat már nyilván megtanulta kezelni.

– Ó, az már nagyon megy nekem.

– Az arca, a megjelenése, a kisugárzása, a tekintete azt mutatja, jól van.
– Talán mégiscsak van abban a sokak által hangoztatott frázisban, mely szerint az ember harmincéves korára kezdi megtalálni és megismerni önmagát. Lassacskán eljutok én is ide.

– Itt, a kaposvári ob-n az első napon három távon indult, három aranyat nyert. Végigússza az étlapot a következő három napon?
– Nem. Naponta csak három számot vállalok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik