Úszás úszás Énekes Zoltán halálhír gyászhír gyász Nemzeti Sport

nemzetisport.hu 2018.02.17 17:11 Frissítve: 2018.02.23 18:41

Gyász: elhunyt Énekes Zoltán, lapunk egykori főszerkesztője

Súlyos betegség után 53 esztendős korában elhunyt Énekes Zoltán, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, egykori kiváló, 100 és 200 méteres pillangóúszásban országos csúcstartó úszóbajnok, akinek a rekordjait a nyolcvanas évek végén a legendás Darnyi Tamás döntötte meg.

Énekes Zoltán 1965. április 1-jén született, négyesztendős korától már a sport, az úszás töltötte ki a mindennapjait. A Spartacusban vált nagyszerű versenyzővé, s a korosztályos, illetve felnőttsikerek után tagja volt az 1984-es olimpiai keretnek is, ám a Los Angeles-i játékokra az akkori bojkott miatt ő sem utazhatott ki.

Elhunyt Énekes Zoltán (Fotó: Szabó Miklós)

A sportpályafutásának súlyos térdsérülés vetett véget. A Testnevelési Főiskola elvégzése után úszóedzőként helyezkedett el, de ekkor már a Népsportnál is dolgozott. A lapnál minden lépcsőfokot megmászva lett munkatárs, rovatvezető, 1995 januárjában pedig főszerkesztő, s ezt a tisztséget 1999-ig töltötte be.

A sportújságírói pályafutás után saját, kommunikációs céget alapított s vezetett sikerrel. Ahogyan tehetséges, eredményes úszó, úgy sikeres újságíró is volt; a Széchy Tamással készített interjúsorozatáért 1989-ben szakmai nívódíjat kapott, 1997-ben pedig MOB médiadíjat vehetett át.

Énekes Zoltán temetéséről később intézkednek, emlékét mindörökkön tartó kegyelettel megőrzi a Nemzeti Sport.

Volt a szerkesztőségi szoba egyik asztalán egy virág. Nem különösebben szép virág, csak afféle irodába való, nagylevelű zöld.

Locsolnunk kellett. Egyszer neki, egyszer nekem, de akkoriban még túl bohókás volt számunkra a világ, rohantunk futballmeccsre, az uszodába versenyre, diktáltunk, írtunk, hallgattuk a nagy öregek, a legendás újságírók tanmeséit, az éjszakába nyúló ügyeletben papírgalancsinnal fociztunk a széklábak között, és egyébként is nevettünk mindenre, úgyhogy – elfelejtettük.

A virág elhervadt.

De nem halt meg. Zoli nem engedte. Számára minden apró élet fontos volt. Az az élet pedig, amely vízből táplálkozik, főleg. A virágot a kitartó akarásával, azzal a nevetős, életigenlő szeretetével mentette meg, amelyre csak ő, a korszakos úszóbajnok volt képes, akinek apró kölyökkorától kezdve az ezredmásodpercenként útjába kerülő apró vízcsepekkel kellett megküzdenie, s aki győzni tudott, mert győzni akart.

Csak így, csak ennyire szeretnék most én is küzdeni érte. Életvizet adni neki, megsimogatni, jöjjön vissza közénk, hogy soha, de soha el ne engedhessük erről a hervadó világról.