Gyász: elhunyt Énekes Zoltán, lapunk egykori főszerkesztője
Énekes Zoltán 1965. április 1-jén született, négyesztendős korától már a sport, az úszás töltötte ki a mindennapjait. A Spartacusban vált nagyszerű versenyzővé, s a korosztályos, illetve felnőttsikerek után tagja volt az 1984-es olimpiai keretnek is, ám a Los Angeles-i játékokra az akkori bojkott miatt ő sem utazhatott ki.
A sportpályafutásának súlyos térdsérülés vetett véget. A Testnevelési Főiskola elvégzése után úszóedzőként helyezkedett el, de ekkor már a Népsportnál is dolgozott. A lapnál minden lépcsőfokot megmászva lett munkatárs, rovatvezető, 1995 januárjában pedig főszerkesztő, s ezt a tisztséget 1999-ig töltötte be.
A sportújságírói pályafutás után saját, kommunikációs céget alapított s vezetett sikerrel. Ahogyan tehetséges, eredményes úszó, úgy sikeres újságíró is volt; a Széchy Tamással készített interjúsorozatáért 1989-ben szakmai nívódíjat kapott, 1997-ben pedig MOB médiadíjat vehetett át.
Énekes Zoltán temetéséről később intézkednek, emlékét mindörökkön tartó kegyelettel megőrzi a Nemzeti Sport.
Volt a szerkesztőségi szoba egyik asztalán egy virág.Nem különösebben szép virág, csak afféle irodába való, nagylevelű zöld. Locsolnunk kellett. Egyszer neki, egyszer nekem, de akkoriban még túl bohókás volt számunkra a világ, rohantunk futballmeccsre, az uszodába versenyre, diktáltunk, írtunk, hallgattuk a nagy öregek, a legendás újságírók tanmeséit, az éjszakába nyúló ügyeletben papírgalancsinnal fociztunk a széklábak között, és egyébként is nevettünk mindenre, úgyhogy – elfelejtettük. A virág elhervadt. De nem halt meg.Zoli nem engedte.Számára minden apró élet fontos volt. Az az élet pedig, amely vízből táplálkozik, főleg. A virágot a kitartó akarásával, azzal a nevetős, életigenlő szeretetével mentette meg, amelyre csak ő, a korszakos úszóbajnok volt képes, akinek apró kölyökkorától kezdve az ezredmásodpercenként útjába kerülő apró vízcsepekkel kellett megküzdenie, s aki győzni tudott, mert győzni akart. Csak így, csak ennyire szeretnék most én is küzdeni érte.Életvizet adni neki, megsimogatni, jöjjön vissza közénk, hogy soha, de soha el ne engedhessük erről a hervadó világról. V. A. |
